György

Philippe Jaroussky nehéz sorsú gyerekek számára alapított zeneakadémiát

2018.01.19. 11:29

Programkereső

Az új franciaországi intézmény indulásakor 23 olyan gyereknek biztosít heti rendszerességű zeneórákat, aki szegény körülmények között élnek, bevándorlók, vagy egyéb nehézséggel küzdenek.

Philippe Jaroussky a NY Timesnak elmondta, hogy az új akadémia a klasszikus zenei szakma diverzitásáért jött létre Boulogne-Billancourt városában. A kontratenor énekes szerint az európai koncertközönség öregszik, és egyre nagyobb kihívás megragadni az új generációkat. "Akár Hamburgban, New Yorkban vagy Párizsban vagyok, ugyanolyan emberek előtt éneklek. Nagyon szeretem a közönségemet, de aggaszt, hogy ha nem hozunk nagyobb változatosságot a színpadra, nem érünk el olyan fiatal és sokféle háttérből származó embert."

Philippe Jaroussky az Artaserse borítóján
Philippe Jaroussky az Artaserse borítóján

Az új akadémia 7-12 év közötti tanulói három éves program során kapnak hangszeres órákat és hangszereket. A gyerekek között vannak, akik beszédzavarral, figyelemzavarral küzdenek, vagy anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a tehetségükhöz mért oktatást.