Konrád

4G technológia másképp: a Pannon Filharmonikusok koncertje

2018.04.05. 09:40

Programkereső

Május 4-én újra a Müpában lép fel a pécsi zenekar, Grieg és Ravel műveit játsszák.

Nem a mobiltechnológia tette be a lábát a koncertterembe – a telefonokat továbbra is kérjük kikapcsolni! –, ellenben a műsorban van 4G. Először két G-dúr alkotás, szünet után pedig Grieg g-moll műve szerepel. Grieg Holberg-szvitjének népszerűségével talán csak a zongoraversenye vetekedhet. A G-dúr zongoraverseny viszont már Ravelé, és persze a kitűnő horvát zongoristáé, Dejan Lazićé. A második rész igazi különlegességet tartogat: Grieg g-moll vonósnégyesét Vass András karmester saját átiratában dirigálja.

A vonósnégyes szimfonikus zenekari változatának átiratáról, annak előkészületeiről, a folyamat összetettségéről egy videó interjúban számolt be Vass András, mely a pfz.hu oldalon és a Pannon Filharmonikusok YouTube-csatornáján látható majd.

Vass András már az interjú elején kiemelte: „A vonósnégyes nagyon érdekes műfaj, talán a kamarazene repertoáron belül a legigényesebb. Szorosan összefügg a vonósnégyes a szimfonikus zeneirodalommal oly módon, hogy az összes létező zeneszerző, aki azon a téren nagyot alkotott, az szinte kivétel nélkül a vonósnégyes kategóriában megtette ugyanezt.”

Dejan Lazić
Dejan Lazić

A horvát születésű, de ma Amszterdamban élő Dejan Lazić (1977) Sao Paulótól Tokióig nagy sikerrel koncertezett, több mint 50 lemezt készített és számos neves díj birtokosa – bizonyosan nem jár úgy Ravel G-dúr zongoraversenyével, mint a szerző, aki eredetileg saját magának írta, de végül túl nehéznek bizonyult számára. Grieg dús hangzásokban, széles gesztusokban gazdag g-moll vonósnégyese szinte kínálja magát zenekari hangszerelésre – most első ízben meghallgathatjuk, hogyan is szól így.

Ez lesz a Pannon Filharmonikusok Energiaáramlás évadának utolsó hangversenye. „A fizikában tény, hogy az energiát sem alkotni, sem elpusztítani nem lehet, ez az energia-megmaradás törvénye. A zenében úgy tűnik, hogy az energiaáramlás jelen van, és mint előadónak, engedned kell ezt megtörténni. Ez természetesen a legnehezebb rész: nem lehet, és nem szabad erőltetni. Amikor viszont megtörténik, ez a legnagyszerűbb élmény, amit egy művész átélhet” – nyilatkozta Dejan Lazić a flow-élménnyel kapcsolatban.

Szeptemberben Bécsi ikonokkal tér vissza a zenekar a Müpába, de már a májusi záró hangverseny estéjén vásárolhat és hosszabbíthat bérletet a közönség a 2018/2019-es TITANIUM-évadra.

E.ON koncertsorozat: 4G: Grieg, G-dúr, g-moll
Edvard Grieg: Holberg-szvit
Maurice Ravel: G-dúr zongoraverseny
Edvard Grieg - Vass András: g-moll vonósnégyes – szimfonikus zenekari változat
Dejan Lazić – zongora
Pannon Filharmonikusok, vezényel: Vass András

2018. május 4. péntek 19.30 MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A program május 5-én a Kodály Központban is elhangzik Pécsett.