Etelka, Aletta

A Danubia Az Óbudai Nyáron

2015.06.15. 09:02

Programkereső

Az idei Óbudai Nyár programsorozaton két koncerttel is részt vesz a Danubia Zenekar. Június 19-én a Fő téren Héja Domonkos vezényletével hallgathatják a Danubiát, július 4-én pedig újból indul a Szimfonikus Zenevonat - Malek Andrea, Feke Pál, Somló Tamás és Karácsony János közreműködésével!

Már hagyománynak mondható, hogy a Danubia Zenekar az Óbudai Nyár programsorozat keretén belül koncertet ad az óbudai Fő téren. Idén, június 19-én, Héja Domonkos vezényli a zenekart, a műsorban elhangzik Mendelssohn legismertebb, csodálatos remekműve, az e-moll hegedűverseny, Kállai Ernő hegedűművész tolmácsolásában.

Július 4-én - közkívánatra - újra felhangzik a Szimfonikus Zenevonat. Ezen az estén a 70-es, 80-as évek egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb hazai együttesének, a Locomotiv GT-nek a dalai csendülnek fel eddig sosem hallott, egyedi előadásban. Az Óbudai Danubia Zenekar kiváló énekes szólisták (Feke Pál és Malek Andrea) közreműködésével arra a különleges feladatra vállalkozik, hogy a rock-alap (dob, basszusgitár és gitár) teljes mellőzésével, kizárólag szimfonikus hangszerelésben szólaltassa meg a progresszív rockzene magyarországi úttörőinek méltán híressé vált dalait. Az esten sztárvendégként köszönthetjük az LGT több tagját: Karácsony Jánost és Somló Tamást is, akik örömmel tettek eleget a szimfonikus zenekar meghívásának. Közreműködik az óbudai Árpád Gimnázium kórusa.

Óbudai Danubia Zenekar - Óbudai Nyár
Óbudai Danubia Zenekar - Óbudai Nyár

Program: Fauré: Palleas and Melisande 20',
Mendelssohn: Hegedűverseny 25',
Liszt: Les Préludes 15'
Közreműködik: Kállai Ernő - hegedű

Vezényel: Héja Domonkos