Luca, Ottilia

Orgonista glamrockos ruhatárral

2017.05.18. 13:24 Módosítva: 2017-05-18 13:24:30

Programkereső

"Pont teszek rá, hogy ez most magas- vagy nem magaskultúra, profán vagy szakrális. Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy élvezzem" - mondja Cameron Carpenter, aki május 19-én az Academy of St Martin in the Fields kamarazenekarral lép fel a Müpában.

Biszexualitását és zenei ízlését egyazon kifejezéssel jellemezte („radikálisan mindent magába foglaló”), hallgat barokkot, modernt, technót, elektronikusat és hip-hopot. Zenét szerez, de saját zeneszerzői nyelve megrekedt 1928-nál – ezt büszkén fel is vállalja –, szerinte az orgona egyszerre egy hatalmas, vasútszerű gépezett és érzelemgenerátor.

Cameron Carpenter
Cameron Carpenter
Fotó: Michael Hart

Sok jelzőt aggattak már rá:

rikító, deviáns, punk, glamrockos, szemtelenül tehetséges, provokatív, extravagáns, botrányos, zseniális, önkényes, tabudöntögető.

Negatív kritikát nem nagyon írt még róla senki, villámgyors kezein és lábain viszont sokan álmélkodtak már. Persze megosztó személyiség, showman természete és megjelenése sokaknál kihúzza a gyufát. De ez őt nem érdekli: „Pont teszek rá, hogy ez most magas- vagy nem magaskultúra, profán vagy szakrális. Az egyetlen dolog, ami rohadtul érdekel, hogy élvezzem” – mondta a Washington Postnak.

Az újságnak olyan elődökről, mintákról is beszélt, akik hasonló showmanek voltak, mint ő. Az egyik közülük Liberace, a giccses megjelenésű, csodagyerekként ünnepelt zongoraművész, az orgonisták közül pedig Virgil Fox és Korla Pandit. Carpenter ambíciója, merész és okos zenei ízlése és átiratai igazi 21. századi hangszerré teszik az orgonát, és ha ennek az útja a figyelemfelkeltő, provokatív megjelenés és az unortodox zeneiség, hát legyen. „Ha az orgonista közösség nem akar profitálni abból a jelenségből, hogy van egy újszerű hangszerjátékosuk, hát menjenek a fenébe!” (via)