Fülöp, Evelin

Nagybőgő, fapác, szerelem – lány a hangszerkészítő műhelyben

Kult50

2018.04.29. 09:53

Programkereső

Egy 21 éves lány, aki törékeny alkata ellenére hangszerkészítő lett, egy olyan szakmában, ahol nagyon nehezen fogadják a nőket. Ráadásul a nőiesnek gondolt hegedű helyett, ő inkább nagybőgőt választotta, mert az nem olyan mütyürkézős.
Holló Csilla
Holló Csilla
Fotó: Fülöp Máté
Mutattam egyszer a nagypapámnak egy videót arról, ahol egy nagybőgő nyakát fűrészelem éppen, és csak annyit mondott rá, hogy nagyon aranyos vagyok, ahogy csinálom"

- mondja Holló Csilla, hangszerkészítő -és javító a műhelyük ajtajában. Egy átlagos budai bérház udvarában vagyunk. Kívülről soha, senki nem mondaná meg, hogy az egyik földszinti lakásban hangszer kuriózumokba lehelnek újra életet.

Csilla egy törékeny, 21 éves lány. A mesterével ketten dolgoznak a műhelyben. Miközben körbevezet, a világ legtermészetesebb dolgaként mesél fafajtákról, csiszolópapírokról, pácokról meg arról, honnan lehet megismerni ha egy hangszer különleges. Egyszóval egy csomó olyan dologról, ami egy átlagos ember számára gyakorlatilag teljesen felfoghatatlan. De egyszerűen nem lehet nem figyelni rá, mert a lelkesedése egy pillanat alatt átragad az emberre, és néhány perc múlva már én is úgy simítom végig a hangszerek oldalát, mintha legalábbis értenék hozzá. Miközben tesz-vesz a műhelyben, meséli, hogy Szentesre járt a Horváth Mihály Gimnáziumba. A családjában senkinek nincs semmilyen művészi kötődése. Ő is csak azért ment dráma tagozatra, mert egyébként biológiára kellett volna, az meg nem tűnt túl nagy bulinak. A hangszerkészítő szakmára egy véletlen folytán talált rá.

Harmadikos gimnazista volt, amikor el kellett komolyabban gondolkozni, mihez szeretne kezdeni az érettségi után, és az interneten rátalált a Zeneakadémia OKJ-s hangszerkészítő képzésére. Megtetszett neki, és jelentkezett. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, ugyanis egyfelől a felvételi három fordulós: egy írásbeli, egy szóbeli és egy gyakornoki vizsga van, és ahhoz, hogy Csilla jelentkezni tudjon, hónapokig egy nyugdíjas asztalos mesterhez kellett járnia tanulni, hogy egyáltalán megtudja, mi a különbség az y és a háromágú csavarok között. Másfelől, miután kiderül, hogy felvettek valakit, gyakornoki helyet kell keresnie, mert a képzés nagyobb részben ott zajlik, és nem az iskolában. Csilla például először hegedűkészítő szeretett volna lenni, de mindenhonnan elküldték, mert nem szeretnek lányokkal dolgozni.

 Van az a sztereotípia, hogy a lányok gyengék és hisztisek, és bárhova jelentkeztem, sehova sem kellettem.

Aztán javasoltak egy nagybőgő készítő mestert. Eljöttem ide, és tudtam, hogy ez lesz az... A mester pedig fel is vett, mert látta, hogy nagyon szeretném ezt csinálni, és neki ez volt a fontos. Egyébként a bőgőkészítést az első pillanattól sokkal nagyobb kihívásnak érzem. Persze egy hegedűt is nagyon nehéz összerakni, de az  mütyürkézős, itt pedig élvezem, hogy lehet nagy anyagokkal foglalkozni”.

Holló Csilla
Holló Csilla
Fotó: Fülöp Máté

Csilla azt meséli, hogy minden évben bekerül a képzésre 2-3 lány, de nagyon hamar kikopnak. Ami azért nem csoda, mert az európai trendekkel ellentétben ez itthon egy szinte teljesen férfiak uralta szakmának számít.

A műhelyben a vendégek sokszor csodálkoznak amikor meglátnak, sokan például segíteni akarnak feltenni a bőgőt a gyalupadra”

- mondja nevetve. Majd gyorsan hozzáteszi, hogy amikor elkezdte az iskolát, nagyjából 10 kilóval kevesebb volt, de muszáj volt egy kicsit megizmosodnia, hogy tényleg legyen ereje a dolgokhoz. Tavaly nyáron végezte el az iskolát, és rögtön lett is munkája, hiszen gyakorlatilag egy pillanatig nem volt kérdés, hogy az addigi gyakornoki helyén tovább foglalkoztatják majd. A kérdésre, hogy a kezdeti nehézségek ellenére a mindennapokban tapasztal-e bármi negatívumot, azt mondja, hogy egyedül az zavarta sokáig, hogy nem fognak vele kezet.

Mivel itt férfiak vannak, mindenért kezet fognak egymással. Engem pedig mindig kihagytak.

Elsétáltak. Nekem nem köszöntek. Persze ez azért is lehet, mert én még csak tanuló voltam. Dehát a tanuló fiúkkal is kezet ráztak. Szóval én már a suliban elkezdtem rászoktatni mindenkit, hogy velem kezet kell fogni. És az-az érdekes, hogy azóta talán komolyabban is vesznek”.

Holló Csilla
Holló Csilla
Fotó: Fülöp Máté

Miközben beszélgetünk, folyamatosan mutatja a darabokra szedett hangszereket, aminek általában a legkisebb eleménél is csak pár centivel magasabb Csilla. ...Húrok száma, a nyak formája, fogólap, hátlap, csiga, ébenfa, citrus... én meg lassan kezdem úgy érezni magam, mintha a Harry Potterben lennék, Mr. Ollivander varázspálca boltjában. Mikor ezt megjegyzem, meglepő módon Csilla úgy reagál, hogy nem névedek sokat, mert a zenészeknek határozottan hasonló viszonyuk van a hangszerükkel. Elmeséli, hogy van, amikor olyan rossz állapotban kerül hozzájuk egy nagybőgő, hogy szinte alig lehet kivenni a tokból, ennek ellenére tökéletesen szól, ami gyakorlatilag teljesen megmagyarázhatatlan.

Csilla egyébként hosszútávon inkább hangszer javítással szeretne foglalkozni mint készítéssel, mert azt egyelőre érdekesebbnek és nagyobb kihívásnak tartja.

Bármiről kérdezem, csillogó szemmel válaszol. Mesél arról, mekkora fegyelem kell a munkájához. Mesél arról, hogy van, amikor már tapintásról meg tudja mondani, hányas csiszolópapírt használtak. Arról, hogy a boltban még mindig nem értik, miként lehet, hogy lány létére ért a fapác-por fajtákhoz. Hogy a fiúk előtt, ha szerelni kell valamit, mindig vissza kell fognia magát. Hogy ahhoz képest, hogy a felvételin még nem tudott öt híres európai hangszerkészítőt mondani, ma már ránézésre megmondja, hol készült egy hangszer. És arról, hogy ő igazán szerelmes ebbe az egészbe.