Zsuzsanna

Fáy Miklós: Ami igazán jó, abból kevés van

Menjél már – 2018/2

2018.02.07. 10:11

Programkereső

Daniel Barenboim életmű-albuma a Deutsche Grammophon kiadásában, Arundhati Roy új regénye a Helikonnál, Falstaff a Müpában Fischer Iván rendezésében, valamint az Egri csillagok a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attilától. Fáy Miklós kritikus hónapról hónapra izgalmas kulturális eseményeket, lemez- és könyvújdonságokat ajánl Olvasóink figyelmébe.

Daniel Barenboim: The Solo Recordings

Deutsche Grammophon, 2017

Mindent értek, csak azt nem, hogy mégis minek. Daniel Barenboim élete tényleg mesés, csodagyerekből nagy felnőtt lett, tekintély és súly és hatalom, amivel nem is élt vissza. És mindez itt zajlott, többé-kevésbé a szemünk előtt, időnként mi is kivehettük a részünket belőle, jött, látott, győzött. De ha most végig kell hallgatni a teljes életutat a korai felvételektől a közelmúltig, a saját maga tervezte (ez valami divatőrület lehet) zongorán Beethoventől Debussyig, félek, hogy nincs más tanulság, mint hogy no lám, múlnak az évek, fogynak a hajszálak. Azt meg nélküle is tudtuk.

Daniel Barenboim 1956-ban
Daniel Barenboim 1956-ban
Fotó: L. Blandford / Getty Images Hungary

Arundhati Roy: A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma

Helikon, 2017 (Fordította: Greskovits Endre)

Él bennünk a meggyőződés, hogy ami igazán jó, abból kevés van. Talán ezért szeretjük jobban Beethoven szimfóniáit, mint Haydnéit. Kilenc, az mégis felfogható, befogadható. Száznégy, az lehetetlen, nincs ember, aki fejben tartaná, hogyan is kezdődik a huszonkilencedik. Bár alig hinném, hogy az indiai írónő, Arundhati Roy valami ilyesfélét forgatott volna a fejében, tény, hogy nem kapkodja el a regényírást. Húsz évvel az első könyve után most jelent meg a második, és az ember csak remélni tudja, hogy kicsit megrázza magát, és nem kell újabb húsz évet várni a harmadikra. Mert szép dolog a harc mindenféle igazságtalanságok ellen, de azt más is tudja. Regényt írni viszont elég kevesen.

Verdi: Falstaff

2018. március 4., Müpa, rendezte és vezényel: Fischer Iván

Voltaképpen logikus lépés, mégis meglepő. Fischer Iván Verdit vezényel. Az opera maga nem meglepetés, csak a Mozartok után az ember Beethovenre számított, ami szintén nehezen kivitelezhető a megfelelő szinten, mondhatni, az operai mindennapok óhatatlanul súlyos kompromisszumokat jelentenek. A Falstaff azonban igazi karmestercentrikus opera, a sok kis cincogás, zenei piszkálódás, meg természetesen a darab végi nagy fúga mind a nagy, zenei mozdulatlan mozgatót emeli a központba. Cserébe el kell fogadnunk, hogy Fischer Iván meg is rendezi a darabot. Ha megszólal, akkor annyi baj legyen.

Gárdonyi Géza–Zalán Tibor: Egri csillagok

2018. március 9., Nemzeti Színház

Aki járt már Egerben a panoptikumban, látta, hogy az egri hősök mind nagyon is valóságos emberek. A film színészei vannak viaszból megformálva, Sinkovitsból lett Dobó, Bitskeyből Mekcsey, Venczel Verából Vicuska, és így tovább. Nem akarnám ezzel nyomasztani a színészeket, de mégis tudniuk kell: nagyon nem mindegy, hogy kiből lesz az egri hős. Érezzék megtisztelve magukat, hogy tényleg egy egész országhoz szólhatnak, hiszen az Egri csillagok rendre nyer ma is minden legjobbregény-, legfontosabbkönyv-választást. Úgy mondják ki, hogy „a haza nem eladó”, hogy közben tudják: ha nem hitelesek, esetleg lesz, aki azt hiszi, a haza tulajdonképpen mégis eladó. Pedig nem és nem.