Alfréd

Legendák nyomában – In memoriam Fenyves Loránd és Székely Zoltán

2016.07.08. 12:58

Programkereső

Mi a közös Fenyves Lorándban és Székely Zoltánban? Azon kívül, hogy mind a ketten világszínvonalú hegedűművészek voltak, tanultak Hubay Jenőnél, órákat vettek Kodálytól, szólista karrierjük mellett pedig kamarazenei pályájuk is kiemelkedő volt, kettejük életútja rövid ideig Kanadában találkozott. A Fesztiválakadémia művészei e két legendás magyar hegedűművész előtt is tisztelegnek: a pénteki matinékoncertet Fenyves Loránd, a szombat esti előadást pedig Székely Zoltán emlékének szentelik.

Július 22-én Fenyves Loránd emlékére rendezett matinékoncertet hallgathat meg a Fesztiválakadémia közönsége. A kiváló hegedűművész és tanár Székelyhez hasonlóan Hubay Jenő tanítványa volt, illetve látogatta Kodály zeneszerzés-óráit, de tanult még Weiner Leó híres kamarazene-osztályában, emellett Waldbauer Imrénél kvartett-tanulmányokat folytatott. Amint azt mesélték a Fesztiválakadémia művészeti igazgatói, Weinert tartotta a legnagyobb mesterének, akiről valahányszer mesélt, mindig könny szökött a szemébe. Fenyves kimagasló tehetsége folytán tizenhat évesen végzett a Zeneakadémián. Az ott töltött évei után 1936-ban az akkor Magyarországra látogató Palesztinai Szimfonikus Zenekartól (1948-tól Izraeli Filharmonikusok) kapott ajánlatot – ekkor tizennyolc éves volt. Koncertmesterként később olyan legendás karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fricsay Ferenc, Arturo Toscanini, Leonard Bernstein, vagy Ernest Ansermet.

1940-ben nővérével, Fenyves Alice hegedűművésznővel, Pártos Ödön brácsaművésszel és Vincze László csellóművésszel együtt megalapították a Fenyves Kvartettet (később Izrael vonósnégyes). Fenyves az Izraelben eltöltött éveket követően Genfbe, majd pedig Kanadába költözött, ahol a Torontói Egyetemen kapott állást. A kanadai zeneélet aktív részese volt, Székely Zoltánnal együtt, aki a Banffi Zenei Központ nyári mesterkurzusainak egyik kulcsszereplőjeként vált ismertté. Az 1980-as évek közepétől visszajárt Magyarországra koncertezni, és a Zeneakadémia növendékeit is segítette tanácsaival. Itt találkozott vele Kokas Katalin és Kelemen Barnabás is, ráadásul Fenyves pont annak a Szigeti-versenynek a zsűrijében ült, amelyen Kelemen Barnabás második díjat nyert. Kokas Katalinnak pedig abban a szerencsében lehetett része, hogy másfél évet tölthetett Fenyves Loránd mellett Kanadában, ami csak Katalin honvágya miatt nem lett hosszabb időszak.

Halász Péter így ír Fenyves Lorándról: „Bámulatos emlékezete a 20. század zenetörténetének kifogyhatatlan adattára, szinte minden jeles muzsikust ismert, mindenkiről van egy-egy lényegre törő gondolata vagy tanulságos anekdotája. A zenélés mindenek feletti, bensőséges tisztelete és az emberek bölcs belátásból fakadó megértése teszi őt olyan lenyűgöző személyiséggé, aki nemcsak óriási tudású muzsikusként, hanem atyai barátként is életre szóló nyomot hagy ismerőseiben és tanítványaiban.”

A 97 évet élt Székely Zoltán emléke előtt július 23-án tisztelegnek a Fesztiválakadémia művészei a Zeneakadémia Nagytermében. A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által megálmodott fesztivál második esti koncertjén az előadók Székely szellemiségéhez híven rendkívül változatos műsort állítottak össze.

Székely Zoltán
Székely Zoltán

Székely Zoltán, Bartók Béla kamarapartnere, az (Új) Magyar Vonósnégyes első hegedűse hamar a zene bűvkörébe került. Tizenegy évesen felvételt nyert a Zeneakadémiára Bloch József növendékeként, majd 1917-ben Hubay Jenő akadémiai osztályának tagja lett. A tanár és a diák kapcsolata azonban közel sem volt felhőtlen.

Egy évvel később csellóművész barátjával, Hermann Pállal Kodály Zoltántól vettek magánúton zeneszerzés órákat. A Kodálynál töltött magántanulmányoknak a zeneszerzői technikák elsajátítása mellett más hozadéka is volt: maga Kodály mutatta be a hegedűművészt Bartók Bélának, akivel számos koncerten léptek fel közösen, repertoárjukon többek közt Beethoven, Debussy és Szymanowski műveivel.

A hegedűművész Bartókkal való kapcsolata rendkívül gyümölcsöző volt, barátságukról 1994-ben egy Székely felügyelete alatt készült kötet is megjelent (Székely and Bartók: The Story of a Friendship). Szakmai együttműködésük kiemelkedő pontjának tekinthető Bartók ikonikus Hegedűversenyének komponálása, melyet Székely Zoltán kérésére írt. A mű komponálása során a két művész több alkalommal beszélgetett különféle hangszertechnikai kérdésekről, Bartók Székely számos javaslatát elfogadta. 

A Hegedűverseny bemutatójára 1939. március 23-án került sor: Székely Zoltán a Willem Mengelberg által vezényelt amszterdami Concertgebouw zenekarával együtt szólaltatta meg a versenyművet.

Fenyves Loránd
Fenyves Loránd
Fotó: Felvégi Andrea

Szólistakarrierje mellett Székely Zoltán kamarazenei tevékenysége is jelentős: Székely az 1935-ben alakult Magyar Vonósnégyeshez két évvel később csatlakozott, Végh Sándortól átvéve a primáriusi posztot. A vonósnégyes 1950-ig Hollandiában működött, a repertoárjukon szereplő Bartók-vonósnégyesekkel, kortárs alkotások premierjeivel és Beethoven kvartettjeinek előadásaival nemzetközi elismerést arattak. (A fesztivál folyamán Bartók vonósnégyeseiről Kocsis Zoltán tart majd előadást a Kelemen Kvartett közreműködésével.)

Kelemen Barnabás számára az egyik legfontosabb példakép volt Székely Zoltán, tulajdonképpen az ő nyomdokain járva alapította meg a Kelemen Kvartettet, így nem véletlen az sem, hogy a Magyar Vonósnégyesnek ajánlott Bartók-mű, az V. vonósnégyes a Kelemen Kvartett repertoárjának is központi darabja, amivel már megnyerték az egyik legrangosabb nemzetközi kvartett versenyt, valamint felléphettek a Carnegie Hallban. A most következő felvételen Szolcsányi György zongoraművésszel játssza az Új Magyar Vonósnégyes Brahms g-moll zongoranégyesének híres fináléját:

A Budapesti Hírlap hasábjain 1929. november 27-én jelent meg Haraszti Emil cikke a legendás hármas, Bartók Béla, Székely Zoltán és Szigeti József koncertjeinek összefoglalásáról, melyeken többek között Bartók I. rapszódiájának, majd II. rapszódiájának zenekari és eredeti zongorakíséretes változatát mutatták be. Haraszti egyértelműen Szigetit helyezte előtérbe cikkében Székellyel szemben – kritikájára Bartók maga válaszolt: „Székely Zoltán a filharmonikusok legutolsó hangversenyén második rapszódiámat ideális tökéletességgel játszotta. Éppen hatalmas tónusa és erőteljes előadása volt az, ami játékában (elsősorban) megkapott. Jobb kezekre nem is bízhattam volna ezt a művemet.”