Luca, Ottilia

Klasszikus zenét alváshoz? Na menj már!

2017.11.20. 09:32

Programkereső

Mozart a babának, Chopin a megfáradt felnőttnek, Debussy elalváshoz. Miközben egy egész iparág épült arra, hogy így árusítják ki a klasszikusokat, elveszítjük, hogy mitől izgalmas és életteli ez a műfaj.

Hiába komponált megveszekedett hangú ágyúkat az 1812 című nyitányába Csajkovszkij, és hiába formálta végtelenül színesre és élénkre a Pour le piano és az Ibéria szviteket Debussy, sok ember egyszerűen csak aludni szeretne a zenéjük mellett. Ugyanis van ez az elképzelés, hogy a klasszikus zene alvásra, relaxációra való.

"Relaxáló klasszikusokkal" van tele a bolt
"Relaxáló klasszikusokkal" van tele a bolt

Relaxáló klasszikusokat rendkívül jövedelmező dolog volt CD-n kiadni (már amikor még voltak CD-k), de ha a YouTube-on keresgélünk, több órás lejátszási listákra bukkanhatunk. E lemezek közönségének ugyanis megfelel akármi, ami lassú és halk, a Holdfény-szonáta középső tételének zongoristája lehet fakó és fakezű, úgysem fog rá figyelni senki. A zene csak a háttérben szól: olvasáshoz, pihenéshez, alváshoz vagy egyéb tevékenységhez. A relaxáló klasszikusok címke azt sugallja, hogy a "komolyzene" nem jó másra, csak arra, hogy ne figyeljünk rá. A klasszikus zene hallgatása passzív tevékenység.

Olyan, mint egy altatótabletta.

Miért is alakult ki a képzet, hogy a klasszikus zenére legfeljebb aludni lehet? Nem akarok mindent a „brit tudósokra” kenni, de nem vétlenek az ügyben. Számos kutatás – előrebocsátom, hogy helyesen – a klasszikus zene terápiás hatásáról számol be: ez a zenei ág enyhíti a depressziót, megnyugtatja a szívet, csökkenti a vérnyomás és oldja a stresszt.

  • A klasszikusok kötött formája és világos struktúrája rendszerszerűséget és biztosságot közvetít a fogyatékkal élők számára. Segíti a koordinációs és a kommunikációs készséget.
  • A zenehallgatás csökkenti a páciensek szorongását műtétek előtt és után.
  • Enyhíti a depressziót, és segít az egészséges önbecsülés kialakításában.
  • A zenélés megvéd a kiégéstől, és javítja a hangulatot.

Orfeusz óta, sőt még annál régebben tudunk ezekről a hatásokról. Bach egy alvászavarban szenvedő nemes számára írta a Goldberg-variációkat, az angol-német kortárs zeneszerző, Max Richter egy több mint nyolc órás művet szentelt az alvás elősegítésére. (Ez a Sleep című zenemű, amely a DG gondozásában jelent meg 2015-ben.)

img 0071

De ha valóban relaxál a klasszikus zene, akkor miért tiltakozom ennyire, hogy erre használják?

Hogy az erdőcsavarintó szélviharba ne ringathatnád álomba magadat Chopinre vagy Mozartra?

Tiltakozik a fene! Természetesen megteheted, sőt, szép álmokat kívánok hozzá. De két pontban cáfolnám azokat a „brit tudósokat”, akik a fenti kutatási eredményekből (egy lebutított gondolatmenettel) arra következtettek, hogy Mozartra aludni kell.

  1. Ami megnyugtat és rendezi a lelket, az nem feltétlenül altat. És azokban a pillanatokban, amikor a lélek rendeződik, nem feltétlenül érdemes elaludni.
  2. A relaxáló lassú zene csak egy szelete a komolyzenei palettának, sőt, ami azt illeti, az egyes műveknek is csak részletei.

El lehet aludni Rahmanyinov II. zongoraversenyének lassú tételén, de érdemes felébredni a fantasztikusan izgalmas harmadikra. Ellazulhatsz Bach Air című tételére (a D-dúr zenekari szvitből), de rögtön utána következik egy táncos Gavotte. És vannak zenék, amelyeket felcímkézhetünk altatóként, de nem érdemes: akinek altatózene Samuel Barber Adagiója, az érzi át ennek a műnek a fájdalmát, és biztos nem látta A szakasz című filmet. És Górecki Szimfónia szomorú dalokból című művére egyenesen bizarr dolog aludni, tekintve, hogy a koncentrációs táborokban talált versekre íródott. (Pedig hány válogatásalbumon szerepel, hajjajj!)

Amikor a zenét, legyen bármilyen komplex struktúrájú és változatos energiájú, csupán kényelmi eszköznek tekintünk, hogy megfeleljen egy piaci igénynek, ez a piac a saját elképzelései szerint alakítja a zenéről alkotott képünket.

Ezzel nem teszünk mást, mint hogy egy színes, sokarcú művészeti ágat lecserélünk egy lebutított, egydimenziós hamisítványra.

A klasszikus zeneszerzők nem álomszuszék ágymelegítők (voltak), hanem hús-vér emberek, a klasszikus zene pedig nem passzív „easy-listening” kategória, hanem figyelmet követel, és a figyelemből fakadó felismerés örömét ígéri.

Ezek a zenék szerelemből, halálból, győzelemből, tragédiából, veszteségből és örömből születtek

– egyszóval mindent képesek megjeleníteni, ami maga az élet. (Az élet pedig álom, ezt megmondták már évszázadokkal ezelőtt, de nem alvás, haha.) Ezek a zeneművek nem elaltatni szeretnének, hanem békét nyújtanak, nem untatnak, hanem torkon ragadnak, érzések után kutatnak a hallgatóban, és megtisztítanak.

Nem tagadjuk, kísérletek igazolják, hogy a klasszikus zene nyugtató hatású. A képen a kísérleti nyúl.
Nem tagadjuk, kísérletek igazolják, hogy a klasszikus zene nyugtató hatású. A képen a kísérleti nyúl.
Összegyűjtöttem néhány zeneművet, amelyeken garantáltan nem fogsz elaludni.

Verdi: Dies irae (a Requiemből) • Stravinsky: Tavaszi áldozat • Bach: János passió (nyitókórus) • Liszt: Legenda S. 175 (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár) • Steve Reich: Különböző vonatok (Different trains) • Beethoven: Appassionata op. 57.: III. Allegro ma non troppo • Chabrier: Espana • Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen

Na persze ezzel nem azt mondtam, hogy nem édes az álom, ha Chopin noktürnjei közben lep meg, de nem csak aludni lehet rá, hanem... de ezt már elmondtam. Szóval értitek.