Etelka, Aletta

A hallgatás napja

2015.10.05. 10:22 Módosítva: 2015-10-05 14:46:12

Programkereső

Játsszon a Fidelióval és legyen ott október 11-én a Concerto Budapest és az UMZE egész napos rendezvényén!

Október 11-én délelőtt 10 és este fél 11 között egy különleges – és a tervek szerint hagyományteremtő –fesztivállal örvendezteti meg a Concerto Budapest a zenerajongókat. A zenekar egy egész napra a BMC-be költözik, ahol a nap során elhangzó koncertek szinte az összes termet megtöltik. A programban a bemutatók (Vidovszky László és Csalog Gábor egy-egy műve) magyarországi bemutatók (Olivier Messiaen-tól, Steve Reichtől ésEötvös Pétertől) és a magyar közönség számára alig ismert szerzők (többek között Giya Kancheli és Tan Dun) művei mellett az Új Zenei Stúdióalapítóinak szerzeményei is megjelennek, és Ligeti György és Kurtág György darabjai is kihagyhatatlanok. Fiatal magyar vonósnégyesek mutatkoznak be, és zenei filmritkaságok is várják a látogatókat.

A hallgatás napja
A hallgatás napja

A klasszikus repertoárból elhangzik J.S. Bach összes szóló zongoraversenye, ráadásul a nap folyamán Bach A fúga művészete című művének legkiválóbb felvételeit is lejátsszák, amelynek partitúráját kivetítőn követhetik az érdeklődők. A nap vendégei között hallhatjuk a Concerto Budapest régi muzsikus barátait is (Amadinda Ütőegyüttes, Csalog Gábor, Lakatos György, Rácz Zoltán) és számos ifjú tehetséget is (Ránki Fülöp, Fejérvári Zoltán, Balog József). A rendezvény művészeti vezetője Keller András és Rácz Zoltán. Az esemény társszervezői az UMZE és a BMC.

A helyesen válaszolók közül öt szerencsés ellátogathat partnerével a Fidelió vendégeként az eseményre!

Sajnáljuk, ez a játék már lezárult!