Etelka, Aletta

„Az örökérvényűségre kell törekedni” – Kocsis Zoltántól búcsúzunk

2016.11.19. 08:39

Programkereső

November 19-én temetik a 64 éves korában elhunyt zongoraművészt. Búcsúztatását a Zeneakadémián tartják. Délután az M5 csatornán KOCSIS – Intim megvilágításban címmel látható dokumentumfilm Kocsis Zoltánról.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kocsis Zoltán tisztelői délelőtt 8–12 óra között egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal róhatják le kegyeletüket a Liszt Ferenc téri épület aulájában. 13 órától az épület előtt elhelyezett kivetítőn lesz követhető a zártkörű búcsúztatás.

Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket. (Kocsis Zoltán)

Surányi András filmje Kocsis Zoltán életének utolsó szakaszát mutatja be. A KOCSIS – Intim megvilágításban című film – amelyet az M5 kulturális csatorna november 19-én 15 óra 20 perctől sugároz – a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg. A filmben megszólalnak Kocsis Zoltán pályájának leghitelesebb szemtanúi, pályatársai, köztük a Kurtág házaspár, Fischer Iván, Eötvös Péter, Ránki Dezső, Keller András.

„A forgatás során az volt a reményünk, hogy szellemiségéhez, alkotói nagyságához méltó filmmel állíthatunk neki emléket. Ebben a reményben erősített meg bennünket az is, amiként Kocsis Zoltán fogyatkozó ereje ellenére figyelemmel kísérte a film munkálatait. Emlékét a nézőkkel együtt megőrizzük” – mondta el a film rendezője.

"Mindenkihez lesz kérdése"

Olvasom a hivatalos közleményekben ezt a mondatot: „Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt...” Miért nem lehet kimondani azt, amit valószínűleg mindenki gondol, aki egy kicsit is otthon van a komolyzene világában? - Mocsári Károly búcsúzását itt olvashatja>>>