Luca, Ottilia

„Hagynunk kell áramlani a zenét”

2016.03.16. 18:14

Programkereső

Ránki Fülöpöt március 19-én és 20-án újra Messiaen-művel hallhatja a közönség: Az isteni jelenlét három kis liturgiáját Keller Andrással és a Concerto Budapesttel adja elő a Zeneakadémián. A fiatal zongoraművésszel Messiaen zenéje mellett Bachról, Lisztről, Dukayról és a zene örökkévalósághoz való viszonyáról is beszélgettünk.

- Messiaen művei mindig különleges és ritka helyet foglalnak el a zenekari hangversenyek programjában. Az isteni jelenlét három kis liturgiája sem tartozik a gyakran játszott művek közé. Mesélnél néhány szót erről a darabról? Hogyan kerültél vele kapcsolatba, és mi az, amit a leginkább érdemes tudni róla?

- Egészen kicsi voltam, mikor a szüleim tanulták, gyakorolták Messiaen Visions de l'Amen című kétzongorás ciklusát, és ez olyan hatással volt rám, hogy azonnal beleszerettem a zenéjébe. Azóta több művét is játszottam, szólókat és zenekariakat egyaránt. Keller András tavaly kért fel, hogy játsszam el a három kis liturgia zongoraszólamát a mostani koncerteken. Egy háromtételes műről van szó, amelynek különlegessége az egyszólamú, harminchat tagú női kar, illetve a Messiaen által olyannyira szeretett hangszer, az ondes martenot is. Mindez technikai szempontól nehezíti is a mű előadását, de úgy vélem, a darab megéri az áldozatot, hiszen csodálatos zenéről van szó.

- Vonzódsz azokhoz a darabokhoz, amelyek valamiképp az örökkévalósággal vannak kapcsolatban.

- Ez a három kis liturgiára is teljesen igaz. Messiaen saját szövegeire komponálta a három tételt: egészen különös, zsolozsmaszerű szövegről van szó. Elsősorban szimbolikus értelmű, látomásszerű, a szavak az időtlenségbe olvadnak. Messiaen konkrét műfaji megjelölést is adott a három tételnek: antifona, sequentia és psalmodie, azaz zsoltározás, zsoltárszerű ének. A szerző a legérthetőbb, legkövethetőbb formákon keresztül az idő és a tér érzetétől eltávolodott, reménnyel teli világot nyit meg előttünk.

- Keller Andrással és a Concerto Budapesttel már nem először játszol együtt, legutóbb ugyancsak egy Messiaen-művel hallhatott téged a hazai közönség. Mikor kezdődött ez az együttműködés, hogyan kerültetek kapcsolatba?

- Keller Andrással elsőként akkor dolgoztunk együtt, amikor – még kisebb koromban – szüleimmel, Klukon Edittel és Ránki Dezsővel Mozart háromzongorás versenyével koncerteztünk. Andrásnak és a Concerto Budapestnek köszönhetem az első szóló versenyművel való fellépésemet, Sosztakovics 2. zongoraversenyét játszottuk a Müpában, 2011-ben. Azóta többször is zenélhettem velük: játszottuk például Bach háromzongorás versenyeit Franciaországban és Japánban, valamint tavalyelőtt az említett A kanyonoktól a csillagokig című Messiaen-mű magyarországi bemutatóját, Rácz Zoltán vezényletével.

- Egy korábbi interjúban olvastam egy gondolatodat, amely nagyon megfogott: úgy fogalmaztál, hogy nem szereted, ha valaki önmagát játssza el egy darabban, és nem pedig magát a zenét. Hogyan jelenik meg ez a gondolat a saját életedben?

- Nagyon lényeges, hogy az ember egészséges viszonyt ápoljon a saját egyéniségével. Nem érzem jónak azt – ami az előadóművészetben gyakori jelenség –, ha valaki elsősorban önmagát akarja kifejezni a műveken keresztül. Persze a zene közlendői nyilvánvalóan az emberi természetből is fakadnak, és olyan emberi szempontokat szimbolizálhatnak, amelyek magában az előadóban is megvannak, mégsem hiszem, hogy a saját személyiségünket kellene ezek segítségével kivetíteni igyekeznünk. Az sem jó megoldás, ha az ember túlzottan távol akarja tartani, meg akarja védeni magától a darabot – ez egészségtelenül személytelenné teheti a művészetét, miközben az szükségszerűen mégis egyéni marad. Azt gondolom, hogy hagynunk kell átáramolni magunkon a zenét (a mások által leírt zenét), és akkor talán van esély arra, hogy szerzői minőségű és értékű előadáshoz közeli színvonalat érjünk el.

- Melyek azok a zenék, amelyeket a legjobban szeretsz magadon átáramoltatni? Kik azok a szerzők, akiknek a zenéjét leginkább a sajátodnak érzed?

- Jó pár éve elsősorban Liszt zenéjével töltöm időmet, rajta kívül Bach és Messiaen az, akik hasonló mértékben foglalkoztatnak. Sok minden vonz még ezen kívül: nagyon érdekel Haydn, különböző francia szerzők, mint Debussy, Satie vagy Ravel, és szeretnék többet foglalkozni a Palestrina halála előtti zenével is. Kivételesen nagy szerzőnek tartom Dukay Barnabást, akivel nagyon szoros mester-tanítványi és egyúttal baráti viszonyt is ápolunk. Az ő zenéjét is ugyanannyira közel érzem magamhoz, mint a Bach-Liszt-Messiaen vonalat.

Liszt Ferenc-díjban részesült Klukon Edit. Kattintson a díjazottak teljes listájáért!

- Mi köti össze ezeket a szerzőket?

- Mindannyiukban érzek valamifajta derűt (gyakran a szakralitáson keresztül), valamiféle bizalmat abban, hogy nincs minden veszve, és hogy lehet találni egy vezérfonalat, amire rácsatlakozva olyan életet élhetünk, amivel jobbá tehetjük a világot.

- Milyen szerepe volt a szüleidnek abban, hogy azokon az utakon jársz, és azokhoz a zenékhez vonzódsz, amelyek az imént felsorolt szerzőkhöz köthetők?

- Fontos, hogy volt otthon hangszer, és szólt a zene – így csöppentem bele a közegbe. Szüleim régóta sokat foglalkoznak Liszttel, ennek bizonyosan nagy szerepe volt abban, hogy én is ilyen közel kerültem hozzá, mint ahogy Messiaenhoz is ők vezettek el. Bach pedig egyértelmű, hozzá nem kellett közvetítő, viszont Dukay volt az, akivel olyan mélységekig foglalkoztunk Bach-fúgákkal, amiből megértettem (vagy legalábbis azt hiszem, hogy megértettem), miért is kiemelten fontos játszani az ő műveit. Később ezek a szerzők hozták magukkal a hozzájuk kapcsolódó szálakat is: a polifónia szeretetét, a nem liturgikus, de szakrális tartalmú zenét, illetve szorosabb kapcsolatot a francia vagy franciás zenével.

- Kik azok a tanárok, akik elindítottak, vagy a mai napig kísérnek ezen az úton?

- Becht Erikánál tanultam tíz évig, ami fantasztikus időszak volt. Közvetlen hangulatban teltek az órák, és soha nem éreztem úgy, hogy bármire rá lennék kényszerítve, miközben a gyakorlás alapjait, fortélyait szép lassan belém csepegtette. Azt hiszem, neki köszönhetem, hogy ma is ennyire szeretem ezt a szakmát. A zeneakadémiai felvételi előtt Hambalkó Edit néninél is tanultam két évig, és azóta is, ha új szólóműsorral készülök, elmegyek hozzá. Ő más oldalról, más módon adott sokat, új lépcsőfokok felé terelgetett. Az ő hatása folytatásának érzem Lantos István tanár urat. Óriási adomány és szerencse, hogy hozzá még bekerülhettem, hiszen a felvételim idején úgy hírlett, már nem vesz fel új növendékeket. Szintén főtárgy tanárom Jandó Jenő, aki zsenialitásával és hatalmas szakmai tapasztalatával tévedhetetlenül mutat rá mindig azokra a pontokra, amelyeken elsősorban változtatni, alakítani kell ahhoz, hogy természetesebbé, jobbá és érthetőbbé váljon a zongorázásom. Vele műhelymunkaszerűen zajlanak az órák, hasonlóan Wagner Ritához, akinél már harmadik éve, a zeneakadémiai tanulmányaim elejétől fogva tanulok kamarazenét. Nála egészen alapos, kötetlen, nevetéssel és humorral telített, de a legmélyebb szakmaisággal átitatott munka folyik mindegyik kamaracsoportomban. Dukayt pedig már említettem, tőle felbecsülhetetlen minőségű tudást örökölhet mindenki, aki kapcsolatba kerül vele.