Csilla, Noémi

A zenei szakképzés megújításáról

2015.05.22. 16:04

Programkereső

Az élményorientált, modern technológiákat is bevonó, és lehetőleg már az óvodában elkezdődő ének-zene oktatás fontosságát emelte ki előadásában Vigh Andrea egy, a zenei szakképzés megújításáról szóló május 22-i konferencián a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban.

Az "Art invented us" mottóval meghirdetett tanácskozást Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Köszöntőjében úgy fogalmazott: a művészeti szakképzésnek is van munkaerőpiaci szempontja, ez pedig a minőség. "Akkor beszélhetünk munkaerőpiaci szempontból sikeres művészeti szakképzésről, ha az a minőséget célozza és el is éri" - hangsúlyozta. Vigh Andrea nyitóelőadásában szólt a közép- és felsőfokú zenei oktatás követelményeinek harmonizálásáról, a középiskola kimeneti és a zenei felsőoktatás bemeneti szintjének egyeztetéséről. Mint mondta, a közös munkát tavaly augusztusban kezdték el a Bartók Konzervatóriummal és más zenei szakközépiskolákkal. A konzultációk azóta is rendszeresen folynak a témában.

Vigh Andrea
Vigh Andrea

Kiemelte a zeneoktatás szerepét az általános közoktatásban is. "Az ének-zene oktatásnak örömteli, sikerorientált készségfejlesztésnek kell lennie, amely már az óvodában elindul" - hangsúlyozta. Úgy vélte, a zeneoktatásban szerephez lehet juttatni a 21. század technológiáját is, a Kodály-módszert bátran lehet ilyen eszközökkel adaptálni a modern korhoz. "Nem kérünk heti öt énekórát a mindennapi testnevelés mintájára, de számukat legalább heti kettőre fel kellene tornázni, azaz 50 százalékkal növelni kéne ahhoz, hogy jó eredményeket lehessen elérni" - hangoztatta Zeneakadémia rektora.

Kutnyánszky Csaba
Kutnyánszky Csaba

 Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy az éneklést, a hallás és ritmusérzék fejlesztését már a 3-6 éves korosztálynál érdemes lenne elkezdeni úgy, hogy a gyerekekkel lehetőleg ének-zenében képzett pedagógusok foglalkozzanak. A szakmai fórum további előadói közé tartoztak Kutnyászky Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója és Benkő Szabolcs, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola igazgatója.