A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Kölcsey műve előtt a katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket, valamint az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű Szent István-éneket, míg a reformátusok a 90. zsoltárt (Tebenned bíztunk eleitől fogva) énekelték. Felekezeti hovatartozástól függetlenül népszerű volt a hatóságok által tiltott Rákóczi-induló, amelyet később a francia Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített. Kölcsey 1815-ben Szatmárcsekére költözött öccséhez. Vidéki elszigeteltségében, magányában formálta költészetét, új műfajokkal próbálkozott. 1821-től kezdődő lírai korszakának fő műfaja a hazafias szabadságóda és a népköltészet eredményeit felhasználó lírai dal lett. A bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában keletkezett hazafias költészetének remeke, a Hymnus, melynek szövegét 1823. január 22-én tisztázta le.
A Hymnus először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, ami egyes irodalomtörténészek szerint szerkesztői önkény vagy a cenzúra kijátszása miatt történt. 1832-ben Kölcsey munkáinak első kötetében a Hymnus már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot. A költemény megzenésítésére 1844-ben, a költő halála után hat évvel hirdetett pályázatot Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója. A 20 arany pályadíjat a beérkezett tizenhárom pályaműből Erkel Ferencnek, a Nemzeti Színház karmesterének ítélte a zsűri. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először.
Erkel zenéje nem aratott rögtön osztatlan sikert. A Honderű ugyan, mint felséges néphimnuszt dicsérte, "melyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjaik teremtének", ám fanyalogva hozzátette: "a Hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene... a nép ajkán visszhangra nem fog találni". A lap jövendölése nem teljesedett be: már 1844 augusztusában megszólalt a Himnusz nyilvános népünnepségen, az óbudai hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor, majd pár nap múlva a pesti polgári őrhad zászlószentelésén. A művet főleg színházak, színészek és az ifjak terjesztették, rendszeresen elénekelték különböző rendezvények alkalmával, de igazi jelentősége a szabadságharc utáni elnyomás éveiben mutatkozott meg. A dal és a vers nemzeti ima lett, mondhatni közmegegyezéses alapon a magyarok nemzeti imádságává vált. Hivatalosan az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
hírlevél
