Aladár, Álmos

Kezdődik a fesztivál, ami megváltoztatta a kórusvilágot

2017.04.05. 14:53

Programkereső

Április 9-én indul a 16. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál, ami a művészeti vezető, Hollerung Gábor szerint valódi újdonságot hozott azzal, hogy kinyitotta a kapukat mindenféle kórus számára.

A Liszt-díjas karmester, karvezető elmondta: a versenyen olyan az értékelési rendszer, hogy egyetlen kórus sem megy haza oklevél nélkül. "Így a jó és a középszerű kórusok is szívesebben mernek jönni a versenyre" - jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy a budapesti rendezvény mintául szolgált a világban sok száz hasonló megmérettetésnek.

Hollerung Gábor
Hollerung Gábor

A nyitó koncertet április 9-én tartják a Müpában, ahol Bach János-passiója hangzik el, a korálok előadásában pedig a résztvevő kórusok is közreműködnek. Az április 12-i díjkiosztó gálán és egyben záró koncerten Orff Carmina Buranája szólal meg szintén a résztvevő énekkarok tagjaival - mondta el Hollerung Gábor, kiemelve, hogy

nemcsak a verseny, hanem a közös éneklés is fontos része a budapesti rendezvénynek.

A kórusok versenyét a Budapest Music Centerben hétfőn és kedden rendezik, a belépés ingyenes a programokra. A gyerek-, női és vegyeskarok folklór, pop, jazz és szakrális kategóriákban mérhetik össze tudásukat.