Mátyás

"A Zeneakadémián belélegezheted a tradíciót"

2016.07.05. 16:32

Programkereső

Nicolas Altstaedt neve nem ismeretlen a magyar koncertlátogatók előtt. Hamarosan a Fesztiválakadémia Budapest koncertjein újra találkozhatunk az igencsak elfoglalt német-francia csellistával, akit telefonon értünk el és kérdeztük a magyarországi fellépéseihez fűződő emlékeiről, fesztiválokról, kamarazenéről, jelenlegi projektjeiről és igen kevés szabadidejéről, amelybe a foci EB követése se nagyon fér már bele.

Sokadik alkalommal látogatsz hamarosan Magyarországra. Milyen emlékeid és élményeid vannak a magyar muzsikusokról és a közönségről?

- Nagyon különleges élmény volt, amikor 2010-ben először jártam Kaposváron, mivel hasonló gondolkodású emberek jöttek össze. Jonathan Cohen, Pekka Kuusisto és sokan mások ott voltak, akikkel gyakran játszom együtt, vagyis igazán közel állunk egymáshoz mind művészileg, mind emberileg. Ez egy nagy család hasonló gondolkodású emberekkel, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, ezért is vállaltam el annak idején az első alkalmat, mivel tudtam, hogy olyan művészekkel kell együtt dolgoznom, akikkel szeretek együtt lenni, együtt muzsikálni. A közönség pedig már akkor is fiatalos volt és nyitott, egyszerűen izzott a hangulat. Nagyon várom a budapesti fesztivált, hiszen ez valami új lesz, és örülök, hogy részese lehetek.

- Mi a meglátásod, van esetleg olyan tulajdonság, ami kifejezetten a magyar zenészekre jellemző?

- Úgy gondolom, a zenében az az igazán jó, hogy nem beszélhetünk nemzetekről, hiszen egy nyelvet beszélünk. Persze, Magyarországnak erős zenei kultúrája van, de azt neked nem kell elmondanom, hogy mi történt Bartóktól és Kodálytól egészen napjainkig. Szinte mindannyian részt vettünk annak idején Rados Ferenc mesterkurzusain, és tapasztalhattuk, hogy

a hagyományon keresztül mennyire eredeti és hiteles a zenéhez való közelítés, ezért is lehettek ebben az országban mindig is kiváló zenészek.

A Zeneakadémia pedig egy olyan hely, ahol belélegezheted ezt a tradíciót, ahol őrzik a lángot. Érezni lehet, hogy milyen kíváncsiak a fiatalok, nagyon jó látni, hogy milyen erősek a gyökerek, hogy mindenki tisztában van az úttal és a célokkal. Ami más országokban nem ilyen erős, mint Magyarországon, az a népzene, illetve a cigányzene. Igazán lenyűgöző és inspiráló volt korábban minden este cigányzenét hallgatni vacsora közben, szóval emiatt is szívesen jövünk.

- Magyar művet is játszotok, mindjárt a fesztivál hivatalos nyitókoncertjén: Veress Sándor Trióját. Játszottad már korábban ezt a művet, mit érdemes róla tudni?

- Veress Sándor művei véleményem szerint nagyon alulértékeltek és kevésbé ismertek a nyugati zenei világban.

Egyik nagy célom, hogy Veress műveit ismertebbé tegyem.

Amikor művészeti vezető lettem Lockenhausban, beterveztük a programba Veress Erdélyi táncok című művét, és azóta amikor csak tehetem, zenekari turnék alkalmával szólistaként mindig el is játszom. Továbbá a legutóbbi Lockenhausi Fesztiválon Vilde Franggal és James Boyddal játszottuk Veress Trióját, majd októberben és decemberben húsz koncerten is előadhattuk Spanyolországtól Ausztrián és Svájcon át Németországig számos helyen. Ez egy igazi mestermű, amit nem annyira ismernek Mozart Divertimentója vagy Schönberg és Dohnányi Vonóstriója mellett. Mindenképp akartam, hogy a Fesztiválakadémia Budapest műsorába is bekerüljön, aminek a létjogosultságáról Kati és Barnabás is könnyen meggyőződött, miután hallották az előadásunkban Lockenhausban.

- Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar művészeti vezetését tavaly vetted át Fischer Ádámtól, viszont legutóbb egy zeneakadémiai pódiumbeszélgetés alkalmával azt mondtad, hogy vezényelni sohasem akartál, hiszen már a családban van egy karmester, a bátyád, Christoph Altstaedt. Miért vállaltad el a feladatot és milyen terveid vannak a zenekarral?

- Nem szoktam vezényelni a zenekart, versenyművek szólistája vagyok a koncerteken, és azért vállaltam el, mert mégiscsak ez a Haydn-zene tanulmányozásának legjobb módja. Nagyszerű a koncertek, különböző projektek alkalmával megismerni Haydn szimfóniáit, hiszen úgy gondolom, csellistaként nemcsak a cselló repertoárt illik ismernem, hanem érdemes közelebb kerülni például a csellóversenyek mellett keletkezett szimfóniákhoz, megtudni azt, hogy abban az időben mi minden történt a zeneszerző életében. Minden évben két héten keresztül a legalkalmasabb körülmények között foglalkozhatok Haydn zenéjével.

- Számos kamarazenei fesztiválon szoktál részt venni, továbbá a Lockenhausi Fesztivál művészeti vezetője is vagy. Mi a titka egy jó fesztiválnak? Milyen hozzávalókra van szükség?

- Ezek a fesztiválok mindig nyáron zajlanak, de idén leálltam egy kicsit, mivel az évad annyira sűrű lett, nyáron pedig muszáj feltöltődni, pihenni és új műveket tanulni. De úgy gondolom, egy jó kamarazenei fesztiválon az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, amint már említettem. Ez az, ami például Katival és Barnabással igazán működik, ezért is jövök mindig szívesen, ha hívnak. Mert arra is van példa, hogy a világ különböző pontjairól nagyon sok művészt verbuválnak össze, akik esetleg nem is ismerték egymást korábbról, ami érdekes lehet és gazdagíthatja az előadást, de így előfordulhatnak egymástól eltérő vélemények is egy-egy zenemű kapcsán. Szóval mindig fennáll a kérdés, hogy minek van nagyobb értelme. Szerintem olyan emberekre van szükség, akik nyitottak, kiegészítik egymást, tudnak együtt tanulni, fejlődni. Aztán szükséges a színes választék, ismert repertoárdarabokkal és új vagy ritkábban játszott művekkel vegyesen, hogy ne fáradjon el a programban a közönség. Ezenkívül fontos, hogy ne csak egymás mellé tegyünk műveket, amelyek persze változatos műsort hoznak létre, hanem legyen ezzel mondanivalónk is, tudjuk, hogy miért is jöttünk össze ezen a nyáron, mit fogunk csinálni, mit fogunk adni a közönségnek. A művészetnek mindig kell valami újat nyújtania, folyamatosan meg kell újulnia, tehát

kell, hogy legyen egy erős elképzelés arról, hogy melyik darabot miért és milyen kontextusban játsszuk el.

Ha csak elhívunk néhány embert és egymás mellé rakunk néhány szép darabot, annak nincs értelme. Mindig érdekes tudni például, hogy az adott mű milyen kapcsolatban állt a korral, amelyben született, ezért jó ötlet egyesíteni a különböző művészeti ágakat, megnézni, milyen volt a tánc vagy az irodalom akkoriban, kicsit ki kell lépni a buborékból, amelybe be vagyunk zárva. A legfontosabb, hogy mindig felfedezzünk új dolgokat, új kapcsolódási pontokat.

- Hatalmas repertoárral rendelkezel a barokktól a kortársakig, bélhúrokat használsz, ha régi zenét játszol, érdekel a historikus előadásmód. Alapjában véve nem kimondottan régizenészként szükségét érzed a korabeli hangszerek vagy a bélhúrok használatának? Ettől hitelesebb, autentikusabb lesz az előadás?

- Nem, szerintem ez önmagában nem mond semmit.

Aminek hitelesnek kell lennie, az a saját integritásod és a zenéhez fűződő viszonyod.

Onnantól kezdve nem érdekes, hogy egy fa boton vagy a konyhaasztalon játszol, hiteles lesz, nem számít, milyen eszközöd van. Számomra nagyon fontos tudni, hogy egy zeneszerzőt, amikor volt egy ötlete vagy elképzelése, mi vett körül saját korában, mi inspirálta őt. A bélhúrokban nagyszerű lehetőségek vannak, amik a fémhúrokban nincsenek meg, tehát amikor lemezre vettem C. P. E. Bach concertóit, világos volt, hogy már csak saját magam miatt is bélhúrokkal kell játszanom ezeket a darabokat, hogy felfedezzem annak a kornak a világát, amelyben a mű íródott. Úgy érzem, közelebbi a kapcsolatom az adott művel, ha ezt megteszem. De ez egy személyes döntés volt, vagyis ugyanúgy jól szólhat egy ilyen versenymű fémhúrokon normál vonóval is, de szégyen lett volna nem kihasználni a bélhúrok és a barokk vonó adta lehetőségeket. C. P. E. Bach sem ismerte, hogyan szól egy mai hangszer. Például egy modern vonó túl nehéz. Ez olyan, mint amikor vidéken vagy és egy alig egy méter széles út áll rendelkezésedre, a bicikli a legjobb választás és nem a kamion. Miért mennék neki egy kamionnal ennek a zenének, amikor van egy sokkal jobban működő és passzoló eszközöm? De ez sohasem dogmatikus, csak egy lehetőség. Nekem bevált.

- Rengeteg vállalásod mellett, amelyek többnyire a szólistasághoz kötnek, mit jelent számodra elhivatott kamarazenésznek lenni?

- Most igazán keveset kamarázom, a következő évadra nem vállaltam sokat. Két zongorás programban vagyok benne: turnézom Fazıl Sayjal, aki írt nekem egy cselló-zongora szonátát, megyünk az Egyesült Államokba, de európai helyszínekre is visszük: Amsterdamba, Párizsba és a londoni Wigmore Hallba. Valamint Alexander Lonquichsel eljátsszuk Beethoven összes cselló-zongora szonátáját a bonni és a varsói Beethoven Fesztiválon, valamint Gstaadban. 2018-ra már lefixáltunk egy duó programot Vilde Franggal, amely során játsszuk majd Kodály Duóját, ő pedig eljátssza Bartók Szólószonátáját, én meg Kodályét. Az év során valóban főleg versenyműveket játszom, de ezekre a kis szigetekre is szükség van, amikor együtt játszhatom azzal a két-három emberrel, akikben megbízom, akiktől tanulni tudok, akikkel tapasztalatot cserélhetek. Általában a versenyműveknél van egy próba, aztán jön a koncert, tehát nincs idő igazán aprólékos, elmélyült munkára és közös kidolgozásra, ezért fontos, hogy időről időre összejöjjek azokkal a kollégákkal és barátokkal, akik jelenleg hasonló életet élnek, találkozunk, tapasztalatot cserélünk. Tavaly Janine Jansenékkal játszottuk el a Goldberg-variációk vonóstrió változatát. Azelőtt egyikünk sem játszotta, és időt szakítottunk rá, hogy Utrechtben vagy Stockholmban próbáljunk három napig, és igazán megismerjük a darabot, kipróbáljunk dolgokat, közösen fejlesszük a tudásunkat.

- Nemrég vetted lemezre Sosztakovics I. Csellóversenyét, valamint Weinberg Csellóversenyét. Utóbbit talán kevesebben ismerik. Hogyan választottad ki éppen ezeket a darabokat? Szeretsz rábukkanni ritkaságokra?

- Leginkább a Sosztakovics-versenyművet tartottam fontosnak rögzíteni, mivel ez volt az első versenymű, amit hatévesen először hallottam, tehát az életem fontos részévé vált. És aztán amikor megismertem a Weinberg-concertót, felfedeztem, hogy a Sosztakovics csellóverseny első témája felbukkan a tizenegy évvel korábbi Weinberg-műben. Ez nagyon meglepő volt, hiszen az emberek leggyakrabban Prokofjev vagy Britten műveivel hoznak párhuzamot, szóval ez a kapcsolat nagyon érdekes, ráadásul 1948-ban, vagyis abban az évben írta Weinberg ezt a művet, ami művészeti krízist jelentett Sosztakovics és valamennyi szovjet zeneszerző számára. Akkor fektették le ugyanis, hogy hogyan kell a zeneszerzőknek komponálni [a zsdanovi kultúrpolitika formalizmussal vádolta meg a komponistákat – a szerző]. Szóval ez nem arról szól, hogy előveszek egy ritkaságot, hanem keresem azt, ami a mondanivalóba beleillik, a kapcsolatokat, az érzéseket, a lényegi dolgokat.

- Van egyáltalán szabadidőd? Nézed például a foci EB-t?

- Szeretem követni a focit, főleg ha EB-ről vagy VB-ről van szó, de idén nyáron nem tudtam, mivel pont koncerteztem. Tudom az eredményeket, azt, hogy éppen hol tart Németország, de nem igazán néztem a meccseket, csak koncertek után a végét. De igen fontos a szabadidő, figyelni kell rá, hiszen mindig szükség van a feltöltődésre, lényeges, hogy ne vállalja túl magát az ember.

- Mit csinálsz szívesen szabadidődben?

- Ha nincs koncert, nekem már az is elég, ha kicsit otthon vagyok, hiszen havonta csak két-három napot szoktam otthon tölteni, ami nem elég, próbálom úgy intézni, hogy minél több legyen, kell ez a fellélegzéshez, feltöltődéshez. A zene annyira értékes, hogy sohasem válhat rutinná, szinte minden nap egy új kezdet, szóval nem nagyon van hobbim, leginkább a barátaimmal találkozom vagy olvasok vagy elmegyek valamelyik barátom elődására, esetleg egyéb érdekes eseményre, tanulok egy kicsit más művészektől, és megnézem mondjuk Peter Sellars legújabb rendezését. Ha most lenne szabadidőm, elmennék Olaszországba megnézni az Iseói-tónál Christo legújabb alkotását vagy a velencei Biennáléra, vagy most a Tate Gallery is nyitott egy új épületet új kiállításokkal. De bemutatnak sok új operát is, amiket érdemes lenne megnézni. Fontos, hogy ihletet merítsek más művészeti ágakból is.

- Visszatérve még a focira: a minap a Müpa-beli Wagner-napok keretében A nürnbergi mesterdalnokok végén, amikor Hans Sachs elkezd énekelni a „szent német művészetről” (die heil'ge deutsche Kunst), a szereplők a színpadon elkezdtek focizni. Mit gondolsz erről a rendezői koncepcióról [Michael Schulz rendezte – a szerző]? A futball lenne az új művészet?

- Mivel nem láttam, érdemben nem tudok hozzászólni, de végül is

a futballnál is ugyanazokra a dolgokra van szükség, amit mi csinálunk a színpadon: koncentráció, fókuszálás,

vagyis technikai oldalról nagyon sok hasonló vagy összehasonlítható elem létezik.

- Végül mesélj kérlek néhány szót a budapesti Fesztiválakadémia koncertjei utáni elfoglaltságaidról.

- Egyrészt tanulnom kell új darabot, mivel a következő évadban játszani fogom Prokofjev Sinfonia concertantéját, de turnézni fogok Dutilleux Csellóversenyével és Brahms Kettősversenyével, ezekre kell majd főképp fókuszálnom, de fogom játszani a Bach-szviteket, így mindennapi gyakorlásom részét képezi most egy-egy Bach-mű átjátszása. Aztán lesz egy érdekes projektem, ami egy Federico Fellini-forgatókönyvhöz kötődik. Ebből a forgatókönyvből sosem készült film, de megkértem a Hauschka művésznéven ismert zeneszerzőt, aki leginkább preparált zongorára írott kompozícióiról és improvizációiról ismert, hogy írjon egy művet preparált zongorára, csellóra és zenekarra a forgatókönyv alapján, ennek szeptemberben lesz a premierje. Ezután pedig próbálok készülni a többi koncertemre, többnyire már kézben lévő repertoárdarabokkal, amelyekre azért koncentrálni kell, és amelyeknél szintén folyamatosan fejlesztenem kell magamat.