Szilárda

„Keresem a nem konform megoldásokat”

2017.11.26. 10:05

Programkereső

Bár sokan a hazai zenei szcéna egyik legjelentősebb régi zenei együtteseként tartják számon a Concerto Armonico Budapestet, Spányi Miklós, az együttes művészeti vezetője szkeptikusan áll a historikus előadásmód kérdéséhez. Az orgonán, csembalón, klavikordon és fortepianón is játszó művésszel decemberi koncertjei mellett egy jövő évi jubileumról is beszélgettünk.

- Október 31-én és december 3-án két esten a Concerto Armonico eljátssza Vivaldi teljes op. 3-as L'estro armonico sorozatát. A tizenkét hegedűverseny mellett Van Wassenaer Concerto armonicói is elhangzanak majd, amelyek egyébként egyben az együttes névadói is. Van valami köze egymáshoz az armonico címet viselő versenyműveknek?

- Közvetlenül nincsen. Mindig szerettük volna az op. 3-at egyszer egészben előadni, de tizenkét concerto egy estére túl sok, kettőre viszont kevés, így kiegészítjük őket Wassenaer műveivel. Persze kapóra jöttek a szó szerint egymással harmonizáló címek is.

A Wassenaer-concertókkal kapcsolatban alig harminc éve derült ki, hogy egy holland gróf írta őket.

Korábban Pergolesinek, illetve Ricciottinak tulajdonították a műveket vélhetően azért, mert Wassenaer gróf nemesemberként nem publikálhatott volna. Az pedig, hogy ez a műfaj a zenekar névadója, egyáltalán nem egy misztikus dolog: kellett egy név és az egyik kolléga rápillantva erre az akkor még általánosan Pergolesi művének gondolt darabra azt mondta, legyen ez.

- Nem szokatlan a zenekartól, hogy egy koncerten akár hét-nyolc versenyművet is eljátsszon egymás után – a Zeneakadémián hagyományos karácsonyi hangversenyek műsora például tipikusan így szokott összeállni. Hogy viseli a közönség ezt a bizonyos szempontból egyhangú műsorszerkesztési elvet?

- Mind a Vivaldi, mind a Wassenaer concertók átlagos hossza nagyjából nyolc perc. Biztos vannak olyan zeneszerzők, akiknek nem lehet ennyi versenyművét előadni egy este alatt, de e művek esetében működik ez az elképzelés. A Vivaldi-darabok fele rendkívül, szinte sláger szinten ismert, egyrészt azért, mert egy időben a kamarazenekarok előszeretettel játszották őket, másfelől egy-két hegedűverseny közülük zeneiskolai anyagként is funkcionál. Ezen túl a billentyűsök fejében e művek Bach-átiratokként is élénken élnek.

Vivaldi egyébként is minden, csak nem megterhelő a közönség számára, hiszen a popzene határán álló népszerűségnek örvend.

Wassenaer zenéje talán egy kicsit konzervatívabb, de ezekre a művekre is igaz, hogy rendkívül frappánsak és rövidek.

- Egy másik, a Concerto Armonico és Lakatos György által életre hívott sorozatnak  a BMC ad otthont. Mi az apropója ezeknek a koncerteknek.

- Vivaldi concertóinak második legnagyobb csoportját a hegedűversenyek után a fagottversenyek alkotják. Tekintettel arra, hogy a fagott egy viszonylag marginális hangszer volt a maga korában, ez mindenképpen kivételesnek számít. Vélhetően az árvaházban, ahol Vivaldi dolgozott lehetett egy vagy több kiváló fagottjátékos lány – számukra írta ezeket a műveket vagy gyakorlóanyagként, vagy a híres nyilvános koncertekre. Az utóbbi időben többször találkoztam kísérőként Vivaldi fagottversenyeivel. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire érdekesek ezek a művek a rendezett és kicsit konzervatívabb op. 3-al szemben.

Egy kísérletező, rendkívül merész szerző arcképe bontakozik ki bennük.

Szintén meglehetősen rövid darabok, de olyan ötletek bukkannak fel bennük, amiket korábbi műveiben nem kockáztatott meg Vivaldi. Lakatos Gyurival még főiskolás éveink alatt sokat játszottunk együtt, a mai napig nagyon jóban vagyunk, így felvetettem neki az ötletet, hogy adjunk elő néhányat ezekből a versenyművekből. Az első koncertnek olyan nagy sikere volt, hogy elhatároztuk, folytatni fogjuk a sorozatot, amíg csak lehet – darab szerencsére van elég.

- A barokk zene egyik sajátossága, hogy a zeneszerzők meglehetősen nagy szabadságot adnak az előadónak. Vivaldiról például lehet tudni, hogy igen nagyvonalúan bánt a számozott basszussal – többnyire a continuojátékos tájékozottságára hagyatkozott és csak ritkán írta ki, milyen akkordot kell játszani. Mennyiben kell ma ezeket a műveket újraértelmezni, mi az, amit egy mai előadó hozzájuk adhat?

- Ez egy nagyon bonyolult esztétikai kérdés. Vannak olyan barokk művek, amelyek kevésbé egyéni kompozíciók, a szerző tipikus fordulatokat rendezett egymás mellé anélkül, hogy törekedett volna egy személyes mű létrehozására. Ezek a darabok inkább anyagot szolgáltattak az előadó számára, hogy egy bizonyos basszus és harmóniasor fölött improvizálhassanak. Természetesen az egész kor alapvető attitűdje a rögtönzés, amit valamilyen mennyiségben mindig lehet alkalmazni a barokk zene előadásában, de

amint bizarr, különleges, vagyis egyéni művekkel állunk szemben, ez háttérbe szorul.

- December 17-én Perényi Miklóssal áll közösen a Zeneakadémia Solti Termének színpadára Johann Sebastian Bach műveivel. E koncert esetében különösen érdekes a historikus előadás kérdése.

- Manapság szokás megkülönböztetni a régi zenei beállítottságú muzsikusokat a nem kifejezetten régi zenei gondolkodásmóddal rendelkező zenésztársaiktól. Ez egy mesterséges kategória, s a benne rejlő problémát is mesterségesen keltették (többek közt sajnos mi is) annak idején, még ha valamiféle aktualitása volt is a dolognak.

Az elmúlt két évtizedben egyre szeptikusabbá váltam azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán létezik-e az autentikus, régi zenei előadásmód, illetve van-e bármiféle létjogosultsága.

Természetesen ez a mozgalom kitörölhetetlen a zenei interpretáció történetéből, de nagyon sok problémafelvetése és megoldása igencsak megkérdőjelezhető. A mai napig divatos ez az előadásmód, de nagyon sokan nem akarnak szembesülni azokkal a hatalmas kérdőjelekkel, amelyek megfogalmazódtak az elmúlt évtizedek során. Én a magam részéről keresem azokat a megoldásokat, amelyek nem konformak a ma általánosan elfogadott historikus előadásmóddal. Rengetegféleképpen lehet régi zenéket megszólaltatni, de – visszakanyarodva az előző kérdéskörhöz – minél egyénibb egy kompozíció, annál kevésbé lehet megfeleltetni annak a régi zenei esztétikának, amely a 20. század második felében született.

Bachhal kapcsolatban többen, köztük Stravinsky is világosan megfogalmazta, hogy zenéje nem barokk, még ha annak a kornak a terméke is. Hihetetlen mennyiségű információ van egy Bach-műben és a játékos képességeitől és akaratától függ, hogy ebből mennyit képes befogadni és továbbadni. Mindemellett nagyon sok önkényességre, ha igazán őszintén viszonyulunk ezekhez a művekhez nincs lehetőség.

Valószínűleg nincs olyan zenész, aki az említett információmennyiség száz százalékát be tudná fogadni, bár kétségtelenül Perényi Miklós az egyik legkiválóbb Bach-interpretátorként ennek a határán mozog.

Szeretnék tőle ezen a téren tanulni.

- 2018 Carl Philipp Emanuel Bach halálának kétszázharmincadik évfordulója. A Concerto Armonicóval kapcsolatban szinte mindig elhangzik, hogy a zeneszerző összes billentyűs versenyművét lemezre vették. Hogy készül az együttes a jubileumra?

- Nemrég, 2014-ben volt a szerző születésének háromszázadik évfordulója – ez meglehetősen közel van a mostani jubileumhoz, ami nagyon kellemes.

Ezek a művek számunkra repertoárdarabok, hiszen valóban egy meglehetősen nagy lemezprojekt van mögöttünk és természetesen azóta is játsszuk őket.

Most ismét eleget tehetünk annak a küldetésnek, ami bizonyos fokig ránk hárult, hogy terjesszük ezeket a kiváló kompozíciókat. Április 15-én lesz az első Carl Philipp Emanuel Bach koncertje az együttesnek a Solti Teremben, a másodikra pedig vélhetően 2018 őszén kerül sor.