Luca, Ottilia

Fellobbanhat a vita Fischer Iván és Tarlós István között?

2017.02.23. 13:09

Programkereső

100 millió forint hiányzik a Fesztiválzenekar idei tervei mögül, miután a Fővárosi Közgyűlés a vártnál kevesebb támogatásról döntött szerdán.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése alapján 120 millió forinttal támogatja a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeit, ám az együttes 2017-es terveinek megvalósításához ez csak részben elegendő. A támogatási összeg 2013-ban még 270 millió, 2015-ben 260 millió, tavaly pedig 60 millió forint volt – noha akkor év elején még a támogatás teljes megvonásáról lehetett hallani. Fischer Iván ekkor megdöbbenésének adott hangot, majd nyár elejére flashmobot hirdetett, amelyen a meghívás ellenére Tarlós István főpolgármester nem vett részt.

A BFZ vezetősége most arra kéri a Fővárost, hogy amint lehet, „állítsa helyre a Fesztiválzenekar megingott szubvencióját”.
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar
Fotó: Robert Torres

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén 40 millió forinttal növelte a zenekar támogatását, ám a 2017-re tervezett összes elképzelés megvalósításához ebben az évben még további 100 millió forintra lenne szükség.

Budapest – a Zene fővárosa

A Budapesti Fesztiválzenekar 2016 novemberében részletesen kidolgozott tervet juttatott el a Főváros vezetőségének, amely számos koncert mellett ingyenes nevelési és közösségi projekteket is tartalmaz Budapest lakossága számára. A lenti táblázatban látható, hogy a zenekar maga 20 millió forintot faragott a 2015-ben kapott támogatási összegből, ami a 2017-es igényeiket illeti: összesen 240 millióval számoltak.

IMG 4847
Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar

A BFZ által frissen kiadott közlemény szerint az együttes vezetősége szeretne mindent megtenni azért, hogy a tervezett koncerteket, nevelési- és közösségi projekteket ne kelljen lemondania. Szeretnék megmenteni a TérTáncKoncertet, ahol idén már közel 600 hátrányos helyzetű gyereket várnak a Hősök terére, és az Európai Hidak fesztivált is, amely a világ figyelmét Budapestre irányítja. Ezen kívül szeretnék folytatni az autista gyermekeknek és az időseknek szervezett koncertjeiket is.

Koncert Budapestért

Annak érdekében, hogy az idei tervekhez szükséges hiányzó pénz összegyűljön, 2017. május 8-án, szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi flashmob után, adománygyűjtő koncertet rendeznek a Budapest Kongresszusi Központban. Arra kérik a budapesti polgárokat, a Főváros vezetését és a magyar kormányt, hogy adományaikkal segítsék a Budapest – a Zene fővárosa program megvalósulását.