Auguszta

Négykezes-kétzongorás zongoraünnep

2015.10.02. 13:09

Programkereső

A francia testvérpár, Katia és Marielle Labèque október 12-én Ravel és Stravinsky műveit szólaltatják meg a Zeneakadémia Nagytermében.

Katia és Marielle Labèque több évtizedes közös munkájuk eredményeképp a négykezes és kétzongorás műfaj egészen új valóságát teremtették meg. A színpadon hihetetlen energiákat mozgósító nővérek játékát olyan összhang jellemzi, melyet csak a legkiválóbb párosok tudhatnak magukénak.

Már a Conservatoire-ban töltött éveik alatt eldöntötték, hogy a fő profiljuknak a négykezes és kétzongorás játékot választják. Első Messiaen-lemezt egy Bartók-felvétel követte 1970-ben, a világhírnév azonban 1980-ig váratott magára, és Gershwin Kék rapszódiájának négykezes változata hozta el nekik. A felvétel több mint félmillió példányban kelt el, és az első komolyzenei aranylemezek egyike volt.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a testvérpár szinte minden létező műfajban kipróbálta már magát: a legnagyobb európai és amerikai szimfonikus zenekarok és barokk együttesek, valamint az olyan karmesterek, mint Sir John Eliot Gardiner, Zubin Mehta vagy Sir Simon Rattle mellett a legnagyobb kortárs zeneszerzőkkel, Pierre Boulezzel, Philip Glass-szal, Ligeti Györggyel és Olivier Messiaennal is dolgoztak együtt. S ha ez nem lenne elég, mindemellett számos crossover projektben vesznek részt. Miért? „Szeretjük a popzenét, igen. Ahogy rengeteg klasszikus zenész, hiszen a klasszikus művek gyakran merítenek inspirációt a populáris zenéből” – vallják az extravagáns nővérek. A Zeneakadémia Nagytermében a sokoldalú testvérpár Ravel Lúdanyó meséi és Spanyol rapszódia című műveinek eredeti négykezes, illetve kétzongorás változatát adja elő, valamint Stravinsky Tavaszi áldozatát a szerző átiratában. S hogy miért éppen ezeket a darabokat választották a budapesti közönségének? „Mert szeretjük őket. Számunkra ennél jobb indokra nincsen szükség.”