Géza

Fidelio Klasszik: Botvay Károly, Philippe de Chalendar

2016.07.15. 14:10

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának következő adása július 16-án lesz hallható délelőtt 10-12 óra között.

Az 1977-ben alakult Budapesti Vonósok ünnepi évadra készülve hirdette meg 2016/17-es bérleteit. A negyvenedik születésnapját ünneplő együttes az akkor végzős Zeneakadémiai hallgatókból alakult. 1982-ben a zenekar elnyerte a Belgrádi Nemzetközi Kamaraverseny díját. 1983 óta a Zeneakadémia Nagytermében évente megrendezett koncertsorozata mellett rendszeresen fellép az MTA Dísztermében, a Művészetek Palotájában, az ország és a főváros egyéb jelentős koncerttermeiben; a nemzetközi zenei élet kiemelkedő szólistáival, művészeivel koncertezik világszerte; gyakori vendégei a nemzetközi zenei élet fesztiváljainak. Koncertjeiket a világ számos rádió- és televíziótársasága közvetíti egyenes adásban, illetve rögzíti azokat. Meghívásaik mellett több kiadó számára is készítenek lemezfelvételeket Mára már a tagok nagy része átadta tudását az ifjabb generációnak, ők viszik tovább a szellemiséget, a szakmai színvonalat, és adnak nagysikerű hangversenyeket hazánkban és külföldön egyaránt. A zenekar folyamatosan törekszik új ötletekkel és koncepcióval a közönség és a generációk széles körét megnyerni, valamint fiatal, tehetséges előadókat és zeneszerzőket felkarolni. Az együttes művészeti vezetője Botvay Károly Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, korábban a Bartók- és Végh Vonósnégyes, jelenleg az Új Budapest Vonósnégyes tagja. Zenei munkásságával párhuzamosan tanári tevékenysége is kiemelkedő. 1994-ben a Budapesti Vonósokkal elsőként, önerőből megalapította Fertőd-Eszterházán a Budapesti Vonósok Haydn Fesztiválját, amelynek nyomán alakultak további Haydn Fesztiválok. Kétrészes interjúnkban a zenekarnak otthont adó Óbudai Társaskörben beszélgettünk Botvay Károly csellóművésszel, a Budapesti Vonósok művészeti vezetőjével.

Botvay Károly születésnapi köszöntése
Botvay Károly születésnapi köszöntése
Fotó: Sarudi Gyula
Philippe de Chalendar
Philippe de Chalendar

A francia Philippe de Chalendar karmester munka közben szeretett bele Magyarországba, 1991 óta kettős állampolgár. Karrierjét szólócsellistaként kezdte, dirigensként egy beugrással mutatkozott be: Bartóktól A csodálatos mandarint vezényelte Nancy-ban, az Orchestre Symphonique et Lyrique élén. Magyarországon először a szombathelyi Bartók Fesztivál karmester-mesterkurzusán vett részt, ekkor a szombathelyi zenekart is vezényelte. A kortárs zene szakavatott ismerőjeként is számon tartja a szakma, de az opera műfajában is rendszeresen hívják őt vendégszereplésre. 2000 óta rendszeresen dolgozik együtt hazai együttesekkel, franciaországi és magyarországi felkéréseket és meghívásokat kap a klasszikus zene és az opera témaköreiben tartandó előadásokra, szemináriumokra, és szívesen vállal szerepet a társadalmi felelősség jegyében szervezett kulturális rendezvények során. Karmesteri tevékenységén kívül azonban nem maradt hűtlen hangszeréhez, a csellóhoz sem: a következő két hónapban három hangversenyen is hallható lesz a tajvani születésű, Magyarországon élő Hsin-Ni Liu zongoraművész partnereként Kecskeméten, Visegrádon és Miskolcon.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 17-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.