Orbán

Händel közönsége nem tudott mit kezdeni az oratórium műfajával

2018.02.21. 15:46

Programkereső

Hatvanhárom évesen, őrült tempóban, másfél hónap alatt írta Händel a Susanna című oratóriumot, amely a zeneszerző zseniális érzékét bizonyítja a műfajhoz. Magyarországon most először hangzik el a mű, Baráth Emőke címszereplésével a Vigadóban.

Amikor 1748-ban Händel Susanna című oratóriumán dolgozott, már ünnepelt zeneszerzője volt a műfajnak. Hazafias jellegű oratóriumait az előző években a király és a legfelsőbb körök előtt játszották – és hogy mennyire a vállára vette őt az angol nép, azt az a tény bizonyítja, hogy németként ő szerezte ezeket (Judas Makkabeus, Joshua). A Susanna írásakor Händel a csúcson volt – hét évvel előtte káprázatos sikert aratott a Messiással.

Georg Friedrich Händel
Georg Friedrich Händel

A műfajt meghonosítani nem volt egyszerű – pedig a közönség imádta az oratóriumokat.

Amikor 1732-ben elhangzott az Esther, az angolok akkor találkoztak először ezzel a típusú művel, az érdeklődés viszont akkora volt, hogy "kalózváltozata" is volt az eseménynek – a York Builings szintén színpadra állította azt. Ők rövid alcímet is fűztek az előadáshoz: „Eszter, avagy szakrális dráma” – írták, és ezzel akaratlanul a problémák (illetve egyesek problémázásának) okára tapintottak.

„Elmentem az operaházba, hogy meghallgassam Händel oratóriumát, amelyet egyházi stílusban komponált” – írja (szintén az Estherrel kapcsolatban) egy kortárs. Egy másik pedig a Sámsont írta le a következőképpen:

Egy zenés dráma, amelyben az egyházzene szentsége a legnemesebb módon egyesül a színpadi muzsika gyönyörűségével.

Egy harmadik, korabeli beszámoló aztán panaszkodva jegyezte meg, hogy az oratórium nem volt több egy koncertnél, a színpadon nem zajlott játék: „Úgy találtam, ez a szakrális dráma csupán egy koncert, semmi díszlet, sem jelenetek vagy jelmezek, amelyek egy drámához szükségeltetnének” – írta. Sőt, hozzátette: jobb ma egy opera, mint holnap húsz oratórium.

De nem véletlenül nem vált az oratórium a szó szoros értelmében drámai művé – másképpen szólva: nem lett az oratóriumból szakrális opera. A korban ugyanis kétes megítélés alá tartozott, ha a bibliai szövegeket puszta szórakozássá „silányították” a zeneszerzők. Az egyházi zene és a színház váljanak el egymástól! – ezt az elvet képviselte a klérus.

Időbe telt, míg a közönség és az egyház elfogadta az új műfaj születését. Az egész jelenséget érdekesen világítja meg az a szatirikus versecske, egy bizonyos James Bramston tollából, amely ironikus hangvétellel próbálja aláásni az új irányzatot:

A terem felsír az orgona szent hangjától,

és a Szentírás igéi szólnak az eunuch torkából.

Hadd zengje Senesino*, amit Dávid énekelt,

és töltse meg Halleluja ezt a pokoli hely't.

Hogy megteljen a színház, Hester* a színpadon,

oratórium, miben áll a szerencséd vajon?

*Korabeli énekesek

De még a Messiással kapcsolatban is voltak elégedetlen hangok,. Egy kortárs, miután 1756-ban meghallgatta az egyik angol színházban, azt írta, az opera és az oratórium egymással összeegyeztethetetlen műfajok.

Artemisia Gentileschi: Zsuzsanna és a vének (1610)
Artemisia Gentileschi: Zsuzsanna és a vének (1610)
Fotó: Wikimedia Commons

1749-ben a Susanna hallgatósága között is volt, aki elítélte az oratóriumot, mégpedig annak könnyed, lírikusan operai nyelvezete miatt. Pedig a Susanna tele van érzelmekkel – ha csak ezeket vesszük számításba: a kölcsönös, szülő-gyermeki, a felebaráti szeretet, az elválás szomorúsága, a másik fájó hiánya, gyász, részvét, vágyakozás, félelem és a viszontlátás öröme. Ezek mind megjelennek Händel zenéjében, akit egyébként nem más nevezett a hatás mesterének, mint Mozart.

A Susanna története Dániel könyvének 13. fejezetén alapul – habár, ahogy más oratóriumaiban, Händel, illetve ismeretlen szövegírója jócskán erősít a szerelmi szálon. Az izraeliták a fogságuk miatt gyászolnak, miközben Joakim Zsuzsannával való boldog házasságáról énekel. A közösség két idősebb elöljárója viszont szemet vet a fiatal nőre, és miközben a férjnek el kell utaznia, házasságtöréssel vádolják. Erre a hírre tér haza Joakim is. Zsuzsannát bűnösnek találják, és majdnem halálra ítélik. A tárgyaláson előlép a rendkívül fiatal Dániel – a későbbi próféta –, és külön kikérdezi a két elöljárót. Miután eltérő válaszokat kap, kijelenti róluk, hogy hazudnak. Végül a vének büntetése lesz a halál, Zsuzsanna pedig visszatérhet férjéhez.

Forrás: Ruth Smith, Handel's Oratorios And Eighteen-Century Thought. Cambridge University Press, 1995.pp. 44-46.

A Susanna Németh Pál vezényletével, a Savaria Barokk Zenekar és a Kodály Kórus előadásában, Baráth Emőke, Bakos Kornélia, Ducza Nóra és mások szólóénekével február 23-án 19.30-tól hallható a Pesti Vigadóban.