Etelka, Aletta

A Fesztiválzenekar nyitja a Tavaszi Fesztivált

BTF 2016

2016.03.26. 11:32

Programkereső

Világszerte kedvelt magyar együttesek – köztük a Kodály Vonósnégyes és a Pécsi Balett – valamint muzsikusok, így például a Ránki-Klukon zongorista házaspár is fellép az április 8-24. között 36. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A fesztivál április 8-i nyitókoncertjén a Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként olyan művészt üdvözölhet a közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, aki ezernyi szállal kötődik a magyar kultúrához. Az örmény származású brácsaművész, Kim Kashkashian mesterei között tartja számon Kurtág Györgyöt és Rados Ferencet, és elhivatott tolmácsolója a 20. századi új zenének.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán
Fotó: Óbudai Danubia Zenekar

Ezen belül is rendkívül sokat tett a mélyhegedűre szerző magyar komponisták népszerűsítéséért: művet mutatott be Eötvös Pétertől, 2013-ban pedig Ligeti és Kurtág munkáiból összeállított lemezével nyert Grammy-díjat. Játékával Bartók Béla utolsó, befejezetlen - ám a szerző által lényegében elkészültnek nyilvánított - művét, a Brácsaversenyt hallhatja a közönség a tanítvány, Serly Tibor eredeti rekonstrukciójában - derül ki a tavaszi fesztivál sajtóközleményéből.

Fischer Iván
Fischer Iván
Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar

A Nemzeti Filharmonikusok április 12-i koncertjének vendégművésze, az izraeli származású Shai Wosner már fiatalon beoltatott a magyar zenével, egyik mestere ugyanis a magyar származású zeneszerző, André Hajdu volt. A fesztiválon Beethoven III. zongoraversenyének szólistájaként hallható. A koncert második felében Rachmaninov fiatalkori, egyfelvonásos operája, az Aleko csendül fel a szerző munkásságát alaposan ismerő Kocsis Zoltán vezényletével. Az opera a cigányság és a Besszarábiában élő oroszok kapcsolatáról szól Puskin verses elbeszélése, a Cigányok nyomán. Az Aleko címszerepét napjaink egyik legkeresettebb orosz basszistája, Dmitrij Uljanov kelti életre.

A Ránki Dezső-Klukon Edit zongorista házaspár a 150 éve született Erik Satie művészetének szenteli április 15-i estjét. "A koncert figyelemre méltó szereplője a nem szokványos terepnek tekinthető többzongorás műfaj is, ráadásul a stílus egyik legkiválóbb hazai művelője, Dukay Barnabás zeneszerző is 'tiszteletét teszi' az esten egy Satie-átiratán keresztül" - fogalmaznak a közleményben, mely szerint Erik Satie-nak, a huszadik század egyik legérdekesebb alkotójának életműve - az egyre szaporodó popkulturális feldolgozásoknak köszönhetően - évtizedek óta reneszánszát éli.

Kodály Vonósnégyes
Kodály Vonósnégyes
Fotó: szon.hu

A nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes, mely hanglemezre vette többek között Haydn, Beethoven és Schubert összes kvartettjét, április 21-i koncertjén elsőrangú vendégművészekkel együtt lép a Zeneakadémia színpadára: a Berlini Filharmonikusok első fúvósaival, Wenzel Fuchs klarinétművésszel és Andrej Zust kürtművésszel, a szintén Németországban fellépő és tanító Bogányi Bence fagottművésszel, valamint Fejérvári Zsolttal, a Budapesti Fesztiválzenekar nagybőgőművészével.

Ránki Dezső március 22-én adott szólóestet a Müpában.

Liszt inspirálta a nemzetközi zenei életben elektronikus zenei munkásságáról is ismert Stockhausen-tanítvány, Dubrovay László szerzeményét Faust, az elkárhozott címmel. Dubrovay 1987-ben komponálta meg balettjét, amelyet eddig csak négy zenekari szvit formájában lehetett hallani. Csaknem harminc év után a tavaszi fesztiválon valósul meg a komponista eredeti elképzelése: először láthatja a közönség színpadon a táncjátékot az idén 55 éves jubileumát ünneplő Pécsi Balett művészeivel, Vincze Balázs koreográfiájával. Az előadáson közreműködő Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekart Záborszky Kálmán fogja vezényelni.