Szilárda

Így vettek végső búcsút Kocsis Zoltántól tisztelői és pályatársai

2016.11.19. 15:25

Programkereső

A november 6-án elhunyt művész óriási űrt hagyott maga után - hangzott el Kocsis Zoltán ravatalánál. Tisztelői a Zeneakadémián róhatták le kegyeletüket.

A gyászolók november 19-én reggel 8-tól 12 óráig róhatták le kegyeletüket az életének 65. életévében elhunyt művész előtt a Zeneakadémián. Az épület előtt hosszan kígyózó sor alakult ki délelőtt, a ravatalnál az emlékezés virágait mások mellett Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, Kun Vu Paik zongoraművész, Érdi Tamás zongoraművész, Báll Dávid zongoraművész, Lakatos György hegedűművész; Dubóczky Gergely karmester, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója, valamint a Nemzeti Filharmonikusok tagjai helyezték el.

Kocsis Zoltán a zenei világélvonal tagjaként is a magyarok kedvencévé vált - méltatta a november 6-án elhunyt kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett, világhírű zongoraművészt a Zeneakadémián tartott szombati búcsúztatáson Áder János köztársasági elnök, hangsúlyozva:

nagyon nehéz Kocsis Zoltánról múlt időben szólni.

Az államfő felidézte: Kocsis Zoltán már tizenegy évesen tisztábban és igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, majd Bartók "odaadó követe" lett a világban, de Richard Strauss, Liszt vagy Mozart műveit is egyedi hangon játszotta és vezényelte. Kocsis Zoltán 64 évesen, távozott, épp annyi esztendősen, mint Bartók Béla. De maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagy ránk - búcsúzott a világhírű zeneművésztől Áder János.

Egy ország érzi meg hiányodat

- méltatta Kurtág György zeneszerző és zongoraművész egykori barátját. Kocsis Zoltán ajándéka nekünk, hogy Bartók Béla művei elkezdtek közkinccsé válni - hangsúlyozta Kurtág György,  és hozzátette, minden fellelhető zongorafelvételének közzétételével Kocsis Zoltán bebizonyította, hogy Bartók Béla korának egyik legnagyobb zongoraművésze is volt.

Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak

- emelte ki Kurtág, aki elmondta azt is: számtalan kompozíció mintaértékű előadását köszönheti az életének 65. évében elhunyt művésznek.

Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében - emlékezett a kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművészre, karmesterre, komponistára a Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea. Elmondása szerint Kocsis Zoltán elképesztő memóriával rendelkezett, a legsűrűbb zenei szövetben is meghallotta a legapróbb intonációs bizonytalanságokat és egyedülállóan átfogó intellektussal bírt. 

Hozzátette, univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját meghatározta két hangszere, a zongora és a szimfonikus zenekar, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan. Bartók volt számára a legfontosabb - méltatta a hatvannégy évesen elhunyt művészt Vigh Andrea, hozzátéve: Kocsis Zoltán szinte pontosan annyi időt élt, mint Bartók Béla.

Sokak számára világítótorony, igazodási pont és a legmagasabb művészi élmény forrása volt - búcsúzott Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója Kocsis Zoltántól. Legnagyobb öröksége a megalkuvást nem ismerő, a gyakran az önkizsákmányolástól sem mentes elkötelezettsége a tökéletesedésre - fogalmazott.

Sugárzó tehetsége és csak a legnagyobbakhoz mérhető tekintélye minden világi hatalmat meghátrálásra késztetett

-  emlékezett Kovács Géza, aki szerint bár az utókorral maradnak a felvételek és a kották, azok azonban nem pótolják Kocsis Zoltán hiányát.

"Évtizedeken át adott nekünk erőt és hitet, hogy nem elég a születésünkről kapott talentum" - mondta, hangsúlyozva, hogy Kocsis Zoltán feladatának tekintette a magyar zenei élet tökéletesítését is. A Nemzeti Filharmonikusok vezetőjeként kötelességének érezte az összes magyar szimfonikus zenekarral való együttműködést egy magas színvonalú zenei élet kialakítása érdekében.

Kovács Géza úgy vélte: Kocsis Zoltán a tradíciónak nevezett felszínességtől irtózott, karmesteri ténykedése nyomán a hazai zenei élet számos adósságát sikerült törleszteni. "Sokat tanultunk tőle, hogy sejtsük merre menjünk, de nem eleget ahhoz, hogy bátran éljünk" - fogalmazott Kovács Géza, aki hozzátette: "itt, a koporsónál kell megfogadnom, hogy nem hagyom elporladni azt a kérlelhetetlen igényességet, amellyel Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusokat a legmagasabb művészi csúcsok ritka levegőjű világába elvezette".

Mocsári Károly zongoraművész búcsúbeszédében megjegyezte, Kocsis Zoltán játékát hallgatva sokszor kegyelmi állapotot élhetett át a közönség. 

Kívánom, hogy a felvételeken megőrzött játéka mutassa az utat mindannyiunk számára, és éreztesse velünk továbbra is azt az érzékelhetőn túli világot, amelynek már ő a részese"

- hangsúlyozta. Mocsári Károly lapunknak írt nekrológját itt olvashatja el.

Az utókor, a pályatársak feladata, hogy még szélesebb körben segítsék megismertetni Kocsis Zoltán sokoldalú munkásságát, zenetudományi gondolatait - jegyezte meg Perényi Miklós gordonkaművész, aki pályatársai nevében is köszönetet mondott, amiért Kocsis Zoltánnal dolgozhattak és átélhették a közös munka során mindig jelentkező zenei gondolatok szabad áramlását. 

Mint felidézte, évtizedeken át megtapasztalhatták Kocsis Zoltán sugárzó zenei képzelőerejét, tökéletes belső és külső hallását, hatalmas munkabírását, legendás memóriáját, egészen egyedülálló arányérzékét. Ezek és még sok más rendkívüli képesség méltó helyére emelték őt a magyar zenetörténetben - fűzte hozzá Perényi Miklós.

Emlékezzen Kocsis Zoltánra néhány felvételén keresztül, ide kattintva>>>