Lázár, Olimpia

Ősök zenéje és Kodály az ÓDZ őszi műsorán

2017.09.21. 11:25

Programkereső

Két bérlettel, izgalmas együttműködésekkel és ifjúsági programokkal várja a Hámori Máté vezette Óbudai Danubia Zenekar közönségét 2017 őszén.

Hogy honnan jövünk? Számít az? Olyan korban, amikor kevéssé tudjuk, hogy hová is tartunk, igenis számít. A múltunk mi vagyunk, helyesebben a mi történeteink

- mondta el az évadnyitó sajtótájékoztatón az együttes művészeti vezetője és vezető karmestere. Hámori Máté hozzátette: "Az ősök ritmusa ott dobog minden szívverésünkben, akár elismerjük ezt, akár tagadnánk. Nézzünk hát szembe velük, és így magunkkal: kik is voltunk, hogyan váltunk emberré, hogyan született meg ez a szép, ismerős nagyvilág, az ember civilizációja. Hiszen a ránk váró út irányát már régen megszabták az ősök lábnyomai.”

Hámori Máté mikrofonnal, Vásáry Tamás a háttérben
Hámori Máté mikrofonnal, Vásáry Tamás a háttérben
Fotó: Óbudai Danubia Zenekar

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával frissen kitüntetett Hámori Máté e szavakkal írta le az Óbudai Danubia Zenekar Az ősök ritmusa bérletsorozatát, amelynek négy zeneakadémiai estjére október 1-jén (Teremtő tűz), október 25-én (Aranykor), november 24-én (Csodaszarvas) és december 14-én (A Nap születése) kerül sor.

A sorozat rendhagyó koncertjeinken a zene, a ritmus és mozgás közös pontjait keresi a zenekar élén olyan karmesterekkel, mint Vásáry Tamás, Farkas Róbert vagy Moritz Gnann.  Az együttes vezető karmestere most is arra törekszik, hogy a műfajok összekapcsolásával új utakat találjon a hallgatók felé, és ezzel felerősítse a zenében már amúgy is meglévő üzenetet. A zene – mint minden előadóművészet – gyökerei az ősi rítusok világából táplálkoznak, és minden koncert, még ma is bizonyos értelemben rituális tett, ahol a közösség (közönség) tagjai együtt élhetik át a földöntúlival való találkozást.

Az ÓDZ őszi félévének műsora ennek jegyében állt össsze:

minden program egy ősi, közös mítoszhoz, vagy éppen az idealizált aranykorhoz nyúlik vissza.

„Szeretnénk újra felfedezni az élő zene rituális erejét, és ezt az megosztani hallgatóságunkkal is. A félév zeneakadémiai koncertjei során ebben a törekvésben mozgásművészek lesznek partnereinket, akik az adott témára reflektáló szeánsszal, mozgásszínházi performansszal vezetnek majd be" - tette hozzá a művészeti vezető. A hangversenyek előtt 17.45 órától ingyenes beavató előadásokat is tartanak Eckhardt Gábor zongoraművész vezetésével.

Kodály országa vagyunk

A Budapest Music Centerben Kodály-sorozatra invitálja közönségét a zenekar szeptember 23-án (Rendszer), november 11-én (Módszer) és december 2-án (Lukács). Hámori Máté a következő gondolatokat fűzte a bérlethez:

Ha valakié, akkor ez az ország Kodályé elsősorban.

Nem igazán értjük, hogy ki volt ő, és mit köszönhetünk neki. Ötven évet kellett várnia, de talán most eljött az ő ideje is.”

2017 őszén is számos együttműködés vár a zenekarra. A Filharmónia Magyarország Nkft-vel több vidéki városba elviszik koncertjeiket. Idén is folytatódik a Klasszik Rádióval közös munkájuk a Klasszikus Karácsony és a Klasszikus Kedvencek című koncertekkel. Október 10-én a CAFe Budapest felkérésére részt vesznek az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyének 2017-es koncertjén.

Október 12-én a tavalyi év legnagyobb közönségsikere,
a La La Land, azaz a Kalifornia álom egy egészen különleges és nagyszabású cine-koncerttel érkezik Magyarországra,

amelynek felejthetetlen zenéje az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével kerül előadásra, miközben az óriáskivetítőn futó filmet eredeti angol hanggal és magyar felirattal élhetjük majd újra át. November 8-án a Szent Margit kórház fennállásának 120. évfordulóján vesz részt zenekar. A jótékonysági est rangjához méltó helyszínen a Pesti Vigadó dísztermében valósul meg, ahol egy komolyzenei koncertet hallgathatnak meg.

November 17-én a Budapesti Fesztiválzenekar a Fővárosi Önkormányzattal és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együtt először rendezi meg A zene éjszakája – csak klasszikusan programot. Az esemény célja, hogy budapestiek közelebb kerüljenek a klasszikus zenéhez és fővárosukhoz, és tíz olyan belvárosi helyszínen – klubokban, kávéházakban, kocsmákban és pubokban – élvezhessék a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak.

November 26-án a Liszt-kukacok Akadémiáján Játsszunk Háry Jánost címmel a 6 és 15 év közötti gyerekeket várja a zenekar. December 20-án a Royal Christmas Gála európai turnéjának állomásaként különleges koncertet ad az Arénában Sarah Brightman. A világ egyik legjobb és legsikeresebb szopránjának fellépése a karácsonyi időszak egyik legizgalmasabb és leglátványosabb produkciójának ígérkezik.

Sarah Brightman
Sarah Brightman

2013 óta az ÓDZ legfőbb célja, hogy a gyerekek elé magas szintű zenéket vigyen. Ifjúsági sorozatukkal újabb és újabb iskolákhoz, osztályokhoz mennek el, ahol olyan köntösbe csomagolják a komolyzenét, hogy akár a 6-7 évesek számára is élményszerűvé váljon a zenével való első találkozás. Az idei félévben Roll over Beethoven címmel látogatnak el az iskolákba.