Luca, Ottilia

Beethoven a géniusz és a tehetség különbségéről

2017.06.14. 09:21 Módosítva: 2017-06-14 09:27:32

Programkereső

A bécsi mester a zseni egyik archetípusa: az öntörvényű, zabolátlan művész, aki tisztában saját végességével. Hogyan ismerünk fel egy lángelmét? Erre a kérdésre keresünk választ.

Beethoven nem egyszerűen zeneszerző az utókor szemében. Két évszázaddal később még mindig a művészi géniusz epitómája, a vad hajzatú, magas homlokú, szúrós szemű zseni, a magasabb rendű figura, Isten választott edénye, aki felsőbb szférákból közvetíti a Zenét nekünk, halandóknak. Közben a test ellentmond az elmének: a zseni süket, elszigetelt és szegény, de e körülmények nélkül alighanem írt volna ilyen műveket. Huh. Ez így elég súlyos, nem?

A klasszikus Beethoven-kép: a zseni káoszban és nyomorban dolgozik
A klasszikus Beethoven-kép: a zseni káoszban és nyomorban dolgozik

A zsenire más szabályok vonatkoznak, mint másokra. Rudolf főherceg felismerte, hogy Beethoven különcségét, szeszélyét, udvariatlanságát tolerálni kell. A zeneszerző ezzel létre is hozta következő két évszázad művészegyéniségének egyik prototípusát, az excentrikus, öntörvényű, outsider individuumot, amilyen aztán Van Gogh, Dalí, Picasso, Tolsztoj, Warhol, Burroughs, Jimi Hendrix is volt.

Beethoven fiatalkorától kezdve szédületes energiákat mozgatott meg a zenében. A híres bécsi zongorista, kortársa, akivel zongora-párbajozott, így emlékszik rá:

Ez a fiatalember valószínűleg az ördögnek dolgozik! Soha nem hallottam senkit úgy játszani, mint ő.

Úgy veszi a játék nehézségeit, ahogy arról nem is álmodhatunk!” Beethoven művein – és azok önkényességén – a korabeli kritikusok is megdöbbentek, gyakran a szemére vetették – vagy egyszerűen tétova csodálattal figyelték –, hogy végtelen mennyiségű ötletet halmoz egymásra és bizarr rendszer szerint rendezi el őket. De a zeneszerző nem törődött ezzel, egyszerűen csak úgy komponált, ahogy az ösztönei diktálták.

Beethoven tisztában volt kiválasztottságával, és végtelenül érdekelte a filozófia és a vallás, az ideák e két ősi világa. „Nézzük, hogy éled újjá hamvaiból a főnixmadár” – mondta Schubertnek a történet szerint, amikor a fiatalabb kolléga szivarhamuja a kottájára esett. Beethoven zenéje a fensőbbséget, Istent kereste, de tudta, hogy a halandó nagy árat fizet azért, ha az isteni közelébe merészkedik: éppúgy, ahogy Ikarosz az antik monda szerint, vagy Faust a goethei történetben. Beethoven számára ez az ár a süketség és a kitaszítottság volt.

De mit jelent zseninek lenni?

A tehetség és a zsenialitás különbségét többen megfogalmazták már – különböző módokon. Henry David Thoreau így írt:

A Géniuszi Ember (...) egy ihletett vagy démoni személyiség, aki tökéletes műveket alkot olyan szabályok alapján, melyeket még nem fedeztünk fel.

A mesterember az, aki egyszerűen alkalmazza azokat a szabályokat, melyeket már felfedeztünk.”

Nem véletlenül ábrázoljuk szinte istenként őt
Nem véletlenül ábrázoljuk szinte istenként őt

Schopenhauer szerint a tehetséges mesterember el tudja érni a célt, amit senki más; a zseni viszont azt a célt éri el, amit senki más nem lát. „A tehetség jelentőség nélküli. Sok tehetséges romhalmazt ismerek” – mondta James Baldwin kissé szarkasztikusan.

Jan Swafford monográfus ragyogóan írja le a beethoveni géniusz lényegét. „A zsenialitás az, ami a tehetséget kiegészíti. A tehetség nagyrészt az emberrel született (...), de végső soron nem elég a legmagasabb teljesítményekhez. A zsenialitásnak mindig a tehetségben kell gyökereznie, de frissességet, a képzelet vadságát, dühöngő ambíciót is magában hordozza, a tanulásra és a fejlődésre való készséget (...), illetve annak a képességét, hogy ne csak az erősségeit, hanem a gyengeségét is használja, és meglepje nemcsak a másikat, hanem önmagát is.”

Beethoven egy 1812–es levelében így ír:

Az igazi művészben nincsen büszkeség.

Látja, hogy a művészetnek nincs határa, és homályosan ugyan, de azzal is tisztában van, hogy milyen messze van ő az áhított céltól; miközben mások csodálják, ő azon sajnálkozik, hogy még nem érte el azt, amihez képest géniusza is csupán olyan, mint a távoli nap.”

Felhasznált források