Valér

Bach a metróban

2016.03.14. 08:33

Programkereső

Csaknem 70 koncerttel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját Budapest belvárosában, az állatkertben és központi templomokban március 19-én és 20-án a Bach mindenkinek nevű programsorozaton.
Bach

Március 19-én a Deák téri evangélikus templomban nyilvános János-passió-főpróba lesz, a Szent István téren közös Bach-koráléneklésre várják az érdeklődőket, a Szabadság téri református templomban kamarazenei hangversenyt, a Kálvin téri református templomban orgonakoncertet rendeznek.

A nap folyamán félórás koncertek helyszíne lesz a Fővám téri vásárcsarnok, a Kálvin téri aluljáró, az Astoria aluljáró, a Deák Ferenc tér és a Szent István tér. Március 19-én minden program ingyenes. Március 20-án a Fővárosi Állat- és Növénykertben lesznek koncertek; a március 20-i programok az állatkert vendégei számára ingyenesek.

2010-ben egy New York-i csellista, Dale Henderson úgy döntött, hogy Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját egy forgalmas vasúti peronon muzsikálva ünnepli meg.

Elhatározásával mozgalmat teremtett, melynek neve Bach in the Subways (Bach a metróban). Az elmúlt évben már 39 ország 129 városában utcazenéléssel emlékeztek a zeneszerzőre aluljárókban, köztereken, nyitott koncerttermekben, templomokban - idézték fel a szervezők a programismertetőben.

A kezdeményezés tavaly Magyarországon is elindult Bach mindenkinek néven. A nagy sikerre való tekintettel idén már kétnapos a rendezvény a Zeneakadémia Doktorandusz Önkormányzata szervezésében.