Etelka, Aletta

Túl a technikán

2016.11.15. 08:03

Programkereső

Liszt Ferenc A Villa d'Este szökőkútjai kottájában János evangéliumát idézi: „...hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne”. Ránki Fülöp Liszt-játéka hallatán is evangéliumi idézet juthat eszünkbe, ezúttal azonban Mátétól: „sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.” Csengery Kristóf kritikája.
Ránki Fülöp
Ránki Fülöp
Fotó: Lorenz Péter

Ránki Fülöp szereti a Régi Zeneakadémia kamaratermét. Úgy érzi, a hely Liszt Ferenc szellemét idézi. Úgy gondolja, jó itt a zeneszerző műveit játszani. Szívesen is teszi ezt: tavaly október végén, Liszt születésnapjának időbeli közelségében a kései művekből válogatott, idén november tizenkettedikén pedig nagy erőpróbára vállalkozott: egyetlen hangversenyen szólaltatta meg a Tizenkét transzcendens etűdöt. Végső alakjának befejezése idején, az 1850-es években a sorozatot egyedül Liszt tudta megszólaltatni, a ciklus hangszeres nehézségeivel akkoriban még senki más nem volt képes megbirkózni. A zongoristák ma is többnyire válogatnak belőle, ám korunkban már akadnak olyan művészek, akik a teljes gyűjteményt egyetlen hangverseny műsorán adják elő. Ezt tette most Ránki Fülöp is, aki hangversenyét eredetileg a hatvan esztendeje, 1956 novemberében elhunyt nagy jazz-zongorista, Art Tatum emlékének tervezte szentelni, végül azonban a kettős tiszteletadás Tatumnak és a koncert előtt néhány nappal elhunyt Kocsis Zoltánnak szólt.

A Transzcendens etűdök nem technikai gyakorlatok, noha az előadótól szinte emberfeletti technikai teljesítményt várnak el. A hangszeres követelményrendszer azonban nem öncélú: olyan költői tartalom kifejezését szolgálja, amely a maga lírai és heroikus hangütéseivel, ábrázoló szellemével és láttató erejével messze túlemelkedik a technikán. Ezért a Transzcendens etűdök méltó előadója nem egyszerűen technikai bravúrokat tár ámuló hallgatósága elé. A bravúr persze nélkülözhetetlen: ha hiányzik, az előadás szürke és élettelen marad, nem tud felszárnyalni, sőt hangszeres bravúr nélkül ezeket a műveket még csak le sem lehet játszani. Ám ha megvalósul, akkor is csupán feltétel.

Ránki Fülöp
Ránki Fülöp
Fotó: Pető Zsuzsa

Az a zongoraművész, aki félreértve e művek célját és tartalmát, a Transzcendens etűdök előadásakor a teljesítményt próbálja fitogtatni, pórul jár: előadása üresen hivalkodó cirkuszi mutatvánnyá válik. Liszt nem ezt akarta, az ő zenei képzelete előtt rendkívüli érzelmi-indulati hőfokú, költői látomások lebegtek. A Transzcendens etűdök értő előadója tehát teljes fölénnyel uralja a tizenkét darab technikai nehézségeit, de egyszersmind át is lép a technikán, hogy csak a zenével foglalkozzék.

Ezt teszi Ránki Fülöp, kivételes lélekjelenléttel, ízléssel és arányérzékkel. Ujjai alatt a tizenkét etűd – amelyet szünet nélkül, az egyes darabok utáni taps mellőzését kérve, egyvégtében játszott – makulátlan tisztasággal szólalt meg, és előadásában nem csak az üzembiztos technikai készenlét volt meg, hanem az a fölény is, amely nemcsak az előadónak, de a hallgatónak is biztonságérzetet ad, utóbbi számára nyilvánvalóvá téve, hogy az előadó nem küzd a darabokkal, hanem uralja azokat. Ránki Fülöp tisztán, plasztikusan zongorázott, amikor kellett, hatalmas erővel és szimfonikus hangzással, máskor briliáns könnyedséggel.

Nagyszerűen állt minden technikai próbát, lett légyen az futam, trilla, harmóniai figuráció, vagy olyan jellegzetes és bonyolult kísérő formula, amilyenből a Transzcendens etűdökben nagyon sok és sokféle van. Hatalmas súlyú akkordok, pillekönnyű diszkant-gyöngyszemek – ebből a zongorista fegyvertárból semmi sem hiányzott, és minden tiszteletre méltó biztonsággal és nyugodt megalapozottsággal volt jelen.

Nyugodt megalapozottság – ezzel máris olyan területre értünk, amely a művész felfogásról szól, és „túl van a technikán”. Mert Ránki Fülöp Liszt-zongorázásában ezen a délelőttön a legtöbben nem a technikát csodálták, afölött mindenki hamar napirendre tért. Sokkal fontosabb, hogy a huszonegy éves művész milyen ihletettséggel közeledik a zongorabravúrok mögött meghúzódó költészethez: Liszt lágy és lírai vagy éppen heroikus vízióihoz, vagy ahhoz, amikor ez a kettő egy és ugyanazon műben van jelen, egy hatalmas növekedés és kibontakozás folyamatában, ahogyan ez a ciklus legjelentősebb kompozíciója, az Harmonies du soir esetében történik. A jelek szerint Ránki Fülöp mindent ért és magába fogad a liszti lélekben zajló, zenében megfogalmazott folyamatokból – és magasrendűen tolmácsolja azt, amit megértett és magába fogadott.

Ránki Fülöp
Ránki Fülöp
Fotó: Lorenz Péter

Egyénisége határozott, erős magja van, gondolkodása a lényeg felé fordul és távol tart magától mindent, ami talmi. Csodálatra méltón érett, és már most is van benne bizonyos bölcsesség. Pedig még növendék, órákra jár mestereihez. Hová lehet innen fejlődni? Nos, fejlődni mindig és mindenkinek lehet, még a legkiválóbbnak is – és milyen jó erre gondolni, éppen Ránki Fülöp esetében. Bízhatunk benne, hogy ez a kivételes tehetség az elkövetkező évtizedekben még sok meglepetéssel szolgál majd mindnyájunk számára, feltárva belső gazdagságának újabb és újabb rétegeit.