Szilárda

Kórházba szállították Kovács János karmestert

2016.11.23. 09:02

Programkereső

Betegség miatt új karmestereknek kell beugraniuk a Nemzeti Filharmonikusoknál. Kovács János kardiológiai panaszok miatt került kórházba, a lengyelországi turné ma esti koncertjét már más dirigálja.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 22-én este az 1956-os forradalomra emlékező lengyelországi hangversenykörútja első állomásán Krakkóban adott koncertet Kodály, Liszt és Bartók műveiből. A zenekar közleménye szerint a koncert után Kovács János karmestert kardiológiai jellegű panaszai miatt kórházba kellett szállítani. Az orvosok szerint állapota nem engedi meg, hogy folytassa a turnét.

Kovács János
Kovács János
Fotó: Müpa

A Nemzeti Filharmonikusok menedzsmentje még az éjszaka folyamán megszervezte, hogy november 23-án este Varsóban a múlt héten Budapesten nagy sikerrel bemutatkozott, Németországban élő fiatal magyar karmester, Farkas Róbert vezényelje a zenekart. November 24-től Vajda Gergely veszi át az együttes további lengyelországi előadásainak irányítását.