Ervin

Angela Hewitt: Lehet, hogy kerekesszékkel, de fellépek Budapesten!

2018.02.14. 20:19 Módosítva: 2018-02-14 20:19:51

Programkereső

Első alkalommal lép fel Budapesten Angela Hewitt, napjaink egyik legnagyobb Bach-zongoristája, aki joggal büszke széles repertoárjára. A Concerto Budapesttel egy olyan Sosztakovics-zongoraversenyt is megszólaltat, amelyet tizenhárom évesen tanult meg.

– Legutóbb arról írtunk önnel kapcsolatban, hogy egy koncert előtt leesett a lépcsőn, és kerekesszékkel tolták ki a zongorához. Hogy van?

– Nos, eltörtem a lábam, és nagyon lassan gyógyul. Úgyhogy

lehet, hogy kerekesszékkel megyek a színpadra Budapesten, de mindenképpen játszani fogok, nem akarom kihagyni ezt a koncertet. Amúgy sem szokásom lemondani.

– Az utóbbi időben többször is olvastam olyan megszólalásait, amelyek egyfajta „régen minden jobb volt”-attitűdöt közvetítettek. Valóban így gondolja?

Névjegy

„Hewitt az a zongorista, akinek rögtön az ujja hegyén van az, ami a szívében és a fejében felbukkan.” (Bernard Holland, New York Times)

Angela Hewitt (1958-) Ottawában született, háromévesen már zongorázott, egy évvel később első koncertjét adta. 1964-73 között Torontóban tanult, majd 1985-ben a város Bach zongoraversenyének első díjával elindult a karrierje. 1994-2005 között Bach összes zongoraművét előadta koncerteken, és számos kritikailag sikeres lemezt készített. A francia impresszionisták, Beethoven és Mozart kiváló interpretátoraként is ismert. Most először koncertezik Magyarországon.

– Nagyon más lett a világ, mióta én voltam huszonéves. Mintha leértékelődött volna a klasszikus zene: mindenki ingyen akar hozzájutni a YouTube-on keresztül és az internet egyéb más helyein. Nem nagyon vásárolnak ma már lemezeket – persze én hozok magammal néhányat Budapestre is, és dedikálom őket, mert szeretek találkozni a hallgatóimmal. Viszont egyre nehezebb jó felvételeket készíteni, mert a lemezcégek nem tudnak elég pénz juttatni nekünk, előadóknak. Ez egy más világ, de alkalmazkodnunk kell hozzá. Azt hiszem, ez nekem sikerült is, nem mondhatnak régimódinak. Magam menedzselem a közösségimédia-felületemet és a honlapomat.

– Fárasztó csinálni?

– Mindig a zongora az első, és utazás közben vagy este végzem ezeket. Most is épp egy taxiban ülök, és mielőtt hívott, az emailjeimre válaszolgattam.

– Azon kevés zenészek közé tartozik, akik a kritikaírás hiányát panaszolták a szakmában. Ez azt jelenti, hogy követi, mit írnak önről?

A kritikákra nem nekem van szükségem, hanem a közönségnek, hogy megtanulják, mit érdemes meghallani egy koncerten

– erről éppen Alex Ross írt a New Yorkerben. Amikor fiatal művész vagy, szükséged van néhány idézetre a portfóliódhoz, de nem az én koromban. Persze elolvasom, ha épp rábukkanok egy kritikára, és ha olyan kritikus írta, akit tisztelek, még inkább érdekel, mit mond. De ha már itt tartunk, az egész sajtó megváltozott, senki sem olvas nyomtatott lapokat, és nincsenek főállású zenekritikusok sem. Akkor meg miért választaná bárki ezt a hivatást?

– Térjünk rá a zenére. A zongorairodalom jó néhány területén kiváló játékosnak számít. Mi kelti fel az érdeklődését egy zeneszerzőben, egy korszakban vagy egy zeneműben?

– Ez való igaz, mindig is széles repertoárom volt. A szüleim orgonisták voltak, én Bachon nőttem fel, az ő művei által tanultam meg zongorázni, aztán jött Haydn, Mozart, meg néhány kortárs. Nem akartam túl korán a romantikusokhoz, Chopinhez, Schumannhoz nyúlni, úgy éreztem, hozzájuk több érzelmi felkészültség kell. Tizenhat-tizenhét éves koromig vártam velük, és örülök, hogy így tettem. Bach és a klasszikusok masszív alapot jelentettek. Sosztakovics I. zongoraversenyét, amelyet Budapesten adok elő, tizenhárom évesen játszottam, öröm lesz visszatérni hozzá. Tizenöt éves koromtól francia zongoratanárom volt, Jean-Paul Sévilla, ő vezetett be a francia és a spanyol repertoár darabjaiba.

De hogy a kérdésére is válaszoljak: imádok minden zenét, ami a tánchoz kötődik, a barokk abszolút ilyen, de még Beethoven is, imádom. És persze Ravel, ez a vérbő muzsika.

A színek, a költészet – ezeket keresem, amelyek messzire repítenek, felemelnek, megváltoztatnak. Az a zene érdekel, aminek van üzenete, még ha csak annyi is, hogy nagyszerű játék.

– Mesélne a de Falla-koncertről (Éj spanyol kertekben), amelyet szintén játszik nálunk?

– Fiatalkoromban nagy példaképem volt Alicia de Larrocha, számtalanszor meghallgattam tőle ezt a művet felvételről, és mindig meg akartam tanulni, de soha nem volt rá alkalom. Végül négy éve Vancouverben adtam elő először Ravel Balkezes-zongoraversenyével. Zongoráztam már korábban Granadost, Albénizt, más darabokat de Fallától, köztük a nagy szólóművét, a Fantasia Baeticát. Az Éj spanyol kertekben egy szimfonikus darab, nem is annyira zongoraverseny, szinte azt mondhatom, hogy a zenekar része benne a zongora. És nem sűrűn nyílik alkalma a közönségnek, hogy hallja, már csak ez is motivál.

– Vannak más darabok is, amelyek a tervei között szerepelnek?

– Persze, hiszen annyira nagy a zongorairodalom. Most két szonáta van hátra a Beethoven-sorozatomból, a Hammerklavier és az op. 111-es, éppen a legnehezebb darabok. Aztán folytatom Scarlattival, és

szeretném megtanulni Bartók III. zongoraversenyét. Ezt nem csak azért mondom, mert most éppen egy magyar újságíróval beszélgetek!

Ez a Bartók-zongoraverseny ellenpontosan építkezik, szóval kiváló lesz Bach mellé. Egy koncerten hallottam már Schiff Andrástól, és varázslatos volt. De azt elmondhatom, hogy mindenre iszonyatosan vágytam, amit megtanultam. Ez már fényűzés!

2018. február 18. vasárnap 19:30 Müpa

Sosztakovics: I. zongoraverseny, op.35 * Manuel de Falla: Éjszakák a spanyol kertekben ** Sosztakovics: Három keringő a No 2. Jazz Szvitből* Sosztakovics: IX. szimfónia, op. 70

Angela Hewitt (zongora), Devecsai Gábor (trombita). Concerto Budapest, vezényel: Keller András