Szilárda

Fáy Miklós: Menjél már!

2017. december

2017.12.04. 11:49

Programkereső

Fáy Miklós kritikus hónapról hónapra izgalmas kulturális eseményeket, lemez- és könyvújdonságokat ajánl Olvasóink figyelmébe, máskor pedig élesen kritizál. Íme a decemberi szemezgetés!

Heltai Jenő: Négy fal között

Magvető, 2017

Heltai Jenő
Heltai Jenő

Egy megszállás alulnézetben. Privát nézetben. Heltai '44 márciusától '45 áprilisáig írta a jegyzeteket, szigorúan magának, leginkább azért, hogy el ne felejtsen írni, és hogy meglegyen, mit tettek itt az emberek a többiekkel. Nem csak rosszat, és azt is följegyzi az áldozat, ha átadják egy sárga csillagot viselő asszonynak a helyet a villamoson. Amiből azért az is kiderül, hogy kevés az a csöpp emberség a hordónyi, medencényi embertelenségben. Heltai nemcsak a megszállás napjait számolja, de a sárga csillag napjait is, meg a halottakat, meg olyan napi problémákat is, hogy fogytán a szivar, meg szabad-e zsidónak lóversenyre menni. Nagyon megrázó olvasmány, nyilván azért, mert kicsit sem akar megrázó lenni, csak mesél. De nem mesét.

Anna Netrebko & Yusif Eyvazov: Romanza

Deutsche Grammophon, 2017

anna-netrebko-yusif-eyvazov-photo-by-vladimir-shirkov
Fotó: Vladimir Shirkov

Ahogy Schneider úr kezdi a Hyppolitban: az, hogy kidobtátok a gyönyörű bútoraimat, rendben van. Anna Netrebkóra alkalmazva: hogy meghíztál vagy huszonöt kilót, rendben van. Hogy szőkére festetted a hajad, rendben van. Hogy úgy öltözködsz, mintha a Luxusfeleségekben vállalnál szerepet, rendben van. Hogy ránk erőlteted ezt a nagyhangú, de ostobán éneklő férjedet – bocsánatos. De erre a Romanza CD-re egyszerűen nincs magyarázat. Szirupos melódiák, nyúlós hangszerelés, idiotisztikus szövegek. És mintha maga a hang is ellenállna, időnként azt érzem, mintha egészen a kisagyamig hatolna ez a vékony nyivákolás, és nincs menekvés. Ja, de van, úgy hívják: OFF feliratú gomb.

Nekem való világ

Gáti György kiállítása a Faur Zsófi Galériában

gátigyuri
Fotó: Gáti György

Mondanám, hogy Gáti György titkos zseni, ha a zseni szó nem állna annyira távol tőle. Titkos művész, de talán ezzel sem találjuk el a figurát. Valaki, aki fényképez, keres, vár órákon át, amíg a fény pontosan úgy érkezik, a madár szárnya éppen úgy lebben, a felhő épp ott van, és még a szél is úgy fújja a függönyöket, ahogy ő akarja. Akkor megnyomja az exponálógombot, és kész. Dehogy kész, ilyenkor kezdődik csak igazán a munka, hazamenni és igazítani a valóságot, hogy privát valósággá változzon. De az eredmény mégis annyira egyszerűnek látszik. Mintha tényleg ilyen világban élnénk, ahol a fény pontosan úgy érkezik, a madár szárnya éppen úgy lebben. Mintha a szépségért nem kellene megküzdeni, csak észre kellene venni, örülni neki, mert nem mi várunk rá, hanem ő ránk.

A modern Kodály

Müpa, november 19.–december 17.

Kodály Zoltán
Kodály Zoltán

Néhány éve a Liszt-bicentenárium alkalmával úgy próbálták Lisztet az ifjúság számára is rokonszenvessé tenni, hogy az egyik klasszikus Liszt-ábrázolásra napszemüveget szerkesztettek. Kodálynál még ennyit sem kell fáradni, lehet találni róla napszemüveges képet (ha nem is könnyen), hiszen ő is örült, hogyha összeszaladó szemeit kicsit leplezni tudta. Más kérdés, hogy ettől modern lesz-e Kodály. Mert hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mint valami nemzeti ereklyére, István király sótartójára, amit csodál az ember, de nem használ. Kodályt is csodáljuk, meg emlegetjük a módszert, de mintha a műveivel nem élnénk együtt. Hogy ezen valamennyit tud-e segíteni a Müpa kiállítása, az kérdés. Talán nem is olyan rossz kérdés.