Lázár, Olimpia

Díjakat adtak át a Magyar Rádió Zenei Együtteseinél

2015.10.02. 10:27 Módosítva: 2015-10-02 12:53:25

Programkereső

A zene világnapján, október 1-én Budapesten tartott díjátadón az Év énekese és ezzel a Vásárhelyi Zoltán-díjjal kitüntetett énekkari tag az idén Wittner Géza énekkari művész, az Év muzsikusa és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje pedig Line Ildikó, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának leköszönő koncertmestere lett.

A mintegy három évtizede alapított díjjal a hivatásos szimfonikus zenekarok és énekkarok művészi célkitűzéseinek megvalósításában kiemelkedő szerepet játszó tagokat ismerik el. Az elismeréseket a rádió két emblematikus muzsikusáról, Dohnányi Ernőről, a rádiózenekar alapító karmesteréről, valamint Vásárhelyi Zoltánról, az énekkar egykori karnagyáról nevezték el. Az együttesek művészei titkos szavazás alapján ítélik oda a kitüntetéseket.

"Büszke vagyok arra, hogy ennek a zenekarnak a koncertmestere lehettem" - mondta Line Ildikó, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának 23 év után nyugdíjba vonuló koncertmestere. Wittner Géza énekkari művész a díjátadón nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő kapta a Vásárhelyi Zoltán-díjat. "Az elismerés azért is különlegesen fontos számomra, mert a kollégáim megbecsülését jelzi, ami erőt és önbizalmat ad a jövőbeni közös sikerek eléréséhez" - fogalmazott.

Line Ildikó az erdélyi hegedűiskola egyik jeles képviselője, Brassóban született, iskolai tanulmányait is itt végezte. Még diákként lett a Brassói Kamarazenekar koncertmestere. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakán végezte, majd a kolozsvári Filharmónia tagja lett. 1980-tól a számos hazai kortárs művet bemutató Pro Camera vonósnégyes első hegedűse, 1989-től a budapesti Operaház, majd 1992-től 2015-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere volt. Háromszor tüntették ki Artisjus díjjal, zenei tevékenységét 1999-ben a Magyar Rádió Nívó-díjjal ismerte el.

Wittner Géza, a Magyar Rádió Énekkarának énekkari művésze a kóruséneklést 1957 őszén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla énekkarában kezdte. Később a Honvéd Művészegyüttes Énekkarának tagja lett, de mellette a Magyar Rádió Énekkarának állandó kisegítője is volt. 1987 őszén került a Magyar Rádió Énekkarának tenor szólamába, ahol a mai napig énekel. Munkája elismeréseként a Magyar Rádió elnöke 2002-ben Nívó-díjban részesítette.