Pandora, Gabriella

Philippe de Chalendar és Liszt

2016.08.23. 10:35 Módosítva: 2016-08-25 11:29:15

Programkereső

Hsin-Ni Liu kamarapartnere szeptember 21-én a Magyarországon leginkább karmesterként ismert, de a csellóhoz sem hűtlen Philippe de Chandelar lesz.

Hallgassuk meg a közel két évtizede hazánkban működő karmester interpretációját Liszt Hungaria című szimfonikus költeménye kapcsán.

Liszt 1840-ben, magyarországi látogatása után írt egy Heroisher Marsch im ungarischen Styl című zongoradarabot. Vörösmarty Mihály a pesti hangversenyek hatása alatt megírta Liszt Ferenchez című ódáját, amely 1841. január 3-án jelent meg az Athenaeumban. Liszt erről csak késve értesült, és csak 1843-ban köszönte meg egy német nyelvű levélben. Liszt a verset 1846. május 6–án, a Pesti Körben, a tiszteletére rendezett banketten hallotta először, Egressy Gábor előadásában. A Hősi induló szimfonikus átdolgozásának gondolata – újabb köszönetként – ekkor merült fel benne. Az első partitúravázlatokkal 1848-ban készült el, de jó szokásához hűen folyamatosan dolgozott rajta, így csak 1854-ben fejezte be. Folytatást is tervezett hozzá, mégpedig a Himnusz témájára, de ez nem valósult meg.

A cikksorozat megjelenését a Rigips támogatta.

logo rigips