Luca, Ottilia

Kristóf Réka lett a Virtuózok abszolút győztese

2017.06.02. 22:30

Programkereső

A komolyzenei tehetségkutató műsor idei szériájának abszolút győztese a nézők szavazatai alapján Kristóf Réka énekes lett. A döntőt június 2-án este tartották.

Kristóf Réka egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap és felléphet a New York-i Carnegie Hallban az Armel Operafesztivál felajánlásaként.

Kristóf Réka
Kristóf Réka
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott a Virtuózok fináléjába, amit a Duna televízióban követhettek a nézők. A három versenyző két-két darabbal állt a közönség elé, egy klasszikus és egy crossover művel.

Kristóf Réka a nézők szavazatainak több mint 40 százalékával nyerte meg a Virtuózok harmadik szériájának fődíját.

Amira Hacsaturján Kardtáncát játszotta nagy lendülettel, ezt a gyors és virgonc darabot. Miklósa Erika azt mondta a tizenegy éves versenyzőnek, hogy minden alkalommal elcsodálkozik azon a hihetetlen életvidámságon, ami Amirából árad, és ez gyönyörűvé teszi a zenéjét is.

Kis Radu Csajkovszkij Hegedűversenyének zárótételét játszotta igen éretten. Balázs János szerint a versenymű mérföldkő egy szólista életében, Radu pedig nagyon markánsan, velősen szólaltatta meg Csajkovszkij művét.

Kristóf Réka a Virtuózok fináléjának első énekes versenyzője volt.
Kristóf Réka
Kristóf Réka
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Megintcsak egy érzelemdús áriát választott, Donna Elvira áriáját a Don Giovanniból. "Nagyon kevés énekes képes rá, hogy ilyen ízléssel formálja meg, amit énekel" - mondta neki Miklósa Erika.

A három döntős produkció után a Dohnányi Zenekarral a Csillagok háborúja filmzenéjét játszották a Virtuózok. Hollerung Gábor szerint John Williams sokat köszönhet Wagnernek, de a legédesebb Remenyi Balázs volt, aki Star Wars-os pólóban csinálta végig a próbát.

A másik két korcsoportnyertes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert zenei tanulmányaira. Ezen túl Abouzahra Amira fellépési lehetőséget nyert a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, Kis Radu pedig a londoni Covent Gardenben léphet színpadra.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját Simic Aleksander; a Liszt Ferenc Kamarazenekar különdíját Magyary Timót, Simic Aleksander és Abouzahra Amira kapta. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Kristóf Rékának, Beéri Benjáminnak, Ioni Eduárdnak és Kis Radunak ajánlott fel különdíjat.

A Virtuózok közönségdíjasa Nagy Zoltán Ferenc klarinétjátékos lett, akit meglehetősen zavarba hozott a díj. A nyereménye egy koncertlehetőség Európa egyik nagyvárosában.