Luca, Ottilia

Fejben úgyis mindig szól a zene

2016.11.07. 12:22

Programkereső

„A feladatom ugyanazt csinálni, csak még jobban. Tulajdonképpen ezt szimbolizálja számomra Tandori Dezső A damaszkuszi út című, szerintem zseniális kétsorosa: "Most, mikor ugyanúgy mint mindig, / legfőbb ideje, hogy" – idézte lapunknak honlapján is feltűnő mottóját Kocsis Zoltán 2012-ben. A vasárnap délután, 64 évesen elhunyt zongoraművész, karmester és zeneszerző számos alkalommal beszélgetett munkatársainkkal. Ezekből válogattunk.

„Semmi soha nincs kész, mindent lehet jobban vagy másként csinálni. Mindenesetre úgy, hogy az nemcsak fogyasztható legyen, hanem valamiképp hozzájáruljon a szellemi fejődéshez is." - vallotta a fenti interjúban, de a gondolat egy évvel korábban is szóba került Liszt Ferenc kapcsán: 

„Liszt vagy Beethoven, aki nemcsak a komponálás folyamata alatt változtatott sokat, de később, még élete vége felé is, azt sugallja számomra, hogy a zenében semmi sincs örökre készen. Mindent lehet jobban, legalábbis másképp csinálni. Még az ijesztően tökéletesnek ítélt mesterek, például Johann Sebastian Bach esetén is találkozunk ilyesmivel. Bartóknak van igaza, aki szerint nem lenne tanácsos csakis a tökéletest hallgatni. Erre mondanám: Liszt zenéje nekem a szabadságot jelenti.”

A művek pedig saját bevallása szerint maguktól találták meg, ahogy az emberek is: „Nem keresem, válogatom tudatosan a darabokat - valahogy ugyanúgy, ahogy egy fogadáson sem tudatosan, hanem véletlenszerűen ismerkedem az emberekkel. Fatalista vagyok: azokkal a darabokkal - és emberekkel -, akik fontosak, úgyis egymásra találunk. Hinni kell abban, hogy a feladatok megtalálnak. Néha, egy felvételt vagy egy jól sikerült koncertet követően, a teremtés másnapján érzi magát így az ember: ilyenkor talán egy-két napig azon aggódik, hogy többé nem talál újabb, méltó kihívásra - de aztán a harmadik napon valami újra elkapja az embert. Mint a szerelem - kiszámíthatatlan. És van ebben egyfajta ciklikusság is: bizonyos szerzők, feladatok újra és újra előkerülnek az ember életében, s újabb és újabb megfejtenivalót, kihívást kínálnak.”

Kocsis életében a szólista, valamint karmesteri pályája mellett ugyanolyan kiemelt szerepet kapott a kamarazene is : "Sőt bizonyos értelemben fontosabb, mert egyes zeneszerzők sokrétűbbek a kamarazenei œuvre-jüket tekintve, mint a zenekari kompozícióikban vagy a zongoraműveikben" - vallotta. "Brahms például a legintimebb, ugyanakkor legtipizálhatóbb gondolatait a kamara formációkra bízta, és ennek kicsúcsosodása véleményem szerint a G-dúr vonósötös, de persze most ne menjünk ennyire bele. Az tulajdonképpen egy dolog, hogy milyen a kamarairodalom, milyenek a kamaraművek, de kamarazenét játszani az együtt játék, a békés egymás mellett élés másik aspektusa, ugyanis a konfliktusok elkerülhetetlenek még az olyan homogén formációk esetében is, mint amilyen egy vonósnégyes vagy vonóshatos.

Világos, hogy különböző életkorú, iskolázottságú, temperamentumú és felkészültségű muzsikusok, ha egy mű eljátszására szövetkeznek, akkor a lehető legmagasabb rendű cél a mű minél hitelesebb megszólaltatása kell, hogy legyen.

Ezt egyrészt nem mindenki gondolja így, másrészt, még ha így is gondolja, felülírja ezt a tagadhatatlanul nemes szándékot az antidemokratikus gondolkodás. Azt hiszem, hogy kamarázni – és talán ez lehet az ismérve a jó kamarazenélésnek – csak a demokratikus gondolkodás alapállásával lehet: vagyis maximálisan figyelembe veszem nemcsak a másik véleményét, hanem játékstílusát, sőt játék-fiziológiáját is."

Sokoldalú művészi pályája ellenére úgy érezte, hogy

sok mindent elmulasztott az életében, például komolyabban kellett volna az alkotói pálya felé fordulnia.

"Mindig azok a feladatok vonzottak, amelyek mást nem, mert esetleg egy kevésbé ismert szegmensére vonatkoztak az illető szerzőknek, vagy kevésbé látványos eredményekkel kecsegtettek" – mondta, hozzátéve, hogy azért kezdett el átdolgozásokkal foglalkozni, mert úgy érezte, hogy sok olyan mű van, amelyek méltatlanul háttérbe szorulnak.

Beszélt szívműtétjéről is, amivel 2011. szeptember 11-én megmentették az életét és ami alig tarthatta vissza a munkától: „Végrehajtották rajtam a legsúlyosabb kardiológiai műtétek egyikét, amelytől minden szívsebész fél. Aortadisszekció miatt volt erre szükség. Köznyelvre lefordítva ez annyit tesz, hogy a szívből kijövő legfontosabb ér elreped. Az érnek három rétege van, és nálam már a harmadik, külső rétegnél tartott a véráram, amikor a beavatkozásra sor került. A betegséget nyilvánvalóan a magas vérnyomás okozta, ez utóbbi pedig a stresszes életmódra vezethető vissza. A tulajdonképpeni jelet szeptember 13-án éreztem meg Pécsett, amikor Bartók I. zongoraversenyének zongoraszólamát játszottam.

A harmadik tétel egy bizonyos fortissimo szakaszánál talán a kelleténél több erőt adtam bele a dinamikába, hirtelen úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, és ez az érzés percekig eltartott.

Ennek ellenére végigjátszottam a darabot, utána hazamentem a szállodába, másnap visszavezettem Pestre. Ezt követően került sor néhány vizsgálatra, s ezek közül az utolsó, a mellkasi CT volt a döntő, amely az aortadisszekciót kimutatta. Rögtön vittek a GOKI-ba (Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet - a szerk.), és azonnal megoperáltak. Nota bene, azon a héten még két zenekari próbát levezettem és több sajtóbeszélgetésen részt vettem. Ha 20-án nem kerülök műtőasztalra, akkor a prognózis szerint szeptember 21-én haltam volna meg. Végiggondoltam, hogy ez jó eséllyel egy próbán következett volna be, mondjuk a zenekarral való ordítozás eredményeként. Egy nappal az operációt követően már ébren voltam, egy héttel később kikerültem az intenzív osztályról, aztán a belgyógyászaton töltöttem két hetet, utána kiengedtek. Nagyon röviden ennyi történt."

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán
Fotó: Nemzeti Filharmonikusok

És hogy ezek után változtatott volna valamin:„Gondolkoztam rajta, természetesen, és arra jutottam, hogy lényegében semmit sem csinálnék másként. Ugyanazt szeretném folytatni, csak éppen nyugodtabban, ellenőrizve a vérnyomásomat - akár a zenekari próbák után is -, és megtenni a szükséges lépéseket, hogy a munkámat a legoptimálisabb körülmények között tudjam végezni.”

2013. decemberben már újra dirigált, zongoristaként pedig egy fél évvel később tért vissza. „A tehetség nem arra való, hogy megkönnyítse az életet; éppen ellenkezőleg. Olyan munkára sarkallja az embert, amelynek révén felmérhetetlen távlatok nyílnak meg, soha nem tapasztalt katartikus élmények alakítják át a gondolkodást, valódi, tudományoskodástól mentes tudást birtokolhatunk. És talán elérhetjük a legfontosabbat: azt a fajta alázatot, amely tévedhetetlenül mutatja meg a végső célok eléréséhez vezető utat, anélkül, hogy megbénítaná a szellem teremtő erejét”

Az interjúk mellett ő maga is írt a Fidelio.hu-ra a Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel című sorozatban nem csak mesteréhez, de Kocsis Zoltánhoz is közelebb került az olvasó:

"Jómagam eléggé letaglózva ballagtam haza, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ezek után érdemes-e egyáltalán leülnöm a zongorához - hiszen nálam az önmarcangoló korszak éppen ekkor kezdődött. Aztán mégis az inspiráció és - nem utolsó sorban - a befektetett munka eredményességébe vetett hit, a felelősségérzet nélkülözhetetlenségének felismerése győzött. Richter játéka tudatosította bennem, amit azelőtt csak sejtettem: ha hivatásomat igazán komolyan akarom venni, egyáltalán nem lesz könnyű a dolgom. A gyakorlás messze több, mint mindennapi tevékenység. A gyakorlás életforma."