Dezső

Yuja Wang eltüntette Ligeti Györgyöt

2018.04.25. 09:29

Programkereső

Megmondom őszintén, én a Ligeti-etűdök miatt mentem Yuja Wang és két kamarazenész partnerének koncertjére. De mégsem azokat játszotta, csak Chopint, hatalmas energiával.

Én is úgy ismertem meg Yuja Wangot, mint a legtöbb zenehallgató: itt van ez a tehetséges ázsiai zongorista, aki hosszú, felvágott szoknyákban jár, a férfiszemet örvendeztető módon villant combot, látszólag két kanállal habzsolja az életet, szeret zajt csinálni, mindennek tetejében Kocsis Zoltán is nagyra tartotta, és úgy egyéniség, hogy közben a robotzongoristákat termelő Kínából érkezik.

Hogy miként kell kiejteni a nevét, az mindig kérdés (amúgy: judzsa), de a legszellemesebb megoldást épp a Budapesti Tavaszi Fesztivál koncertje előtt hallom a Müpa nagytermében: „Én csak úgy hívom, hogy Zsuzsi Wang” – újságolja egy nő könnyedén. Zsuzsi, hát nagyon szeretjük ezt a Zsuzsi Wangot. Ez talán még Kocsis érdeme, mert vele játszotta Bartók II. zongoraversenyét – fantasztikusan –, kicsit az is benne van, hogy egész különleges személyiség.

Yuja Wang (zongora), Daishin Kashimoto (hegedű) és Andreas Ottensamer (klarinét)
Yuja Wang (zongora), Daishin Kashimoto (hegedű) és Andreas Ottensamer (klarinét)
Fotó: Kotschy Gábor

Most is, ahogy kijön a színpadra, és éppen úgy hajol meg, ahogy Presto feliratú zenét játszik. Nagyon gyorsan, nagyon hirtelen, majdnem beveri a fejét a zongorabillentyűkbe. Chopin Andante spianato et grande polonaise brillante című művéből az Andante spinato nagyon érzékeny, nagyon lágy, nagyon légies, a Grande polonaise pedig robosztus, lehengerlő, ilyenkor elhiszi az ember, hogy Liszt tényleg kölcsönzött Chopintől, nem is csak ami a lírai hangvételt illeti.

Debussy klarinétra és zongorára írt Première rhapsodie című darabjához Andreas Ottensamer csatlakozik, akiről a műsorfüzetből tudjuk, hogy magyar származású – lesz még ebből meglepetés, várjunk a végéig. Ottensamer játéka egyszerre domborítja ki, hogy milyen modern hatású zene volt Debussyé a maga korában, költőiségével pedig belopja magát a hallgató szívébe.

Hogy A katona történetéből, ebből a keserű, ironikus kelet-európai tragikomédiából hogy lehetett ekkora slágerdarab az egész világon, azt csakis Sztravinszkij zsenijével magyarázhatnánk. Ez a mű zárja a koncert első félidejét. Daishin Kashimoto hegedűművész, a Berlini Filharmonikusok koncertmestere, a Menuhin- és a Kreisler-versenyek győztese érkezik. Van valami apró versengés a három zenész játékában, talán ezért is borulnak olyan örömmel egymás nyakába a mű végeztével, a tapsot fogadva. Ragyogó energiájú előadás, tele érdes és érdekes karakterekkel.

A szünet után Debussy g-moll szonátáját halljuk Wangtól és Kashimotótól. Ez Debussy utolsó műve, 1916-ban írta, és a háborúval együtt a francia embert kívánta megörökíteni benne. „Claude Debussy – musicien français” – ez áll a kottában aláírás gyanánt. Ennek ellenére a Trés animé tétel vérbő cigány hatásról árulkodik: Debussy 1910-es budapesti látogatásakor nagy hatással volt rá egy itt hallott cigányprímás. A Müpa színpadának két zenésze rendkívül hatásosan tolmácsolta ezt a széles érzelmi skálán mozgó művet, a fináléban Kashimoto a ritornello-téma megannyi ízét felvillantotta.

Yuja Wang (zongora), Daishin Kashimoto (hegedű) és Andreas Ottensamer (klarinét)
Yuja Wang (zongora), Daishin Kashimoto (hegedű) és Andreas Ottensamer (klarinét)
Fotó: Kotschy Gábor

Budapesten Bartókkal mindig sikert lehet aratni. Legyünk is büszkék erre a zeneszerzőre.

Őt hallgatva gyakran gondolok arra, hogy mi lett volna, ha él még húsz évet. Belevág-e a tizenkétfokúságba úgy, mint mondjuk Sztravinszkij? Milyen új dolgokat mutatott volna még? Segített volna-e a következő generációnak nem megakadni, mint ahogy végül megakadtak? Amikor a többiek már új hangsorokkal kísérleteztek, meg tizenkét – meg huszonnégy – hanggal operáltak, Bartók mutatta, hogy van még az tonalitásban lehetőség. Például a Kontrasztokban.

Bartókot minden magyar szereti.

Emlékszem, egyszer gyerekkoromban vendég jött hozzánk, apám mondta, hogy felrak egy lemezt, Bartókot, jó lesz-e? A vendég mondta, hogy persze, Liszt, Bartók, Kodály ezeket nagyon szereti. Na persze miért ne mondta volna, hát illik ezeket nem szeretni? Apám erre felrakta a Zenét, ami nem egy egyszerű Bartók-mű. A vendég meg pislogott.

Pislogtunk most mi is, de egész más okból. Jó volt hallani, hogy ez a három fiatal zenész – egy kínai, egy japán és egy osztrák – elvitték Bartók Kontrasztok című darabját, tökéletesre csiszolták, és visszahozták megmutatni. „Ez a ti Bartókotok! Legyetek büszkék rá.” (Kedves Yuja, legközelebb, kérlek, mutasd meg nekünk ugyanezt a Ligeti-etűdökkel is!)

A ráadásszám két Poulenc-darab a musichallos időszakból. De nem is ez a legnagyobb öröm, hanem az, hogy a magyar származású Andreas Ottensamer csengő-bongó szép magyar szavakkal köszöni meg a tapsot és a vendéglátást.

Jó ilyenkor magyarnak lenni, na.