Pandora, Gabriella

Alexander Rybak először Magyarországon

2015.08.13. 10:04

Programkereső

A hegedűművész a Virtuózok tehetségkutató döntőseivel és az est hazai sztárvendégével, Miklósa Erika operaénekessel ad ünnepi koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A hétvége kiemelt programja augusztus 22-én a Chico & The Gypsies világzenei koncertje is, melynek előzenekara a Romano Drom.

Az államalapítás ünnepének hétvégéjén egyedülálló programokkal várják a látogatókat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. "Augusztus 20-án, immár hagyományosan számos meglepetéssel készülünk, hogy még emlékezetesebbé tegyük a nemzeti ünnepet azok számára, akik ellátogatnak hozzánk Budapestre, a Margitszigetre. Welcome itallal és welcome zenével várjuk a vendégeket már 19 órától a Víztorony-udvarban, ahol a Virtuózok ifjú tehetségei fogadják a közönséget, megalapozva a hangulatot. Fontos küldetés színházunk számára, hogy melléálljunk olyan kezdeményezéseknek, mint a világ első komolyzenei tehetségkutatója, hiszen ha a jövő művészeinek generációját támogatjuk, azzal a jövőnket építjük" - nyilatkozta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

A 20 órakor kezdődő Örömünnep-koncerten a Virtuózok műsorban felfedezett, azóta országszerte nagy sikerrel koncertező ifjú tehetségek, valamint az est sztárvendégei: Miklósa Erika operaénekes, a műsor egyik zsűritagja és Alexander Rybak, Eurovízió-győztes norvég énekes, hegedűművész az alkalomhoz méltó, különleges programmal köszöntik az ünnepet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert szünetében az óráskivetítőn élőben közvetítik az ünnepi tűzijátékot. Hosszabb idő után újra színpadra lép a műsor minden döntőse: Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Sándor Zoltán, Demeniv Mihály, Tóth Bettina, Szauer Bianka, Foki Dániel, Rigó Ronald. Közreműködik Szlama László és a Hegyvidéki Solti György Zenekar. A nagyszabású est rendezője Aczél András, karmester Bolyki Zoltán.

Virtuózok a Zeneakadémián
Virtuózok a Zeneakadémián

A koncert attrakciója Alexander Rybak fellépése, aki először mutatkozik be Magyarországon. A fiatal sztár 2009-ben robban be a zenei világba, amikor rekordszámú szavazattal megnyerte a moszkvai Eurovíziós Dalfesztivált a Fairytale című dalával. Azóta számos országban koncertezett, fellépett a Nobel-békedíj koncerten és több kitüntetést, szakmai elismerést kapott Norvégiában, Oroszországban és Fehéroroszországban. Az Örömünnep-koncert fellépőinek és sztárvendégeinek komoly rajongótábora van, elsősorban nekik szeretnének kedvezni a szervezők azzal, hogy a koncert után biztosítják a művészekkel való találkozást, fényképezkedést, dedikálást. A korlátozott számban kapható, feláras Meet & Greet jegyek mától elérhetők a Szabad Tér Színház honlapján és jegyértékesítő helyszínein. A koncertre egyébként kedvezményes jegyek válthatók, egységáron.

Augusztus 20-án módosított útvonalon közlekedik a Színházi hajójárat a Margitszigetre: a Nemzetközi 3. számú Hajóállomásról indul 17:45-kor, a Batthyány téren nem áll meg, csak a Szent István park 1. számú kikötőben, és onnan érkezik a színház saját kikötőjébe. Az indulási helyet piros molinók és zászlók jelzik, a hajójegy a hajón is megváltható. 2015. augusztus 22-én, szombaton a világ legjobb gitárvirtuózainak világzenei koncertjével folytatódik az ünnep a Margitszigeten. A Gipsy Kings egyik alapítójának együttese, a Chico & The Gypsies érkezik, hogy igazi mediterrán hangulatot varázsoljon a színpadra. Az autentikus, világszinten a legjelentősebbnek számító crossover együttes először ad nagykoncertet Budapesten. Előzenekar az itthon és külföldön is népszerű Romano Drom, Magyarország legsikeresebb roma zenekara. Anyanyelven énekelt tradicionális oláh-cigány dalokat szólaltatnak meg modern felfogásban, izgalmas hangszereléssel. A koncert a két zenei világ bemutatása miatt is különlegesnek ígérkezik.