Etelka, Aletta

Így készülnek futószalagon a kiváló kínai zenészek

2017.11.27. 14:59

Programkereső

Európa és Amerika zenei konzervatóriumait ellepik a kínai diákok, akiknek a szüleik azzal hajtják a párnára a fejüket este, hogy a gyerekekük egy nap olyan híres lesz, mint Lang Lang. Vagy Richard Clayderman. Kína a klasszikus zene jövője?

Norman Lebrecht zenetörténész, zenei író a Spectator oldalán osztotta meg azokat a tapasztalatokat, amelyeket – ha nem is ilyen közelről, de – mindenhol, a budapesti Zeneakadémián, és Európa más zenei egyetemein is tapasztalunk. Rengeteg kínai fiatal tanul klasszikus zenét, és

mindezt olyan fegyelemmel teszik, hogy technikai tudásukban gyakran lepipálnak minket.

A zongorázni tanuló gyerekek száma Kínában eléri a 40 milliót (de akár meglehet a 60 milliós szám is, attól függ, kit kérdezel – állítja Lebrecht), és ha végigsétálunk egy lakóparkon, hallani lehet a hangszeren gyakorló gyerekeket, akik bizonyára többet és szorgalmasabban skáláznak, mint európai társaik.

A kínaiak ugyanis ebben jók: maximalisták. A nevezetes szállóige szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy akármit csinálsz, mindig lesz egy három éves ázsiai, aki azt jobban csinálja nálad. A zenei oktatás rendkívül alapos az egymilliárdos országban. Híres, és valószínűleg igaz anekdota, hogy apja egy ízben egy marék öngyilkos pirulát hagyott Lang Lang szobájában, mert a fiút nem vették fel a pekingi konzervatóriumba. Kilenc éves volt ekkor. Egy olyan társadalomban, ahol csak egy gyerek lehet, annak az egy gyereknek egyetlen esélye van.

A zongora népszerűségét a nyugatiak két zongoraművésznek, Lang Langnak és Yundi Linek tulajdonítják. Az előbbi vagy egy tucat márka reklámarca, a legjobban kereső komolyzenész, még akkor is, ha az elmúlt egy évben egy kézsérülés miatt pihenni kényszerül. Yundi Li, a 2000-es varsói Chopin Zongoraverseny győztese, inkább hazájában népszerű, kiváló Beethoven-zongorista, és tinédzserek követik minden mozdulatát. Van is féltékenység és ellenségeskedés a két szupersztár között, főleg mióta Lang Lang kidobatta Yundit a lemezkiadójától. Kínában is ellentéteknek tartják őket, Lang Lang egyszemélyes intézmény, Yundi Li pedig álmodozó költő.

De nem ők keltették fel Kínában a zongora iránti szerelmet, amelynek eredményeképp ma a világon ötből négy zongora itt készül és itt talál gazdára. Az első ember, aki megmozgatta Kína zenélő ujjait, a bársonyos francia szórakoztató, Richard Clayderman volt, aki zseniálisan facsart pénzt a melankolikus csiliviliből a nyolcvanas években. (Leghíresebb számai a Ballade pour Adeline és a Les feuilles mortes.) Amikor először szerepelt a kínai televízióban 1987-ben, 800 millióan (!) követték az adást. Az asszonyok azzal a gondolattal hajtották álomra a fejüket, hogy a fiuk vagy a lányuk lesz a következő Richard Clayderman.

010128-F-9982M-019
Fotó: U.S. Air Force photo/Staff Sgt. Stacy Moless

Az országban egyre több lehetőség van arra, hogy elsőrangú zenekaroktól halljunk klasszikus koncerteket. Ha egy tízmilliós város (állami segítséggel) új szimfonikus együttest alapíthat, akkor a szomszédos város is követelni fogja, a kommunista párt pedig enged. Ha Pekingben hegedűversenyt alapítanak, akkor Sanghajban is kell egy. A legjobb zenekarokat nyugati zenészek erősítik, és egyre több világszínvonalon működik.

A Kínai Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, Long Yu ennek a megújulásnak egyik vezéralakja. Az ötvenhárom éves karmester dolgozik a Sanghaji és a Kantoni Szimfonikusokkal is, vezetője a Pekingi Zenei Fesztiválnak, és alapítója a Sanghaji Zenekari Akadémiának, ahol a New York-i Filharmonikusok tagjai adnak mesterkurzusokat. A legjobb kínai zenészeket pedig nyugatra csábítják, ahol egyre rendszertelenebb a zenei oktatás, és egyre lazul a fegyelem. A német zeneakadémiák ingyenes oktatást ígérnek a kínaiaknak, mert nem tudják azokat megtölteni a saját tanítványaikkal.

Hogy mit eredményeznek ezek a folyamatok? Egyre több kínai zenészt nyugaton, akik hatalmas ambícióval és motivációval rendelkeznek. „A zenekarok jövője biztosított – írja Lebrecht. –

És ez a jövő Kína.”