Árpád

Kobajasi Kenicsiró a Nemzeti Filharmonikusokkal

2016.05.02. 18:45

Programkereső

Magával ragadó lendület. Ez jellemzi a Nemzeti Filharmonikusok május 4-i zeneakadémiai hangversenyét, amelyet a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya, Kobajasi Kenicsiró vezényel.

A koncert karmestere sokat köszönhet Magyarországnak, Magyarország pedig neki. Kobajasi Kenicsiró még a Ferencsik-korszak idején kötelezte el magát az akkori Állami Hangversenyzenekar mellett, és lett a hazai közönség kedvence – azóta is ünnep, ha fellép. A Magyar Kultúra Követe címmel és más rangos állami elismerésekkel kitüntetett dirigens ezúttal a bécsi klasszika két slágerét vezényli.

Kobajasi Kenicsiró
Kobajasi Kenicsiró
Fotó: Müpa

Beethoven Hetedikje egyike volt azoknak a sikerszámoknak, amelyben a hallgató egyszerre érezte a japán karmester rendkívüli szuggesztivitását, magával sodró lendületét és a zenéből hihetetlen erőket felszabadítani képes drámai érzékét. Persze maga a mű is hálás, lévén a zeneirodalom egyik legváltozatosabb, legkontrasztosabb és legtömörebben fogalmazott alkotása. Richard Wagner egyenesen a tánc apoteózisának nevezte, annyiféle ritmus, karakter jelenik meg benne, a zárótételben valóságos dionüszoszi forgataggal. A kompozíció 1811-1812-ben készült, a kézirat tanúsága szerint a befejezés dátuma május 13.

Kobajasi Kenicsiró
Kobajasi Kenicsiró
Fotó: Felvégi Andrea

A darab érzelemvilágát a világtörténelmi események (napóleoni háborúk) és a szerző magánéletének derűsebb időszakához (melynek nevezetes epizódja a csehországi Teplitzben eltöltött nyaralás, amikor Beethoven zárkózott, emberkerülő természete ellenére élénk társasági életet élt) kapcsolódó élmények határozzák meg. A szimfónia olyan hangot üt meg, melynek eddig sem Beethovennél, sem más szerzőnél nem akadt példája.

A zene történetében igen sok nagy remekműhöz tapadt az idők során egy-egy olyan történet, amely hozzájárult a mű népszerűvé válásához. Időnként e történeteknek köszönhető a művek "mellékneve" is. Legnagyobb részükről kiderült, hogy a legendák világába tartoznak. Ám a legvalószínűtlenebbek egyike, a Mozart Rekviem ilyen "kísérő története" igaznak bizonyult. Az élete utolsó évében járó Mozart éppen A varázsfuvolán dolgozott, amikor titokzatos, magát megnevezni nem akaró idegen jelent meg nála, hogy a mestertől gyászmisét rendeljen. A fekete ruhás idegen több ízben is sürgette Mozartot. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, és így hihető az a hagyományozott kijelentése, hogy érzése szerint saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség meg is akadályozta Mozartot abban, hogy a Requiemet befejezze. Állítólag még utolsó napjaiban is a mű dallamait dúdolta. Mozart halála után a legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a félbemaradt töredéket.

Kobajasi Kenicsiró
Kobajasi Kenicsiró
Fotó: Derencsenyi Istvan

A zenetudomány még ma sem döntötte el, még ma is vitázik a felett, vajon állottak-e Süssmayr rendelkezésére vázlatok, vagy pedig saját ihletéből írta meg a hiányzó Sanctust, Benedictust és az Agnus Dei első szakaszát. Mindenesetre teljesen alkalmazkodott Mozart stílusához, és ezzel egyrészt gyönyörű példáját adta a tanítványi alázatnak, másrészt bizonyította, hogy szerencsés pillanatokban a középszerű, nem kimagasló tehetségű tanítvány is felnőhet mesteréhez. A titokzatos megrendelőről pedig kiderült, hogy egy mindig más tollával ékeskedő, magát zeneszerzőnek kiadó arisztokrata, gróf Walsegg volt. Az első előadás valószínűleg Walsegg kastélyának kápolnájában, feleségének requiemjén zajlott le, a gróf szerzőségével. Mozart özvegye, Constanze azonban rövidesen nyilvánosságra hozta a művet, mint férje alkotását, s még ő gondoskodott a mű első nyomtatott kiadásáról is.

A számos tételében a romantika szélsőséges érzelemvilágát előlegező, végletesen és végzetesen gyönyörű művet kiváló énekes szólisták előadásában, úgy, mint Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Kiss Tivadar és Blazsó Domonkos, valamint a megalakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) közreműködésével hallhatjuk.