Árpád

Szoboravatás Lajtha László emlékére

2015.06.26. 12:50

Programkereső

Lajtha László születésnapján, június 30-án, kedden a zeneszerző, népzenekutató emlékére Gálhidy Péter szobrászművész alkotását avatják fel Budapesten, az V. kerületi Károlyi-kertben.

Lajtha László a XX. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a népzenekutatás és zenepedagógia, valamint a nemzetközi kultúrdiplomácia terén is. Életében - főként Franciaországban - a nála egy évtizeddel idősebb Bartókkal és Kodállyal együtt emlegették: "les trois grands hongrois" (a három nagy magyar). A kommunizmussal való szembenállása miatt műveit 1948 után Magyarországon alig játszották. A zenetörténetileg igen jelentős, egészen egyéni arculatú művész életművét az utóbbi évtizedekben kezdi újra felfedezni a zenei szakma és a közönség.  1963-ban bekövetkezett halála után Molnár Antal zenetörténész így búcsúztatta: "egyénisége nyomán tovább terjed és növekszik a jóság, derékség, műveltség és magyarság."

Lajtha László kottát ír
Lajtha László kottát ír

2015. június 30-án, kedden, Lajtha László születésnapján a zeneszerző, népzenekutató emlékére Gálhidy Péter szobrászművész alkotását avatják fel Budapesten, az V. kerületi Károlyi-kertben. A szoborállítást dr. Lajtha Ildikó, Lajtha László 2013-ban elhunyt unokahúga és jogörököse kezdeményezte, a Hagyományok Háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta. A szobor felavatására június 30-án 16 órakor kerül sor, az avatáson beszédet mond a Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja és Szentgyörgyvölgyi Péter, V. kerületi polgármester.

Lajtha László
Lajtha László

Az ünnepségen Nyitrai Mariann népdalénekes Lajtha László gyűjtéséből énekel, közreműködik, az Üsztürü Zenekar. A szoboravatást követően 17 órától Lajtha László műveiből összeállított ünnepi hangversennyel emlékeznek a zeneszerzőre a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.