Luca, Ottilia

Mozart d-moll zongoraversenye

2015.04.19. 15:00

Programkereső

A bécsi kultúrát bemutató sorozatunkban ezúttal Mozart talán leghíresebb zongoraversenyével foglalkozunk, amelyet egyébként maga Mozart mutatott be Bécsben.

Röviden tekintsük át, hogy helyezkednek el a zongoraversenyek a mozarti életműben! Első forrásunk a Zeneműkiadó 1957-es kiadványa - Mozart élete képekben:

"(...) 1782 és 1786 között nem kevesebb, mint tizenöt zongoraversenye született: itt világosan felismerhető, hogyan fejlődött ez a legmagasabb, legnemesebb értelemben vett 'szórakoztató zene' - valósággal személyes, szenvedélyes hitvallássá. (Mozart összesen 27 zongoraversenyt komponált, a d-moll zongoraverseny keletkezésének ideje 1785, a darab elkészülte után maga Mozart mutatta be a művet Bécsben - a szerkesztő megjegyzése) Kezdetben - apjához 1782. december 28-án írt levele tesz erről tanúságot - így jellemezte ezt a zenét: 'A versenyművek valami középmegoldást jelentenek a túlnehéz s a túlkönnyű között, briliánsak, nagyon kellemesek a fülnek, természetesek, anélkül, hogy a hang elveszne az ürességbe... esetenként még a komolyabb műértők is élvezetet találhatnak bennük, de mindig úgy, hogy a laikus is elégedett lehessen velük anélkül, hogy talán tudná, miért?...'

Mozart
Mozart

Nemsokára ezután azonban olyan D-moll (Köchel-jegyzék 466. sz.) és C-moll (Köhlel-jegyzék 491. sz.) zongoraversenyeket írt, amelyek már levetettek magukról minden 'szórakoztató jelleget', s komor démoni hatásukkal szinte megrettentették a kortársakat és az utódokat... Így igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy Beethovent épp a D-moll zongoraverseny komolysága bilincselte le, nyilvánosság előtt is játszotta saját kadenciáival."

Folytassuk a sort Pándi Marianne Hangversenykalauz című művével - a zenei idézeteken a szintén bécsi születésű Friedrich Gulda vezényli a zenekart és a szólót is ő játssza.

"Mozart zongoraversenyeinek általános jellemvonásait a d-moll koncert újakkal egészíti ki. Moll hangnem viszonylag ritka Mozart életművében, éppen ezért kell ezeknek a kompozícióknak hangsúlyozott jelentőséget tulajdonítanunk. A d-moll tonalitás különös hangulatvilágot képvisel ebben az életműben, szokatlanul komor, sötét színeivel. Ez a hangnem adja démoni alaptónusát a Don Giovanni című operának, és ez a Requiem hangneme is. Démoni mélységek tárulnak fel a d-moll zongoraverseny mindhárom tételében: a dallamok szaggatott lélegzetűek, szinte valamennyi apró motívum a végzet terhét hordozza. Ez a végzet-atmoszféra döbbenti meg a hallgatót mindjárt az első tétel elején, a bevezető tuttiban, de nem kevésbé sötét és vészterhes a zongora szólama sem."

Az első tétel:

A lassú tétel egyike a zeneszerző legpoétikusabb románc-zenéinek, a mélabús álmodozást azonban a tétel középrészében könyörtelenül félbeszakítja egy vad, riasztó látomás.

A második tétel:

A zárótétel rondótémája ugyancsak komor és félelmetes, a befejezés előtt azonban kivilágosodik a szín, dúrba fordul a zene, hogy vidáman, bár kissé gunyoros fintorral vegyen búcsút a hallgatótól."

A harmadik tétel:


 További kulturális érdekességeket talál Bécsből ide kattintva.