Lázár, Olimpia

Fidelio Klasszik: Dányi, Pátkai, Vámos, Vörös

2016.11.11. 09:25

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának következő adása november 12-én lesz hallható.

Pandora szelencéje címmel nemrég mutatta be a Karinthy Színház stúdió színpada, a KoMod Színház Thuróczy Katalin fekete komédiáját. A két főszereplő, Andresz Kati és Gulyás Ádám, valamint a darabbal rendezőként most bemutatkozó Dányi Krisztián régóta dolgozik együtt. A KoMod Színház társulatának egyik védjegye, hogy szívesen vesz elő ismeretlen vagy alig ismert hazai vagy európai szerzőktől származó kortárs darabokat, de akár klasszikusnak számító műveket is szívesen újragondol. A cél, hogy a ma emberét leginkább feszítő kérdésekre keressenek választ. Thuróczy Katalin, a rémkomédia írója, dramaturg, író, újságíró főként színdarabokat ír, valamint novellákat, verseket, ám számos forgatókönyve és adaptációja is ismert.

Pátkai Rozina
Pátkai Rozina
Fotó: Béres Attila, www.mno.hu

Új, Paraíso na Terra című nagylemezével jelentkezik Pátkai Rozina, aki csodás hangjával, előadásával és személyiségével Magyarországtól Amerikáig felhívja magára a figyelmet. Az olasz gyökerekkel rendelkező magyar énekesnő pályáját klasszikus énekkel kezdte, s több mint négy éve robbant be a zenei köztudatba. Zenekarával – különböző felállásokban – a brazil dallamvilágot képviseli, de az improvizáció is közel áll hozzá. December 17-én a Budapest Jazz Clubban nemcsak az új lemezből hallható ízelítő, hanem Rozina rajzai és montázsai is megtekinthetők lesznek a koncerthelyszín kiállítóterében.

Nemrég jelent meg Vámos Miklós új könyve Hattyúk dala címmel. A könyv szokatlan idővonalon mozog, hiszen a jelenből indul és a múlt felé megy tovább, középpontjában pedig egy titokzatos szöveg áll: a hattyús kézirat. Minden fejezet más-más korszakba viszi az olvasót, s a cselekmény egyik fontos motívuma a hattyús kézirat megfejtésének kísérlete, bármely korszakban, időben is járunk. A könyv másik érdekessége a helyszínválasztás: Pécs. Hosszú időn át készült a Hattyúk dala: az ötévnyi munka sok forrásmunkát, történelmi tények felkutatását is rejti. „Ez egy történelmi regény. Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány” – írja művéről Vámos Miklós, akinek eddig 35 kötete jelent meg, köztük regények, színművek, novellák, forgatókönyvek. Legismertebb regényei a Zenga zének, a New York Budapest metró, az Anya csak egy van és az Apák könyve, amelynek jogait egyébként amerikai könyvkiadó is megvásárolta. Vámos Miklós legtöbb művében a család és a történelem összefüggéseit ábrázolja. Vajon így van ez a Hattyúk dalában is?

The Spirit of Hungaricum címmel rendhagyó programsorozat indult a Gerbeaud-házban, amelynek elsődleges célja a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása. Mindezt két hónapon keresztül, minden nap egy-egy izgalmas koncert, irodalmi est, valamint a Best of Herendi című kiállítás segítségével. A Herendi Porcelánmanufaktúrát 1826-ban alapították, s hagyományaihoz hűen azóta is minden egyes munkafázis kézzel történik. A porcelánt régen „fehér aranynak” nevezték – birtokolni kiváltság volt, rangot jelentett. Nem csoda, ha a ma már hungaricumnak, a Magyar Örökség részének nyilvánított porcelán az idelátogató külföldiek számára is izgalmas látnivaló. A programsorozat kiállítása a teljes porcelánsorozatot bemutatja a kezdetektől napjainkig, de a hungaricumnak tekintett cigányzene és a híres magyar jazz is várja a látogatókat. Vörös Tamást, a The Spirit of Hungaricum rendezvényigazgatóját többek között a névválasztásról és a program szellemiségéről is kérdeztük, valamint arról, hogy kik azok a fellépő művészek, akik várhatóan sokakat csalogatnak majd be a patinás Gerbeaud-házba.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére november 13-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.