Konrád

Hartmann Domonkos: A cselló az én hangszerem

2018.01.23. 11:54

Programkereső

A tizennyolc éves csellista a napokban a Jan Vychytil Nemzetközi Gordonkaverseny abszolút fődíját nyerte Prágában. Hogy mikor határozta el, hogy zenész lesz, kik a példaképei és tanárai, arról telefonon mesélt.

Tegnapelőtt volt a gálakoncert. Mit játszottál?

Dvořák csellóversenyének az első tételét kérték tőlünk, amit a döntőben Martinů Rossini-variációi mellett játszottam.

Sok versenyen részt vettél már. Szeretsz versenyezni, vagy egyszerűen nem lehet máshogy ismertséget szerezni fiatalként?

Mindkettő. A verseny megtanít sok dologra, számos szakmai kapcsolatot szerezhetek, mesterkurzusok előadóival ismerkedhetek meg, és a versenyzéssel kialakul egy rutin, amit el kell sajátítani. A legnehezebb talán az, hogy az energiámat és a figyelmemet egy helyre tudjam összpontosítani. Ez most, a prágai versenyen különösen nehéz volt, mivel a döntő és a gálakoncert egy napon volt.

Forgó Benjámin kísért zongorán, akivel már korábban is játszottál együtt.

Igen, ő rendkívüli zongorista, a konziban ismerkedtünk össze, és nagyon hálás vagyok neki, mert abszolút pozitív attitűd jellemzi.

Gondolom egy versenyen sokszor előfordul, hogy nem a legjobb kísérőt biztosítják...

Igen, erre gondolok.

A veszprémi Simonyi iskolában kezdted, ez egy zenei általános iskola. Már itt eldőlt, hogy belőled zenész lesz?

Kisebb megszakításokkal bennem volt az elhatározás, de igazán akkor kristályosodott ki az elképzelés, amikor kinőttem a kamaszkort. Ezután a Bartók konziba kerültem Budapestre, ahol most vagyok végzős. Kemény Krisztina növendéke vagyok, de van még néhány tanárom, akiknek hálás lehetek: Rohmann Ditta és Varga István, akik ehhez az eredményhez is nagyban hozzájárultak a munkájukkal. A tanárok mellett pedig édesapám, Hartmann Péter is rengeteget segít, aki erre a versenyre is elkísért.

Mi a következő lépcsőfok?

Azt hiszem, talán az, hogy egy teljes csellóversenyt játszhassak zenekarral a következő versenyen.

Néhány gyors kérdés: Ki a csellista példaképed?

Egyet nem tudok mondani. Rosztropovics, Yo-Yo Ma, Casals, Jacqueline de Prés, Cassado, Várdai István, Rohmann Ditta.

A mű, amit a legszívesebben játszol?

Most éppen a Dvořák-csellóverseny.

A következő koncert, amin hallgatóként ott leszel?

Ezt még nem tudom. Az utolsó pillanatban szokott kiderülni.

Játszol-e más hangszeren?

Zongorázom.

Próbáltak már rávenni, hogy végezzem főtárgyként, de a cselló az én hangszerem.

Füllel vagy hangológéppel hangolsz?

Füllel. Már érzem, hogy hol van az A hang, hallom a pontos színeit, és nem fogom elkényelmesíteni a fülemet.

Hallgasd meg Hartmann Domonkos prágai versenyszereplését!

Dvořák: h-moll csellóverseny, I. tétel. Zongorán kísér: Forgó Benjámin.