Béla

Riccardo Chailly: „Milánó mindent megad, amire vágyom”

2018.01.08. 09:08

Programkereső

Claudio Abbado egykori asszisztense, az energikus és szuggesztív játékáról híres Riccardo Chailly január 25-én a Müpa színpadán dirigálja zenekarát, a Filarmonica della Scalá-t.

- Még nem töltötte be huszonötödik életévét, mikor a milánói La Scala történetének legfiatalabb karmestereként robbant be neve a köztudatba. 2016 júniusában tizenegy év után befejezte a munkát a Lipcsei Gewandhaus Zenekarral hogy másik három együttes, köztük a Scala zenekarának élén folytassa a munkát.

- 1978 januárjában álltam először a La Scala színpadán. Claudio Abbado kért fel, hogy helyettesítsem Verdi A haramiák című operájában Gavazzenit, aki betegség miatt lemondta a fellépést. Azóta tizenkilenc operaelőadást és számos szimfonikus művet vezényeltem ebben a színházban. A Filarmonica della Scalával való kapcsolatom Mahler zenéjével kezdődött: 1991. március 25-én vezényeltem a 9. szimfóniát, amelyet az ötödik és a hetedik, majd a harmadik és a hatodik követett. A 20. század és korunk zenéjének történetére épült az együttműködésünk a zenekarral ebben az időben. Mindemellett természetesen Rossini, Puccini, Verdi és más olasz zeneszerzők is meghatározó szerepet játszottak közös munkánkban. Ebben az értelemben a Filarmonica della Scala bizonyítja sokoldalúságát és éppen ezen ellentétek által képes identitásának lényegét megmutatni.

A zenekar felbecsülhetetlen színházi és szimfonikus örökséggel rendelkezik, amely Toscaninihez vezethető vissza.

Riccardo Chailly
Riccardo Chailly
Fotó: Silvia Lelli

- Nem csak pályafutásának kezdete kötődik Milánóhoz, hiszen ön éppen ebben a városban született. Milyen érzés ennyi év után hazatérni?

- Berlinben, Lipcsében és Amszterdamban éltem és dolgoztam hosszú éveken keresztül. Egy rendkívül izgalmas fejezete volt ez az életemnek, viszont egy nagyon intenzív igénybevételnek voltam kitéve.

Milánó mindent megad, amire vágyom: művészetet, kultúrát, jó ételeket és eleganciát.

Nagyon inspiráló ebben a városban élni. Végre van időm gondolkodni és tanulni, több időt tölteni otthon a feleségemmel és közös új projektekre, koncertekre, turnékra, lemezfelvételekre koncentrálni a zenekarral.

- Január 25-én a Művészetek Palotájában három egymástól rendkívül különböző orosz zeneszerző művét fogja dirigálni. Mi az, ami miatt mégis azt mondhatjuk, mindnyájan összetéveszthetetlenül orosz zenét írtak?

- Az orosz népzene mind Csajkovszkij 2. szimfóniájában, mind Stravinsky Petruskájában jelentős szerepet játszik. Ugyanakkor közös vonás Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-szvitjében és Stravinsky művében, hogy mindkettő színpadi zene. Egy olyan zenekar esetében, amelynek repertoárja operákon alapszik, de amelynek egyre inkább jelentőssé válik a szimfonikus identitása is úgy éreztem, az orosz zeneirodalom olyan műveivel kell foglalkoznom, amelyek kötődnek az operajátszáshoz.

- Csajkovszkij 2. szimfóniá ja ebből a szempontból kilóg a sorból. Miért választotta mégis ezt a rendkívül ritkán játszott művet?

- Ez egy nagyon izgalmas és értékes mű, amelyben Csajkovszkij ukrán népdalokat használ zenéje színeinek teljes palettáját megmutatva. A második tételben például a komponista egy hihetetlenül izgalmas kontrasztot teremt: az eredetileg befejezetlen, Undina című operájához írt nászinduló dallama az első téma, míg melléktémaként ismét egy orosz népdalt használ fel. Bár örömteli végkifejletet várnánk az esküvői menetet hallva, a második téma mégis inkább kísérteties hangvételt kölcsönöz a tételnek meglepve ezzel a hallgatóságot: e két anyag szembenállása nagyon erős dramaturgiai erővel bír.

- Tizenkilenc évesen kezdett el Claudio Abbado asszisztenseként dolgozni a La Scalában. Hogyan emlékszik vissza rá?

Ő volt az első számú példaképem, az etalon, mindemellett egy életre szóló barátság is fűzött hozzá,

főként utolsó éveiben volt nagyon szoros a kapcsolatunk. Rengeteg időt töltött a partitúra tanulmányozásával egy mű előadása előtt, messzemenően részletezve elképzelését a darabbal kapcsolatban. Emlékszem, hogy a Wozzeck összes próbáján részt vettem, mindig mögötte állva figyeltem és bombáztam a kérdéseimmel. A végén odaadta saját példányát a kottából az összes benne szereplő megjegyzésével, amit aprólékosan lemásoltam. Kiderült, hogy még a mellékesnek tűnő részletek is létfontosságúak. Talán ezért is jelent most számomra olyan sokat, hogy a Filarmonica della Scala vezető karmestere lehetek.