Etelka, Aletta

Rachmaninov-estet ad Vörös Szilvia és Mocsári Károly

2015.10.26. 15:07 Módosítva: 2015-10-28 10:54:03

Programkereső

Az I. Marton Énekverseny fődíjával elismert szoprán és partnere az orosz mester dalaiból és zongoraműveiből válogatnak november 7-én.

A Zeneakadémia Solti Termében megrendezendő dalesten első alkalommal énekli Rachmaninov dalait a 2014-es I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny fődíjasa. A generációjának egyik legígéretesebb operaénekesének számító Vörös Szilvia a koncert kapcsán elmondta: „Már zeneakadémista koromban is fontosnak tartottam, hogy egyensúlyban tartsam a színpadi-, és pódiumszerepléseimet. A dal-, és az oratóriuméneklés más típusú kihívás elé állít, mint az operaszínpad, és másként is lehet belőle profitálni. Egyrészt számomra izgalmas az a más típusú, bensőségesebb viszony, ami ilyen alkalmakkor a közönség és köztem létrejön. Ugyanakkor nagyon fontos a hangi kondíció szempontjából: a daléneklés ugyanis gyógyír a toroknak.”

A 2008-ban a Simándy József Énekverseny első helyezését elnyerő, 2012-ben pedig Junior Prima Díjjal kitüntetett énekesnő első önálló zeneakadémiai dalestjén az 1986-os Liszt-Bartók verseny győztese, napjaink egyik meghatározó Rachmaninov-játékosa, Mocsári Károly lesz a partnere. A zongoraművész 1985-ben diplomázott Nádor György osztályában, az 1986-os budapesti Liszt-verseny, és számos nemzetközi megmérettetés díjazottja, a világ jelentős koncerttermeinek és szimfonikus zenekarainak rendszeres vendége. Liszt és Bartók lemezfelvételeivel kivívta a nemzetközi szaksajtó elismerését. A Francia Liszt Társaság művészeti szaktanácsadója, rendszeresen tart mesterkurzusokat, és vesz részt jelentős nemzetközi zongoraversenyek zsűrijében. A november 7-ei koncert után Kóda című pódiumbeszélgetés-sorozatunk keretében Vörös Szilvia és Mocsári Károly, valamint Belinszky Anna zenetörténész várja az érdeklődő közönséget.