Etelka, Aletta

Fidelio Klasszik: Kálloy Molnár Péter és Lakatos György

2015.04.24. 08:03

Programkereső

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának április 25-i adásában megszólal Oláh Miklós, a 65 éves Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola igazgatója is.

Kálloy Molnár Péter rendkívül sokoldalú művész. A színészet mellett rendszeresen rendez, verseket és dalszövegeket ír, fordít, zenél és énekel. Harmadik szólólemezén van túl, a tervekből pedig szinte kifogyhatatlan. Zenei neveltetése révén korán megismerkedett a komolyzene világával, pályája során pedig több ízben szerepelt már zenés produkciókban, sőt, maga is többet jegyez rendezőként. A Toulouse Lautrec-nek emléket állító Éljen az élet! című musical bemutatója után lehetősége nyílt találkozni a darab zeneszerzőjével, Charles Aznavourral, akivel személyes élményt is őriz. Ez alkalommal a zene szeretetéről, színházról és az opera világába tett kalandozásokról is mesél Kálloy Molnár Péter.

Kálloy Molnár Péter
Kálloy Molnár Péter

A Zeneakadémia Lakatos György fagottművész által vezetett fúvós tanszékének csapata a legkülönfélébb formációkban: kvartettekben, kvintettekben és egyéb különleges felállásban - például kontrafagott-pikkoló duóban - demonstrálják, hogy mi mindenre képesek ezek a csodálatos hangszerek - a fuvola, az oboa, a klarinét és a fagott. A Zeneakadémia Solti termében április 30-án Lajtha László fafúvós kvartettje, Ránki György nevezetes fúvósötöse és Sáry László nyolc fuvolára írott darabja mellett Mozart- és Händel-klasszikusok is elhangzanak.

Lakatos György
Lakatos György

Idén ünnepli 65. születésnapját a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola. Az iskola létrehozásában, majd 1980-ban intézeti rangra emelésében komoly érdemei voltak Baross Imrének, az első igazgatónak, akinek a tisztelet jeleként később felvették a nevét. A szakiskola a mai napig a legnagyobb számban foglalkozik intézményrendszerű artistaművész-képzéssel. Lehetőséget teremtenek sok hátrányos helyzetű és tehetséges fiatal karrierjének kibontakoztatásához is. A jubileum alkalmából az artisták képzéséről, a szakiskolába jelentkező gyerekek motivációjáról, valamint a félelem leküzdéséről és a biztonságérzet megteremtéséről is kérdeztük Oláh Miklós igazgatót.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére április 26-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.