György

Pierre-Laurent Aimard: "Ügyvéd vagyok a kortárs zongoradarabok mellett"

2018.02.03. 11:31

Programkereső

A francia zongoraművész barátja volt Ligeti Györgynek, Pierre Bouleznek, megtisztulás számára Beethoven legszebb szonátája, és többször is hallotta Cziffra Györgyöt zongorázni. Februárban Magyarországra jön, ebből az alkalomból telefonon beszéltünk vele.

- Nem foglalkozik zeneszerzéssel, de érdekli ez az alkotói folyamat. Miféle betekintést nyújt ez Önnek előadóként?

- Úgy gondolok egy zeneműre, mint egy térbeli formára. És az érdekel, hogyan működik, hány oldala van. Másrészt olyan ez, mint egy könyv, vagy mint egy festmény. Minden arról szól, hogy megértsd a belső gazdagságát, ami mélységet és értelmet ad neki.

- Amikor egy Beethoven-szonátát tanul, segít, hogy korábban olyan alkotók munkafolyamatába látott bele, mint Ligeti vagy Boulez?

- A zeneszerzőket soha nem láthatod alkotás közben, de láthatod egy-egy mű különböző fázisait. Látod, mit húzott ki a zeneszerző, mit tartott meg, és mihez írt hozzá. Az előadó ugyanígy dolgozik: kiválasztja az értelmezést, ami számára releváns, értelmezi és eljátssza a zenét.

- Van egy határvonal a zenetörténetben, amikor a közönség, hogy úgy mondjam, elvesztette a fonalat. Úgy véli a modernek vagy a kortársak már egészen más nyelven szólnak, mint amit értenek. Ön máshogy játssza a kortársakat, mint az előtte írott zenét?

- Igen és nem. Nem, mivel a kortársak esetében is van egy alkotó, aki elképzel egy alkotást, leírja, majd előadóra van szüksége, aki életre hívja azt. Tehát ugyanaz a folyamat. És igen, mivel vannak dolgok, amik változtak.

Ha az avantgarde törekvéseket veszem számba, két időszakot tudnék fordulópontként kijelölni. Az első az I. világháború előtt, a második a világháború után, nagyjából a 70-es évekig. A zenetörténet minden pillanatában − de ekkor különösen − van egy humán kontextus, a háttérben pedig egy folyamatos változás, amely megváltoztatja a kultúrát és az emberi viselkedést is. Ez a változás gyors, és az embereknek idő kell, hogy megemésszék, igazodjanak hozzá. Ugyanígy a művészetben.

Vannak művészek, akik erősen meg tudják ragadni a jelen pillanatot, a saját korukat, de a társadalom nagy részének ez hosszabb idő alatt megy. Így egy ideig egy modern műalkotás nyelve szükségképpen idegenszerű.

A másik ok (amiért a kortárs klasszikus zene nehezen hallgatható - a szerk.) az, hogy jó ideig egyetlen nyelve volt a nyugati zenének, aztán ez megváltozott. Most minden zeneszerző kiválaszthatja a maga nyelvét. Nem mindenkinek van tehetsége megtalálni vagy feltalálni a sajátját, de a nagyok ezt megteszik.

Tehát, mindennek eredménye, hogy nehezebb a zenehallgatók dolga. Olyan ez, mint a Bábel-torony története. A sok nyelv gazdagabbá tesz, de össze is zavar.

- Nagyon sok ősbemutató fűződik a nevéhez. Amikor találkozik egy új darabbal, felismeri, melyik lesz időtálló?

- Mint ember és zenész csak abban ítélek, hogy eljátszom-e a művet. Ha igen, az azért van, mert látok benne valami értéket, és előadóként szolgálhatom azt. Nem játszok el mindent, nem vagyok szupermarket a kortárs zene számára.

De amikor színpadra lépek velük, a legjobb ügyvédnek kell lennem mellettük, ekkor már nem ítélkezem felettük, hanem értük vagyok.

- A zene célja sokak szerint a "szórakozás", de Ön sokszor a nehezebb utat választja. A Cziffra Fesztiválon Beethoven Hammerklavier-szonátáját játssza, amely a legnehezebb és leghosszabb szonáta. Ezután ritka orosz darabokat, mint Szkrjabin két szonátája. Úgy véli, a zenehallgatás élményéért meg kell küzdeni?

- A legtöbb ember számára a zenehallgatás élvezet, szórakozás. Számomra ennél sokkal több. A Hammerklavier utolsó tételében számomra ott van az öröm a konstrukcióval vívott harc után − most az előző három tételre, főleg a lassú tétel reménytelenségére gondolok.

Nem azért játszom a szonátát, mert nehéz, hanem mert ez a legnemesebb művészi darab, amelyet valaha komponáltak.

Nagyon nagy privilégium játszani. Ezután az volt a kérdés, mi illik a Hammerklavierhez a műsorban. Ahhoz a szonátához, amely annyi konvenciót megkérdőjelez, és avantgarde darabnak számított a maga korában. Szóval más avantgarde darabokat játszok. Három közülük szintén átlép a konvenciókon. Szkrjabin ugyanúgy átlépte a tonális hagyományok korlátait, mint Beethoven.

- A fesztivál névadója Georges Cziffra − nekünk Cziffra György, aki évtizedekig élt Franciaországban. Találkozott vele személyesen is?

- Nem, de többször hallottam koncerten, szólóesten, illetve zenekarral is.

Igazi fenomén volt, monumentális virtuóz, aki mindent kockára tett a színpadon, olyan lángoló elköteleződéssel ült a hangszerhez.

Pierre-Laurent Aimard-ról korábban itt írtunk. Február 22-én 19:30-tól Aimard a Cziffra Fesztiválon fog játszani a Zeneakadémia nagytermében.