Pandora, Gabriella

74 éves lett Maurizio Pollini

2016.01.05. 13:11

Programkereső

Maurizio Pollini olasz zongoraművész 1942. január 5-én született Milánóban.

Tizenhároméves koráig Carlo Lonatinál tanult zongorázni, majd ezután Carlo Vidusso növendéke lett. A zongorán kívül zeneszerzést és vezénylést is tanult a milánói konzervatóriumban, ahol 1960-ban kapott diplomát. Még ugyanebben az évben megnyerte a Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt Varsóban.

Maurizio Pollini
Maurizio Pollini

A verseny után Arturo Benedetti Michelangeli lett instruktora. Pollini az 1960-as évek közepétől koncertezik Európa, az Egyesült Államok és a Távol-Kelet legkitűnőbb zenekaraival, és ad szólóesteket. Amerikában 1968-ban debütált, első japán turnéja 1974-ben volt. Azóta rendszeres résztvevője a világ legnagyobb zenei fesztiváljainak. Maurizio Pollini kiváló Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann, Brahms, Schönberg és Webern interpretátor, és az avantgárd 20. századi zeneszerzők, mint Pierre Boulez vagy Luigi Nono szakavatott előadója. Több zeneművet is komponáltak kifejezetten az ő számára.

Pollini óriási technikai tudással játszik, bár néha az a kritika éri, hogy érzelmileg konzervatív. Operát és zenekari műveket is vezényel, néha a zongora mellől irányítva a zenekart. 1971-es első felvételei a Deutsche Grammophonnál - három tétel Stravinsky Petruskájából és Prokofjev Hetedik Szonátája - zongoratörténeti jelentőségűek. Azóta a lemezcég vezető zongoristájának számít. 1985-ben a Bach évforduló tiszteletére lemezre rögzítette az egész Wohltemperiertes Klaviert, 1987-ben a Bécsi Filharmonikusokkal, Claudio Abbado vezényletével New Yorkban eljátszotta Beethoven összes zongoraversenyét. Ez alkalomból a Zenekar Emlékgyűrűje kitüntetésben részesült.

1993-ban és 94-ben Berlinben, Münchenben, New Yorkban, Milánóban, Párizsban, Londonban és Bécsben előadta Beethoven összes zongoraszonátáját. 1995-ben a salzburgi fesztiválon elindította a Pollini Projektet (Progetto Pollini), mely hangversenysorozatban régebbi és kortárs műveket egyaránt bemutat. Hasonló vállalkozása volt a 2000/2001-es évadban New Yorkban a 'Perspectives: Maurizio Pollini' című koncertsorozat. Maurizio Pollini 1996-ban elnyerte az 'Ernst von Siemens Zenei Díjat', 2001-es felvétele Beethoven Diabelli Variations című művéből 'Diaposon d'or' kitüntetésben részesült. 2002-ben a Deutsche Grammophon Pollini hatvanadik születésnapjára egy 13 darabból álló CD-sorozatot adott ki felvételeiből.