György

Szokatlan helyről tudtuk meg, miért nem lehet bodybuilder egy zongorista!

2018.04.10. 14:43

Programkereső

A fiatal zongoraművészről, Medgyesi Zsoltról szórakoztató sajtóanyag érkezett a szerkesztőségünkbe, amely részletesen elmeséli, hogy hőköl vissza egy tehetséges, magára vigyázó zenész a nehéz súlyzóktól.

Medgyesi Zsolt fiatal, 25 éves zongoraművész, aki Junior Príma-díjjal és Bogányi Gergely szakmai elismerésével is büszkélkedhet, a bécsi és a budapesti Zeneművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, debütált már a Müpában és a Zeneakadémián is. 2010-ben országos zongoraversenyen nyert helyezést Nyíregyházán, a Fidelio különdíjasaként a Sziget fesztiválon is bemutatkozott. 2011-ben a Bécsben megrendezett Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen ért el első helyezést.

Kevés ilyen kiváló fiatal zongoraművész van, de olyan menedzserből még kevesebb, mint neki. Nem először fut be hozzánk élvezetes, róla szóló sajtóanyag – egy ízben exkluzív, soha nem látott fotókat kaptunk, amelyeket minden bizonnyal a kiküldés napján készítettek a zongora mellett.

Most Medgyesi Zsolt a konditeremben a zenészekre leselkedő veszélyekről nyilatkozott. Már a sajtóanyag címe is drámai:

Veszélybe került a Junior Prima díjas zongoraművész kezeinek épsége

„Én a helyes táplálkozásra mindig is odafigyeltem. Nagyon szeretek főzni, családi körben, ünnepek idején ez szokott lenni az én hozzájárulásom a tennivalókhoz. Eddig mindig elfogyott, amit főztem! Legtöbbször olyan ételeket készítek, illetve eszem, amik segítenek abban, hogy a különféle betegségeket minimalizáljam” – mondja a fiatal pianista. Majd rátér a forró témára, mégpedig arra, hogy zongoristának nem szabad edzőtermet látogatnia!!!4

„Amikor a barátaimmal lementem az edzőterembe, és mind elkezdtünk súlyokat emelgetni, én rögtön éreztem, hogy túlzottan befeszülnek az izmaim!” 

– hangzik a drámai beszámoló. – „Ez nagyon káros a zongorázásra nézve, hisz ott az összes izomnak lazának kell lennie” – teszi hozzá, és megnyugtat mindenkit, a testét elöntő adrenalin nem akadályozta meg a felelős döntésben: –

„... így azonnal felhagytam a dologgal.”

Medgyesi Zsolt
Medgyesi Zsolt

A sajtóanyag tovább dicséri alanyát – persze nem alaptalanul, a Müpában a Bernstein-maratonon is fellépett –, majd a zenélés jótékony hatásaira tér (amit a Fidelio olvasói már tudhatnak): „Zsoltot igazolja az, hogy már tanulmányok is kimutatták: a zongorázásnak illetve a hangszeren való játszásnak több jótékony hatása van, például fokozza a koncentrációt, serkenti az agyműködést, egy zenedarab megtanulása segít fejleszteni motivációs és türelmi készséget, valamint az érzelmi intelligenciát, ezek pedig az élet egyéb területein is hasznunkra válhatnak.”

De ami a lényeg – és végső soron ez a drámai konditermes beszámoló is csak ennek az ürügyén készült –, hogy Medgyesi Zsolt április 14-én a Bach Kórust kíséri Münchenben, május 15-én játszik diplomakoncertet a Zeneakadémia Vörösmarty utcai épületében (Régi Zeneakadémia). Ide ingyenes a belépés, várnak mindenkit szeretettel!