Pandora, Gabriella

Mi köze van Brahmsnak az anyák napjához?

2017.05.07. 13:53

Programkereső

Idén mindössze annyi, hogy éppen anyák napjára esik a német romantikus komponista születésnapja. Brahms Altatódalával köszöntjük az édesanyákat.

Ha azt vesszük, hogy Németországban csak a jövő hét vasárnap lesz anyák napja, tulajdonképpen nem is lenne aktualitása ennek a cikknek, de mivel Magyarországon (Angolával, a Zöld-foki Köztársasággal, Litvániával, Portugáliával, Spanyolországgal és Mozambikkal közösen) az ünnep május első vasárnapjára esik, ezért szerencsés egybeesés az, hogy az édesanyákat idén Johannes Brahms születésnapján ünnepelhetjük.

Az anyák szerepét, az irántuk érzett hálánkat nem is lehet igazán kifejeznünk, hiszen felsorolni is nehéz lenne, hogy mi mindent köszönhetünk nekik csecsemőkorunktól kezdve. És itt álljunk meg, hiszen sokak számára ismerős kép lehet az édesanya, aki énekel és a bölcsőt ringatja, sőt talán sokunknak a fülében is van egy dal, amit még édesanyánk énekelt nekünk.

Johannes Brahmstól származik minden idők leghíresebb altatódala, az op. 49 no. 4-es Wiegenlied. Az 1868-ban komponált dal szövege valószínűleg A fiú csodakürtje népköltészeti gyűjteményből származik, a dal keletkezését pedig megismerhetjük Dietrich Fischer-Dieskau Johannes Brahms – Élet és dalok című könyvéből. A zeneszerző a bécsi Berta Porubszkynak (a későbbi Berta Fabernek) ajánlotta dalát, akire még a hamburgi női karban figyelt fel (nem elsősorban a hangjára). A hölgy sajnos visszautasította az udvarlást, és később, amikor Brahms Bécsben felkereste őt, rá kellett jönnie, hogy elkésett, ugyanis Berta éppen az eljegyzéséről szóló értesítéseket írta. Nem sokkal a találkozás után megszületett a fiatal pár gyermeke is, Brahms pedig komponált az alkalomra egy dalt, a kétoldalas kottát a szélén díszítéssel és ajánlással küldte el: „Altatódal, Arthur és Berta Fabernek, mindig boldog használatra, 1868. július”. A kísérőlevélben pedig a következőket írta Brahms:

„Berta asszony azonnal észre fogja venni, hogy az altatót tegnap csakis az ő kisfiának írtam; és ahogy én, ő is rendben lévőnek fogja találni, hogy miközben ő álomba énekli Hansot, férje őneki énekel, és szerelmi dalt dörmög.”

Brahms Altatódala szóljon most minden édesanyának szeretettel és köszönettel Dietrich Fischer-Dieskau és Gerald Moore előadásában: