Pandora, Gabriella

Kamarazenei találkozó Debrecenben

2016.03.02. 15:20

Programkereső

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg Debrecenben az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt; idén március 4. és 6. között.

A találkozót Debrecenben a Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány közösen rendezi, a versenyen az ország felsőfokú zeneoktatási intézményeinek hallgatói mutatkoznak be.

Debreceni Egyetem, Zeneművészeti Kar
Debreceni Egyetem, Zeneművészeti Kar
Fotó: zene.unideb.hu

A mindenki által látogatható hangversenyeken a kamarazene-irodalom számos remekművét szólaltatják meg a fiatal művészjelöltek, akik Győrből, Budapestről, Miskolcról, Szegedről és Debrecenből jelentkeztek a rangos rendezvénysorozatra.

A versenykiírás szerint minden intézmény kb. 60 perc műsoridőben mutathatja be programját. A produkciókat zsűri értékeli, a legkiemelkedőbbek nívódíjban, illetve pénzjutalomban részesülnek és fellépnek a találkozó gálahangversenyén.

A közönség a Liszt teremben rendezett öt hangversenyen hallgathatja meg a műsorokat, illetve a díjkiosztó gálán a legjobbnak bizonyult produkciókat.

A zsűri tagjai (Devich János gordonkaművész, Nádor György zongoraművész és Török Géza karmester) pedig konzultációt is tartanak a versenyzők számára.

A versenyen talán a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának új szerzeményét is ki lehet majd próbálni a szerencséseknek. 

A részletes program a www.music.unideb.hu honlapon olvasható.