Béla

Balogh Tamás és Lugosi Dániel Ali kapta a Benkó-díjat

2018.02.05. 12:52

Programkereső

A Benkó Sándor emlékéle létrehozott alapítvány fiatal tehetségek felkarolására szolgáló elismerését idén első alkalommal adták át, a tervezett három helyett két kategóriában.

A Kossuth-díjas művész, zenekarvezető emlékére létrejött Benkó Sándor Művészeti Alapítvány 2017-ben hirdette meg a hazai zenei élet kiemelkedő fiatal tehetségeit jutalmazó díjat, amely az erkölcsi elismerés mellett komoly pénzjutalommal is jár. Az elismerést három kategóriában hirdették meg: klasszikus zene, jazz/dixieland, valamint könnyűzene, amely kategóriában idén – a kevés jelentkező miatt – nem adtak át díjat.

Benkó Sándor
Benkó Sándor
Fotó: Katona László

A díjátadót 2018. február 5-én tartották a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol Benkó Sándor évtizedeken át oktatott villamosmérnökként, és azon kevesek egyike volt, aki nem vált pályaelhagyóvá, a zenélést és a tudományos tevékenységét párhuzamosan művelte. Az eseményen jelen volt a díjkuratórium tagjai közül Benkő László billentyűs-zeneszerző, Halász Judit színésznő-énekesnő, Medveczky Ádám karmester és Szakcsi Lakatos Béla jazz zongorista-zeneszerző. A díjátadón beszédet mondott a díj alapítója, a művész fia, Benkó Sándor, valamint az Alapítvány kuratóriumának képviseletében Dr. Batta András zenetörténész, Dr. Józsa János akadémikus, a BME rektora, valamint Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

A Benkó Alapítvány és a Benkó-díj kurátorai, valamint az első díjazottak
A Benkó Alapítvány és a Benkó-díj kurátorai, valamint az első díjazottak
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Batta András a díjátadón kiemelte, a Benkó-díj a fiatal tehetségek támogatása mellett az élő zene varázsára kívánja felhívni a figyelmet. „Azt a gesztust kívánjuk támogatni, amely a zenélésben emberi, hozzánk szól, felemel, gondolkozásra késztet és gyönyörködtet” – hangsúlyozta. Szakcsi Lakatos Béla köszöntőbeszédében a könnyűzene művelőit igyekezett bátorítani, hogy a jövő évi pályázaton nagyobb számban képviseltessék magukat.

2018-ban klasszikus zene kategóriában Lugosi Dániel Alit klarinétművészt díjazta a kuratórium. Az ózdi születésű zenész 2013 óta a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem hallgatója. Számos hazai és külföldi versenyt nyert, többek között az V. Anton Eberst Nemzetközi Klarinétversenyt és a XII. Magyar Országos Klarinétversenyt. 2016-ban az osakai Nemzetközi Versenyen korcsoportjának első helyezése mellett az egész verseny Grandprix díját is elnyerte.

A hazai közönség széles körben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor 2014-es szériájában ismerhette meg, ahol korcsoportja és egyben a verseny abszolút győztese lett. A fiatal zenész a díjjal járó pénzösszeget nagyrészt a Geneva Clarinet Competition idei versenyére való felkészülésre, valamint a versenyen való részvétel költségeinek fedezésére kívánja fordítani.

Lugosi Dániel Ali, Balogh Tamás
Lugosi Dániel Ali, Balogh Tamás
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Jazz/dixieland kategóriában Balogh Tamás billentyűs-zeneszerző vehette át az elismerést. A fiatal zenész 2017-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén. Tervei között szerepel tanulmányainak folytatása zongora szakon. Számos zenei díj tulajdonosa, többek között a 2012-ben megrendezett V. Zeneszerző és Hangszerelő Verseny első helyezettje, a 2013-as Creative Art zongora improvizációs verseny első helyezettje. 2017-ben Junior Prima Díjat kapott.

Balogh Tamás 2018 szeptemberétől a Berklee College of Music egyetemen folytatja tanulmányait. A Benkó-díjjal járó támogatást aze hhez kapcsolódó költségek egy részének fedezésére fordítja majd.

Várják a jelentkezőket

A 2018-as év pályázati időszaka március 1-jétől június 30-áig tart. A díjra 18-30 év közötti, kiemelkedően tehetséges, de még széles körben nem ismert zenészek pályázhatnak. További részletek itt olvashatók.